• hallgasd történetem... iNew Orleans; 1800 körül.
- Anna, hamarosan kezdünk! – izgatottan futott be az egyik segítő, hogy megnézze mennyire sikerült belebújnom a hófehér ruhámba. Már csak a képzeletbeli ráncokat simogattam ki.
- Csak egy percet kérek. – mosolyogtam rá, aki bólintva utoljára végig futatta a tekintetét a kosztümön és becsukta maga mögött az ajtót. Életem nagy kitörése lehet, és ha haza megyek, akkor már ott vár a szerelmem és végre az lehetek, ami szeretnék, és örökre vele lehetek! Még párszor kifújtam a levegőt, és elindultam a színpad felé. Az előadás, már majdnem elkezdődött, mikor füst ömlött be az ajtókon és a nézők sikítozva próbáltak menekülni. Köhögtem, a tüdőm megtelt füsttel és már fojtogatott. Páran beszorultunk a színpad mögötti díszletteremben, ahol már várt ránk valaki. Nem láttam, mert sötét volt, mindenhol füst gomolygott és kezdtem aggódni, hogy mi fog történni, aztán hirtelen fojtott sikolyok és huppanások. Nem tudtam mik ezek a hangok, egészen addig, míg nem botlottam meg egy testben. A barátnőm ott hevert előttem kitört nyakkal. Nem értettem, hiszen az előbb még füst volt és ugye a füst csak úgy nem töri ki az ember nyakát.
Már olyan közel voltam a kijárathoz, ahol már hallottam a szirénákat és az emberek jajveszékelését. Aztán mintha eltűnt volna a föld a lábam alól és felkapott volna a szellő, visszarepültem a falhoz, neki estem és sajgott minden bordám. Ott voltam, hogy kiáltok, de a torkomból eltűntek a hangok és hiába futottam neki mindannyiszor meg sem tudtam szólalni, csak azt hallottam, hogy valaki motoszkál a sötétben és a tűz pattog tőlem nem messze. Aztán egy férfi termett mellettem, de olyan gyorsan, hogy emberi szem nem követhette azt. Nem volt szűkség szavakra, mert tudtam, hogy mi fog történni. De nem az történt, amit oly’ annyira vártam, nem úsztam meg ennyivel. Hirtelen a hideg penge elvágta a torkom és térdre rogyva kapkodtam a levegő után, ami már nem ért le a tüdőmhöz. Meghaltam. Ott maradtam, csurom véresen. Aztán mikor magamhoz tértem, már készültek eltemetni. Megrémültem, mert már volt rajtam föld és nehezen tudtam megmozdulni. De az ösztönök nem hagytak nyugodni, az egyik férfinak olyan illata volt, hogy gondolkodás nélkül kimásztam és nekitámadtam, a vér elöntötte a torkomat, és mintha a sivatagban szomjaztam volna, nagyokat kortyoltam. Egészen addig, míg elszállt minden ereje. Magam helyett őt dobtam a helyemre.
Ott álltam, földesen, véresen és holtan. A temető csendes volt és sötét, nyirkos levegő lengedezett körülöttem én pedig próbáltam mindent felidézni, hogy ki volt, aki ezt tette velem és vajon mi lehet azzal az emberrel, aki most azt hiszi, tényleg halott vagyok.
2014.
Mikaelson família. Milyen szép összetartó család. Csak kár, hogy pusztulnia kell mindegyiknek. Az összesnek a pokolban kell elégnie. Amit velem tettek, még ha nem is ők közvetlenül, de ők maradtak és meg fognak fizetni. Leültem a kocsmába és vodkámat nézegetve gondolkozom, hogy még is, hogyan jussak a közelükbe. Talán a szőkével kellene összebarátkoznom, nem tűnik egy okos nőszemélynek és a fő mesterségem nem más, mint a manipulálás, elég, ha csak egymás ellen fordítom őket. Meggyengülnek, és akkor jöhetek én. Vagy a fiúk, ugyan már... olyan közhelyes lenne, ha mondjuk, női csáberőmet vetném be, hogy közelükbe férkőzzek. Annyi ötlet és annyi terv, de hiába egyszerűen nem tudom, melyik lenne a kiváló. Mert azt viszont nem engedhetem meg, hogy hibázzak. Egy kis hiba és elveszthetem a fejem. A szó legszorosabb értelmében. Nem vagyok hülye. Egészen addig ezen gondolkodtam, míg nem szólalt meg a csengő az ajtó felett és már meg is láttam a legmocskosabb tervem legfőbb szereplőjét. Elővettem a legcsábosabb mosolyomat és leültem mellé a pultra.
- Szia, annyira tetszett ez a fülbevaló, hol vetted? – kérdeztem, a leginkább szembetűnőbb dolgot, amit észrevettem rajta. Még se kezdhettem mondjuk azzal, hogy Mikaelson család megölésére készülök és kellesz nekem. Szerencsére sikerült! Elkezdtünk beszélgetni és jóba lenni, csalódtam volna magamban, hogy ha egy ilyen egyszerű feladatott is elbukom.
De minden a fejére állt, nem tudom mikor és hol hibáztam, de a kocka megfordult, vadászból vad lettem, a leányzó ellenem fordult.
- Isabella, még is mi a frászt művelsz? – kérdeztem mikor letöröltem a számról a vért, mert mikor megjelent nem épp kedves üdvözletben volt részem. Akkora pofont kaptam tőle, hogy a szám felrepedt. Nem mintha nem forrt volna össze azonnal, de attól még meglepődtem.
Persze azért nem olyan könnyű megölni, mint hitték a Mikaelsonok. Sikerült kereket oldanom. Remélem, megjegyzi Isabell, hogy nem szórakozhat velem.
Most új célom lett, megölni Isabellt az árulásáért.