Tárgy: Kai && Whim - First meeting Pént. Okt. 16, 2015 10:24 pm
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
A Grill. A hely, amit mindenki szeretettel és lelkesedéssel emleget. A város szíve és lelke. Ami számomra... egyszerre mindent és semmit sem jelent. Mint a város többi része, úgy a Grill említése és látványa is ismerős és kellemes érzést váltott ki belőlem, megfűszerezve egy csipetnyi rossz érzéssel és leheletnyi negatív energiával. Olyan érzésem volt, mintha ezen a helyen összpontosult volna minden, ami valaha csak a városban történt. Jó és rossz dolgok... Nagyon rossz dolgok. Mégis, a lábaim erre a helyre hoztak, mely úgy üdvözölt engem a délutáni fényben, mint egy régi ismerős hosszú kihagyás után. Könnyed mosollyal arcomon nyitottam be a közkedvelt hely ajtaján és vettem célba egyből a számomra legvonzóbb széket a pultnál, amire azonnal le is huppantam. Körbekémleltem, megnéztem a jelenlevő embereket, a berendezést, végül pillantásom visszaszállt az italokra. Korainak tartottam még, hogy alkoholt juttassak a szervezetembe, különben sem rajongtam érte túlzozttan, pláne nem mostanában, hogy minden érkezésem mellé egy-egy színes bogyó is társult, hogy megőrizzem és teljesen visszanyerjem a szellemi egészségemet. Így egyszerűen csak egy kólát kértem, amit ott ülve el is szürcsölgettem. Ha nem lettem volna egyedül, ez a kis ücsörgés és iszogatás még szórakoztató is lett volna, így azonban maga volt a tömény unalom. Unalom, amit nem bírtam tovább elviselni, ráadásul Line sem volt itt, hogy szórakoztasson, pedig elvileg mint "bébiszitteremnek", ez lett volna a feladata. Újból körbenéztem a helyen. Egy darabig figyeltem az érkező és a távozó embereket, mintha a lelkem mélyén csak arra vártam volna, hogy bármelyik pillanatban betoppanjon ide valaki, aki felrobbantja a helyet, elűzve az unalmamat. Aztán amikor ezt - ha egyáltalán lehetséges - is meguntam, fogtam magam és biliárdozni kezdtem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is játszottam volna, így többnyire azt sem tudtam mit csinálok. Emlékeztem rá, hogy a filmekben hogyan szokták játszani ezt a játékot, de nekem valahogy sehogy sem akart sikerülni. Még ennek a fura, hosszú botnak sem voltam képes megtalálni a fogását, úgy, ahogy azt kellett volna. Viszont eltökélt voltam és nem szándékoztam visszakozni. Mióta felkeltem a kómából vagy minek is nevezzem azt, úgy gondoltam magamra, mint a lányra, aki nem adja fel. Szerettem úgy gondolni magamra, mintha eddig is mindent megoldottam volna az életben és a tőlem telhető, lehető legjobb eredményt nyújtottam volna mindenből, amibe csak belefogtam. Nem tudom miért, igazából csak éreztem a csontjaimban, hogy ennek így kellett lennie. Azt hiszem, hogy már csak ezért is próbálkoztam tovább a biliárddal. Ha törik, ha szakad, de rájövök, hogyan kell ezt játszani.
† Music: animal impulsest † Note: Nem a legjobb, de tólóról ennyi lett † ¤¤¤
Malachai Parker
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
29
❦ Érkezés :
2015. Oct. 13.
❦ Kor :
52
❦ Tartózkodási hely :
△ mystic falls
VAMPWITCH
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Szomb. Okt. 17, 2015 11:49 am
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
Talán a mai volt az első alkalom, hogy a Grillbe mentem. Legalábbis úgy biztos, hogy szinte tele volt a hely. Magabiztos léptekkel sétáltam be az ajtón, miközben alaposan szemügyre vettem mindenkit, abban reménykedve, hogy a kis csapat egyik tagja sincs ott. Egy halvány, elégedett mosollyal nyugtáztam magamban, hogy egy ismerős arcot sem látok. Semmi kedvem nem volt a balhéhoz, csak szerettem volna kicsit lazítani. Annyi minden történt az utóbbi hetekben, hogy szinte már hiányzott a nyugalom, amiből tizennyolc éven keresztül szabadulni akartam. Az utam egyenesen a bárpulthoz vezetett, ahol kértem magamnak egy pohár whiskyt. Egy ideig csak forgattam a poharat és a benne lévő alkoholt figyeltem ide-oda mozogni, végül lehúztam. Sosem ittam túlzottan alkoholt, társaságban mondjuk biztos jó lehet, de nem láttam értelmét egyszer sem, hogy egyedül megigyak otthon egy üveg valamit. Néha-néha egy pohár viszont mégis csak jól esik. Tekintetem lassan átvándorolt a mellettem két székkel arrébb ülő lányra. Lassan letettem a poharat a pultra, ami egy kisebb koppanással jelezte, hogy már elengedhetem, mert még mindig nem vettem le a szemeimet a lányról. Fogalmam sem volt, miért keltette fel ennyire az érdeklődésemet, de volt benne valami… Ráadásul ő is egyedül volt. Kifizettem az italomat és leszálltam a bárszékről, de mire visszanéztem, eltűnt. Kicsit összevonva a szemöldökömet értetlenül pillantottam körbe, de hamar sikerült kiszúrnom a biliárdasztalnál. Pár perces támaszkodás után a pultnál mosolyogva indultam el, ahogy néztem a szerencsétlenkedését. Ki gondolta volna, hogy egyszer még javamra válik az az átkozott 18 év? - Szia – álltam meg mellette még mindig a mosollyal az arcomon, miközben kicsit oldalra döntöttem a fejem. - Rosszul fogod – mutattam a biliárd dákóra. – Ha gondolod, megtanítalak játszani, sok időm volt tökéletesre fejleszteni a technikáimat. Te pedig elég elszántnak tűnsz, hogy minden áron meg akarod tanulni. Óvatosan megfogtam a kezét és a mutató ujját átcsúsztattam a megfelelő helyre. - Így már könnyebben fogsz tudni célozni – félszemmel a golyókra pillantottam, aztán hirtelen vissza rá, mikor szembe jutott, hogy elfelejtettem bemutatkozni. Elhúztam a kezem és ismét felegyenesedve szólaltam meg. - Egyébként Kai vagyok.
szavak száma: kevés || zene: tear you apart || megjegyzés: a következő jobb lesz, ígérem :c
A hozzászólást Malachai Parker összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:30 pm-kor.
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Kedd Okt. 20, 2015 1:07 am
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
A magány… Furcsa társ, de mindig melletted áll. Az egyetlen, aki kérés nélkül ott van veled és mindig rád talál. Nem számít, hogy hol vagy, hogy mit csinálsz, vagy, hogy mennyi az idő… A magány öntörvényű, makacs és ragaszkodó, ha egyszer megtalált, többé nem hátrál el tőled. Nem is tudom nekem mikor szegődött visszavonhatatlanul és végérvényesen hű társamul. Talán már az első pillanattól kezdve itt volt, akkor, amikor a kómából ébredve kinyitottam szemeimet a kórházban. Az árnyékkal együtt hozhattam magamról, odaátról. Akárhogy is, már itt volt és a lényemmé vált. Bárhová is mentem, párban jártunk és én a magány. Legalább ő mellettem volt, ha már a saját testvérem nem volt képes erre, amikor csak annyi lett volna a feladata, hogy vigyázzon rám és velem legyen. De ő nem volt velem. A saját dolgaival foglalkozott éppen, engem meg egyedül hagyott, hogy magamtól fedezzem fel a várost és foglaljam el magam. Bár igazán nem panaszkodhattam. Az igazság, hogy hálásnak kellett volna lennem, amiért ő volt nekem, ugyanis senki másra nem emlékeztem. Régi osztálytársak, szomszédok, barátok… Kik azok? A saját apámra sem ismertem rá, amikor eljött hozzám meglátogatni a kórházba. A saját ikertestvérem arcát sem ismertem volna fel, ha nem lenne teljesen ugyan olyan, mint amilyen az a lány volt a tükörben, akivel összetalálkoztam minden reggel és csak meredten néztem rá, hogy „ez valóban én lennék?”. Már hetek óta – oké, valószínűleg évek óta már, de mindenféle emlékek híján nekem ez az idő csak néhány hétnek tűnt – ebben a testben vergődtem és még mindig nem éreztem a magaménak. Egy részemnek kimondottan idegennek tűnt, s egyszerre furcsán ismerősnek. Olyan volt, mintha én tényleg Én lennék, de közben valahogy mégsem teljesen Én. De akkor ki is voltam én? A lány, aki magányosan próbálta elütni felgyülemlett szabadidejét a város szívében és lelkében, a Grillben, amiről már ugyan sokat hallott, még csak most tért be ide először. Valahogy nem éreztem ideillőnek magamat, amit nem tudom mivel is magyarázhattam volna. Talán csak túl sok időt töltöttem kómába és ennek hála, teljesen antiszociálisan álltam neki újra megtalálni a helyem a világban. De hát barátok és bármiféle ismerősi kör nélkül mi mást is tehetne az ember? Akárhogy is, a Grill valahogy nem az én közegem volt. Én nem voltam az a típus, aki csak úgy egyedül leült volna iszogatni. Istenigazából a biliárd sem az én asztalom volt, még a dákó sem volt képes normálisan állni a kezemben, hiába próbálkoztam vele. Azonban, mint arra rá kellett jöjjek, volt egy olyan furcsa tulajdonságom, ami nem engedte, hogy egy kis apró bökkenő miatt, feladjam ennek a játéknak a próbálgatását. Hajtott előre valami ismeretlen belső késztetés, talán csak egy erős megérzés, ami azt sugallta nekem, hogy előbb vagy utóbb, de úgyis menni fog. És mintha valaki odafentről végig figyelte volna ügyetlen próbálkozásaimat, most segítséget küldött nekem… Összerezzentem az idegen hang hatására és elvétettem – a valószínűleg amúgy sem valami sikeres – lövést. Halk szitokszó szaladt ki ajkaim közül, ahogy figyeltem a lövés következtében mindenfelé, csak a jó irányba nem guruló golyókat. Aztán még mindig az asztal fölé görnyedve, felpillantottam az ismeretlenre. - Szia. – küldtem felé egy barátságos, az övénél talán lágyabb mosolyt. Égő zöld pillantásommal arcát fürkésztem, miközben szavaira figyeltem. „Rosszul fogod.” – vontam fel szépen ívelt szemöldököm egyetlen kijelentésére. Na ne! Tényleg?! Mintha nem tudnám… Megfordult a fejemben, hogy ezért még a fejéhez vágok valami roppant kedveset, de végösszegben csak a segítőszándék vezette hozzám, nekem pedig – hiába is tiltakoztam volna minden erőmmel – szükségem volt egy kis segítségre. - Oké, Mr. Tökély… taníts. – beleegyezően bólintottam, kis kihívó él érződött a hangomból és egy kis mosoly bújt meg arcomon. Kíváncsivá tett, vajon tényleg olyan jó-e a biliárdban, hogy még engem is képes legyen ilyen bénázás után megtanítani rá? Hagytam, hogy beállítsa a kezem a megfelelő pozícióba és vártam, hogy mást is állítgasson rajtam, közben kezdtem kicsit zavarban érezni magamat. Enyhén meg is könnyebbültem, mikor elhúzta a kezét, de eszem ágában sem volt ennek bármiféle jelét is adni. - Kai? Ki ad manapság ilyen nevet a fiának? – viccelődtem. Mintha, az enyém bármivel is jobb lenne… - Whimsy vagyok. – Ugye megmondtam? Semmivel sem jobb. Abban sem vagyok biztos, hogy ez legális név-e egyáltalán.
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Pént. Okt. 23, 2015 12:10 am
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
Ameddig be voltam zárva, szinte minden hülyeséget kipróbáltam, amit csak lehetséges volt egyedül csinálni, elvégre muszáj volt valahogy lefoglalnom magam, hogy ne unjam magam halálra – nem mintha bármibe sikerült volna belehalnom. A biliárd a kedvenceim közé tartozott, bár a bowlingot mindig jobban bírtam, annak ellenére, hogy mennyire szerencsétlen voltam eleinte. Furcsa volt belegondolni, hogy végre van kivel játszani, nem csak egyedül szórakozok egy asztal fölött. Mikor a lány először úgy nézett rám, mint valami idiótára, akit legszívesebben elküldene, a mosolyom átváltott kissé kínosba, és picit felvontam a szemöldököm. Aztán mikor „Mr. Tökélynek” nevezett, ismét elmosolyodtam, de közben félre is pillantottam inkább, mert a mosolyom szép lassan egy kisebb vigyorrá alakult, majd mikor sikerült összeszednem magam, újra ránéztem. - Meglátom, mit tehetek. Nehéz esetnek tűntél – mosolyodtam el kicsit gúnyosan, majd mikor beszólt a nevem miatt, kicsit szűkítettem a szemeim. - Ó, ez még a jobbik változata. Valószínűleg a szüleim már akkor tudták, hogy utálni fognak, és ki akartak cseszni velem – kicsit sóhajtottam. - Viszont a te neved tetszik különleges – jelent meg egy félmosoly az arcomon, aztán az asztalt megkerülve odamentem a dákókhoz. Kiemeltem a számomra megfelelő méretűt a tartóból, majd levettem a krétát a polcról, hogy bekrétázzam a végét, és ne csússzon, mikor lököm a golyókat. Ismét az asztalhoz fordulva szemügyre vettem a golyók elhelyezkedését komoly arccal, és azon gondolkoztam, melyiket lenne célszerű belökni a lyukba. Végül mindkét kezembe véve a dákót félig az asztalra hajoltam megtámaszkodva az egyik alkaromon, majd kis célzás után megütöttem a dákóval a fehér golyót, ami nekicsapódva az egyik csíkosnak azonnal be is lökte, miközben a többihez is hozzáérve, az egyik az asztal faláról visszapattanva szintén begurult a szemközt lévő lyukba. Elégedetten elmosolyodtam, miközben felegyenesedtem a dákó alját megtámasztva a földön, és Whims-re néztem. - Mondanám, hogy újra én jövök, ha szabályok szerint játszunk, de nem kerülnél újra sorra, ha mindig én jönnék minden egyes jó lövésem után. – mosolyodtam el gúnyosan. – Szóval hajrá - a fejemmel az asztalra böktem. Mikor újra mindkét kezébe vette a dákót és az asztalhoz hajolt, át mentem a másik oldalára, miközben ösztönösen végignéztem a hátsóján. Nem igazán tudom, ez mikor rögződött be nálam. Lehet, hogy mindig bennem volt, csak sokáig nem volt kit nézni, ezért leptem meg vele saját magamat is. A látványt egy kisebb mosollyal honoráltam, majd megálltam pár másodpercre, ahogy néztem, aztán megálltam közvetlenül mellette féloldalasan és a fejemet kicsit oldalra döntve figyeltem Whims-t. - Hé, nem te rohangáltál pucéran múltkor? - vontam össze kissé a szemöldököm elgondolkozva, miközben tekintetem átvándorolt máshova, bár igazából nem néztem semmit és a visszaemlékezés közben automatikusan elmosolyodtam. Kicsit megrázva a fejem tértem vissza a valóságba és a golyókra néztem inkább, majd Whimsy-re. - Ez így nem lesz jó – szólaltam meg végül, majd az asztal szélére helyeztem a saját dákómat. Közelebb hajoltam hozzá, félig kinyúlva az asztalra hasonló pozícióba, mint ő, hogy nagyjából az ő szemszögéből tudjak célozni. Lehunytam az egyik szememet, miközben kicsit igazítottam a dákó állásán. - Nagyjából… - mondtam inkább magamnak kicsit halkabban. – Ilyen állásból célszerű azt a kéket célozni – mutattam rá -, és a fehér golyónak a szélét lökni csak. De ne túl erősen, és pont be fog gurulni a kék a sarokban lévő lyukba. És ha ügyes vagy, még az is lehet, hogy meglöki a narancssárgát is, hogy a következő lökéshez az is megfelelő helyre kerüljön. Felé fordítva az arcomat néztem rá, de abban a helyzetben már túl közelinek bizonyult, szóval zavartan fel is egyenesedtem. - Hozzak valamit inni? – mutattam hátra a pult felé inkább zavaromban.
szavak száma: 586 || zene: tear you apart || megjegyzés: nem bírom tovább :'D
A hozzászólást Malachai Parker összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:30 pm-kor.
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Vas. Okt. 25, 2015 5:15 pm
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
Vannak különös találkozások az életben. Mintha néhányat valaki előre megírt volna, s mi emberek csak a nekünk szánt szerepet követve botlottunk volna bele a másikba. Hihetetlen, klisés, már-már filmekbe illő találkozások, amiket jóformán el sem akarnak hinni nekünk, amikor valakinek említést teszünk róla. Találkozások, melyek néha sorszerűnek, máskor pedig baljós véletleneknek mutatkoznak, s mégis valami maradandót alkotnak. Valami olyat, amire egy élten át emlékezünk. A jelenlegi helyzetben én még nem igazán tudtam eldönteni a miénk vajon melyik lehetett. Abban viszont már most teljesen biztos voltam, hogy nem fogom elfelejteni ezt az arcot. Volt benne… volt valami… valami volt a kisugárzásában és a szenvtelen stílusában, ami befészkelte magát a tudatomba. Emlékeztetett valakire, akit valaha egész biztosan közel engedtem magamhoz, de abban már nem voltam biztos, hogy ez pozitív vagy inkább negatív dolog. Túl sok minden kiesett számomra, az egész múltamat homály fedte, én pedig nem támaszkodhattam másra csak megérzéseimre. Amik jelen helyzetben azt súgták, csak óvatosan játsszak tűzzel, nehogy megégessem magam. Ennek ellenére én eldöntöttem magamban, hogy adok egy esélyt az idegennek. Nem vettem magamra a kis kötekedését, úgy gondoltam lesz még alkalmam ezt visszaadni neki, nem akartam már az elején felvenni a kesztyűt és könnyed szócsatába kezdeni. Pedig volt egy erős belső késztetésem, ami szerette volna, ha valami velőssel visszavágok neki. De nem tettem. Kivártam. - Hát köszönöm. – már, ami a nevem illeti. Én mondjuk nem értettem mi tetszhetett benne neki. - Ugyan már, a szüleid biztosan nem utáltak… - kis hatásszünet után folytattam – legalábbis azonnal biztos nem. – húztam őt. Arcomra kiült pimasz mosolyom, mely elégedettséggel keveredett. Éreztem, hogy eljön az alkalom visszavágni az előbbi miatt, hát itt volt. – De most komolyan, tényleg nem hiszem, hogy utáltak volna. Egyéként mi a neved eredeti változata? – kíváncsiskodtam, miközben figyeltem mit csinál. Elléptem az asztal mellől, hogy helyet biztosítsak neki és, hogy jobban meg tudjam őt figyelni. A kezemben tartott dákót egyszerűen a földnek nyomtam, és mint egy sétapálcán, megtámaszkodtam rajta. Kíváncsian figyeltem minden megmozdulását, alig vártam, hogy egy kicsit kritizálhassam érte, ha esetleg mégse lenne annyira jó ebben, mint amilyennek beállította magát. Már ki is gondoltam, hogy mit fogok mondani neki ez esetben, de pechemre nem volt szükség rá. Sőt! Elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a golyók begurulnak a lyukba, ráadásul a fennmaradó golyókat is előnyös helyzetbe lökte. Kicsit lenyűgözött… Karba kellett csípnem magam, hogy becsukjam képletesen eltátott számat és leplezni tudjam ezt az egészet. Mint mondtam… egy egészen kicsit nyűgözött le. - Haha. Nagyon vicces. – szemforgatva kaptam kézbe újra a dákót és léptem oda az asztalhoz. Megfigyeltem a golyók elhelyezkedését, magamban azon gondolkozva melyiket lenne célszerű meglökni, aztán próbálva utánozni Kai előbbi tartását, az asztal fölé hajoltam. Ha lehet, most még bizonytalanabb voltam ebben, mint eddig. Feszélyezve éreztem magamat Kai figyelő szemei alatt. Úgy éreztem, mintha borotvaélen táncolnék és, ha hibázom, elvérzem. Küzdelmemet saját magammal újra az előbbi hang szakította félbe egy olyan kérdéssel, melytől, ha bármi is lett volna a számban, tuti az asztalra köptem volna. Egyszerre lettem ideges és jöttem zavarba a kellemetlen kérdés hallatán, de nem hagyhattam, hogy ezt észrevegye. - Melyik részemről ismertél fel? – vágtam rá hirtelen az első kérdést, ami reményeim szerint őt is kellemetlenül érinti. Felé kaptam pillantásomat is, a szemem sarkából figyeltem őt, arcomra pedig tudtomon kívül kiült egy mérgező mosoly, amiről még csak azt sem tudtam, hogy tudok ilyet. Elégedett táncot járt bennem a kisördög, szinte hallottam mellé ördögi kacaját is. Figyelmemet újra a játékra összpontosítottam, de az előbbi közjáték miatt csak még inkább zavarban éreztem magamat. Haboztam. Ez bárki számára világos lehetett volna. Szerencsémre Kai nem hagyott sokáig „szenvedni” és jó tanárhoz híven a segítségemre jött. Figyeltem, ahogy mellém helyezkedik, néztem, ahogy becélozza a golyót, aztán felé fordítva arcomat, figyelmesen végighallgattam és feldolgoztam a szavait. Legalábbis, reméltem, hogy sikerült feldolgoznom, mert az igazat megvallva, eddig azzal voltam lefoglalva, hogy néztem milyen beleéléssel magyaráz. Észre sem vettem mikor hagyta abba a beszédet, már csak tekintetünk találkozására lettem figyelmes. Egy pillanatig szótlanul néztem rá, aztán ugyan abban a momentumban, amelyikben ő, úgy én is mozdultam és zavaromban inkább visszafordultam a játék felé. Azt is csak messziről érzékeltem, hogy kérdezett valamit, és csak automatikus válaszreakcióval feleltem rá: - Igen, köszi. Valami üdítőt kérek csak, ha mást innék, fele annyira se menne a célzás, mint most. – néztem felé, ameddig egy apró mosollyal lezártam a beszélgetés rám eső részét. Ezt követően vettem egy mész levegőt, egy pillanatra lehunytam a szemeimet is, s mire újra kinyitottam, erőt vettem magamon a lökéshez. Azt tettem, amit Kai mondott, becéloztam a kéket, úgy, ahogy mutatta és határozottan, bár óvatosa meglöktem a fehér szélét. S lám, csodák csodájára működött. Csak néztem, ahogy a kék begurul a lyukba, eltartott egy pillanatig mire felfogtam, hogy tényleg sikerült, aztán… - Igen! – sikkantottam fel halkan örömömben, de gyorsan a számra tapasztottam saját kezemet. Nem akartam felhívni magamra idebent a figyelmet, bőven elég volt nekem, hogy egy valaki már figyelt rám. Mikor Kai visszajött, diadalittas mosollyal fogadtam őt. - Megcsináltam! – újságoltam el neki is az örömhírt, ha esetleg a béna lányos sikításom nem lett volna elég árulkodó jel a számára.
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Kedd Okt. 27, 2015 6:58 pm
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
Sajnos a sorsunkat nem szabhatjuk meg. Bárhova megyünk, bármit csinálunk, bárhogy döntünk, nem menekülhetünk előle, akárhogyan is erőlködünk. Megtalál, és magához láncol minket. Nos, az enyém egész életemben valami gúnyos játékot játszott velem, de tudtam, előbb-utóbb a sok rossz után valami jónak kell következnie. A legutóbbi mérföldkő után az életemben, az események fénysebességgel kezdtek zajlani körülöttem. A legnagyobb hátrányomat sajnálatos módon még mindig az érzelmeim okozták, de az utóbbi időben sikerült vennem az akadályokat, amiket az érzelmi hullámaim állítottak elém, ezek közül is az a bizonyos találkozás volt a csúcspont, ami Whims-hez fűződik. Ameddig vele voltam, sikerült kizárnom minden külsős tényezőt, nem gondoltam senkire és semmire, mintha csak mi ketten lennénk. Örültem, hogy végre olyannal találkoztam, aki nem tudott rólam semmit. Nem ismerte a múltamat annak ellenére, mekkora hírnévre tettem szert a természetfelettiek körében. Bár lehet, hogy csak egy egyszerű ember, ez mindent megmagyarázna. De ez egyelőre nem érdekelt, csak ki akartam élvezni a helyzetet. Egy bizonyos mértékig néha arra vártam, hogy észrevegye a tekintetemben a sötétséget. Mert látnia kellett volna. Ez helyett viszont ott volt velem, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki egy kicsit is félne tőlem. Miközben épp másra figyelt, én hosszasan bámultam csak rá, talán egy halvány mosollyal az arcomon, ami szinte láthatatlan volt. De a tekintetem valójában üres volt. Nem láttam, csak néztem, ami annak volt köszönhető, hogy megint túl sokat agyaltam. Vajon mikor fog úgy dönteni, hogy neki mára ennyi elég volt? Mikor fog kisétálni az ajtón? Fogunk egyáltalán még találkozni, ha vége a napnak? Mert én szívem szerint még akár zárás után is képes lettem volna csendben hallgatni, amit mondd. Amikor viszont a szüleimmel való kapcsolatomat próbálta felhasználni visszavágásra, akármennyire is tudtam, hogy csak pimaszkodik, valahogy nem jött át a poén. Ezt nyilván nem tudhatta, de azért egy kissé dühös pillantással próbáltam jelezni, hogy olyan dolgot próbál feszegetni, amit nem kellene. - Nem, valóban nem. De nem kellett sok idő, hogy én legyek az egyetlen gyerekük, akivel kapcsolatban azt kívánták, bár meg sem született volna – mondtam utolsó válaszként, miközben ezzel elég egyértelműen arra céloztam, hogy zárjuk le a témát. A következő kérdésére nem válaszoltam azonnal. Lefoglalt, ahogy a krétát figyeltem, amivel közben ügyködtem, végül hátrapillantva rá szólaltam meg, miközben abbahagytam az addigi tevékenységem. - Malachai – szépen artikulálva ejtettem ki a nevemet, miközben kicsit felvontam a szemöldökömet magam elé meredve, és szerintem egyértelmű undor ült ki az arcomra. Aztán egyszerűen csak vállat vontam, majd folytattam, amit az előbb félbehagytam. Mindig is úgy gondoltam, hogy könnyebb mindenen túltennem magam, ha elfojtom az érzéseimet, ehhez pedig sokban hozzájárult a viszonyom a szüleimmel. Nem volt nehéz szociopatává válni abban a nyomorult kovenben, viszont egyelőre jobbnak láttam, hogy erről nem beszélek. Nem akartam már az elején elijeszteni, mivel végre jól szórakoztam. Reméltem sikerült is lezárnunk a család témát, hiába tartozott a kedvenceim közé. Talán majd máskor. A játékom közben félszemmel rápillantottam, és az arcára kiülő döbbentséget figyeltem, ami elégedettséggel töltött el, ahogy az is, ahogy lereagálta a beszólásomat. A következő kérdésemnél sajnos nem láttam teljesen az arcát, pedig kíváncsi lettem volna a reakciójára. - A fenekedről – jelent meg egy széles vigyor az arcomon, miközben kuncogni kezdtem kicsit. Nem láttam értelmét tagadni, amúgy sem rám jellemző. – Kíváncsi lennék, mi vesz rá valakit, hogy pucéran rohangáljon – a mosoly az arcomon, pedig levakarhatatlan volt. Az ezt követő oktatás utáni összenézés zavarában bólintottam csak, mikor mondta, hogy valami üdítőt hozzak, és el is indultam a pulthoz. Hosszasan fújtam ki a levegőt, kissé lenyugtatva magam. A pultra támaszkodtam mindkét alkarommal, ameddig vártam a pultost, végül kértem mindkettőnknek valami üdítőt. Ameddig vártam, hátrapillantottam rá és akaratlanul is elmosolyodtam, mikor láttam, ahogy ugrott egy kicsit örömében, mikor begurult a golyó. Annyira édes volt, ahogy a szája elé emelte a kezét, miután egy örömteli hanggal hagyta el a száját az „igen” szó. Mikor megkaptam az italokat, fizettem, aztán visszaindultam hozzá. Még csak fél úton jártam, mikor már fordult felém, hogy eldicsekedjen a sikerével, amire én csak megint mosolyogva léptem oda hozzá. - Jó volt a tanárod – váltott át az arcomon elterülő kedves mosolyom kissé gúnyossá, majd átnyújtottam neki az egyik poharat. - Egyébként hogy-hogy egyedül jöttél ide? – dőltem a biliárdasztalnak, majd beleittam az üdítőmbe. Reménykedtem benne, hogy talán szünetelhetnénk a játékban, hogy normálisan tudjunk beszélgetni kicsit.
szavak száma: 705 || zene: tear you apart || megjegyzés: remélem nem lett annyira borzalmas.
A hozzászólást Malachai Parker összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:31 pm-kor.
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Szer. Okt. 28, 2015 2:39 am
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
Volt valami bája az első találkozásoknak. Egy új élmény, egy új személy, egy új, egyelőre ismeretlen érzés, amiből még bármi lehet. Ilyenkor még szeplőtlen tisztán állunk a másikkal szemben, a legszebb oldalunkat mutatva, üdítően kedves mosolyokkal fedve mind azt, ami rég romlásnak indult bennünk. De az, ki elég ügyes, egyetlen rándulásunkból, pillantásunkból rájöhet, leránthatja rólunk a leplet, s feltárhatja romlottságunk legmélyebb bugyrait. A szem a lélek tükre - szokták ezt mondani, egy örökké tárva nyitva lengő ablak, mely betekintést enged fejünkbe, engedni látni lelkünk egy darabját, s elárulja féltett, titkon őrizgetett érzéseinket. Amikor én belenéztem Kai szemeibe, s tekintetünk egymásba fonódott, az övében láttam először azt, amit emlékeim szerint még soha senkiében, talán csak ez elmúlt napokban a magaméban. Újrakezdést. Ott kavargott a szemében, múltja minden foltjával egyetemben, s mint egy örvény, úgy nyelt el kis híján engem is. Különös, megmagyarázhatatlan érzés kerített ezzel kapcsolatban hatalmába. Pozitív töltetű érzések, annak ellenére, hogy a családos téma nem éppen a legpozitívabb témakörök közé tartozott, mint kiderült. Kicsit el is szégyelltem magamat miatta. - Sajnálom. – jegyeztem meg csendesen, teljesen őszintén. Én sem akartam tovább bolygatni ezt a témát és tényleg meg is bántam, hogy viccelődtem vele. Nem kellett volna, már tudom. Ez nem egy olyan dolog, amivel bármikor viccelődni lehet, főleg, ha saját magam is rossz tapasztalatokkal rendelkezem a család fogalmáról. Részemről ez egy rossz lépés volt és rossz érzéssel töltött el, ettől pedig úgy gondoltam, hogy ki kell engesztelnem valamivel. Még nem tudtam, hogy mivel, de bíztam benne, hogy magától kínálkozik majd az alkalom erre. S mintha csak varázslat történt volna, a lehetőség megmutatkozott számomra. Hiába láttam kiülni az egyértelmű nem tetszést, talán már undort Kai arcára, elhatároztam, hogy én akkor sem fogom azt mondani neki, hogy osztom a véleményét a nevével kapcsolatban, hiába is örülne egy kis együttérzésnek, amiért ezzel a névvel kell élnie. - Hé! – szóltam oda neki, hogy egy pillanatra felhívjam magamra a figyelmét. – Nekem tetszik. – küldtem felé egy szelíd félmosolyt. Nem tudom, hogy miért, de tényleg komolyan mondtam, amit. Valamiért úgy gondoltam, ha mást neveztek volna el így, lehet, megsajnálom szegényt, de Kai… Ő egyszerűen más lapra tartozott – bár meg nem mondtam volna miért -, az ő kisugárzásához pontosan illett, volt benne valami sötét és megbabonázó. Ugyan nem ismertem őt, fogalmam sem volt róla, hogy milyen lehet, éreztem a belőle áradó erőt és, ha valakinek, akkor neki igenis jól állt ez a név. S miközben ezen agyaltam, egészen belefeledkeztem a Kai bámulásába. Azon kaptam magam, hogy valósággal megbabonázva figyelem és nem csak azt, amit csinált, hanem Őt. A jó öreg „karon csípős” módszer szerencsére mindent helyreállított az agyamban és se perc alatt visszataláltam önmagamhoz és a játékhoz, amiben ezúttal én következtem. A gond nélküli koncentrálás körülbelül fél percig tartott, utána eluralkodott rajtam az idegesség, valamint a zavar, amit egyvalaki jelenlétének és igen meghökkentő szavainak köszönhettem. Hirtelen tettem le a dákót az asztal mellé támasztva, és fordultam Kai felé teljes testemmel. - Hogy mondod? – csináltam úgy, mint aki egy pillanatra felháborodott, de az arcomra kiülő nagy mosoly – és valószínűleg pír – az ellenkezőjéről árulkodott. Valahol meghökkentett, valahol pedig csodáltam, hogy ilyen nyíltan közölte velem a dolgokat. Fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna gondolnom vagy mondanom. Teljesen zavarban voltam, ő meg láthatóan jól szórakozott. - Az alkohol. – vigyorogtam rá, aztán elgondolkozva hozzátettem: - Valamint, biztosan egy fogadás, amit iszogatás közben kötöttem. Ezt követően újból a játékra koncentráltam, még ha nehezemre is esett nem az oktatómat figyeli, miközben magyarázott nekem mindenfélét, amiből alig jutott el az agyamig bármi is, hogy aztán egy röpke, zavarba ejtő pillanat után, végre megtörténjen, amiért már egy ideje szenvedtem és sikerüljön belökni a golyót a lukba. Egészen felszabadító érzés egy ilyen sikerélmény annyi bénázás után. Ezt pedig az ügyes oktatómnak köszönhettem, aki már vissza is érkezett. - Tud valamit a srác… – húztam elismerő félmosolyra ajkaimat. – Hol tanultál meg így játszani? – kérdeztem tőle, miközben átvettem a poharat, amiért egy halkan elsuttogott „köszönömöt” mondtam neki, majd belekortyoltam az üdítőbe. - A testvéremnek más dolga akadt, így egyéb családtagok vagy barátok híján kénytelen voltam egyedül jönni. – válaszoltam neki könnyedén, miközben Kai példáját követve, kényelmesen megtámaszkodtam a biliárdasztalon, félig ülő helyzetbe hozva magam. – Új vagyok a városban, nem olyan rég érkeztem. – fűztem hozzá, nehogy valami antiszociális és teljesen elszigetelt embernek higgyen még a végén. Bár nem állna messze ez a dolog az igazságtól, azért mégsem akartam, hogy téves dolgot feltételezzen rólam. Biztos voltak barátaim, valahol a világban, akárkik is legyenek ők… csak én nem emlékeztem rájuk. - Na és te? Miért jöttél egyedül?
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Kedd Nov. 03, 2015 7:32 pm
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
Akármennyire is a család volt a kedvenc témaköröm, aznap nem akartam arról beszélni, sem az elcseszett életemről, mégis örültem, hogy szóba került; az édes, megbánós pofija miatt, amire akaratlanul is egy kisebb mosoly húzódott a számra, némi gúnnyal. Ennyire azért nem könnyű belegázolni a lelkembe, ha egyáltalán van még olyanom, de ezt neki nem kellett tudnia, hiszen valahol még élveztem is a helyzetet. Majd mikor azzal jött, hogy tetszik neki a nevem, felvont szemöldökkel kaptam felé a fejem egyből. - Ó, valóban? – mosolyodtam el – Elég furcsa ízlésed van – jegyeztem meg kis fejcsóválás kíséretében, majd ismét az asztal felé néztem. Bárhogy próbálkoztam a játékra koncentrálni, nagyon nem akart összejönni. Nem tudnám megmondani, pontosan mi volt az oka; maga Whims, vagy azok a gondolatok, amikkel hosszasan eljátszottam, akárhányszor vetettem rá egy gyors pillantást, vagy épp hosszasan elidőztem egy-egy testrészén. Nem tehettem róla, lelki szemeim előtt láttam azt a bizonyos képet, amin az utca túl oldalán szalad el meztelenül. Az az éjszakai jelenet beleégett a tudatomba, és valahányszor ránéztem, eszembe jutott. Magamat is megleptem vele, de néha átfutott egy-két érdekes gondolat a fejemben, elvégre már ezer éve, hogy utoljára nővel voltam. Nem mintha annyira foglalkoztam volna az elhanyagolt szexuális életemmel az ezer meg egy gondom mellett az alatt a 18 év alatt, amit egyedül töltöttem, de mióta szabad vagyok, be kell vallanom, néhány dolog átértékelődött. Nos, ez is közéjük tartozott, elvégre van mit bepótolnom. Gondolataim közben megjelent egy sejtelmes mosoly az arcomon, ahogy üres tekintettel figyeltem, mit csinál Whims. Végül a pucér maratonos téma ismét csak felkeltette az érdeklődésemet. Kicsit közelebb húzódva hozzá döntöttem minimálisan oldalra a fejem a meg nem szűnő mosolyommal. Aranyos volt, ahogy próbálta a megsértettet játszani, főleg mikor megjelent a halvány pír az arcán, de mindketten tudtuk, hogy a vakmerőségem nagyon is tetszik neki. Tartva egy hosszas szemkontaktust suttogtam neki a szavakat, amit tökéletesen hallott a hangzavar ellenére is, tekintve a túlzott, már-már részegítő közelséget, ami kettőnk között volt. - Valld be; tetszik, hogy ennyire nyíltan beszélek – mosolyom szélesedett, amit az alsó ajkamra harapva próbáltam eltüntetni, miközben hátraléptem egyet. - Valamikor velem is ihatnál – kacsintottam rá, erős célzással. A következő felém célzott kérdésére nem adtam azonnal választ, inkább csak végig pillantottam a belső téren, ameddig megfontoltam, mit mondjak. Csábító alkalom volt arra, hogy megállás nélkül beszéljek bizonyos dolgokról, de nem rég tisztáztam le magamban, hogy az estének másról kell szólnia. Elhessegetve a gondolataimat egyszerűen csak annyit válaszoltam neki; - Sok volt a szabadidőm az elmúlt pár évben és a szülővárosomban is van néhány jó hely, ahol lehet játszani – néztem rá ismét. – A bowlingért jobban rajongok. Mikor követte a példámat és az asztalnak dőlt, teljesen felé fordultam és kinyújtva az egyik kezem támaszkodtam meg az asztalon, a másikban pedig a poharat szorongatva figyelmesen hallgattam, amit mondd - kivételesen kiürítve a fejem. De ez csak pár pillanatig tartott, ameddig tekintetem át nem vándorolt az ajkaira. Akkor valami furcsa késztetést kezdtem érezni arra, hogy megcsókoljam, a kérdése azonban újra visszarántott a valóságba, és ezzel párhuzamban a szemeibe néztem. - Ó, szóval te még nem hallottad? A környéken én vagyok a rossz fiú – húzódott ismét egy titokzatos mosoly az arcomra, majd meg nem szakítva a szemkontaktust ittam bele az üdítőmbe. Ellöktem magam az asztaltól és elé léptem. - Talán egyszer mesélek egy-két érdekes dolgot, ha jó kislány leszel – majd átnyúlva mellette letettem a poharam az asztal szélére, aminek hatására megszűnt közöttünk a maradék távolság is. A közelsége szinte már szédítő volt. Némi önuralmat akartam kényszeríteni magamra, hiszen a Grill nem az a hely volt, ahova azért megy az ember, hogy felszedjen valakit, akár egy éjszakára – nekem sem ez volt a célom -, de az elmúlt időben semmi más nem érdekelt rajta kívül. A kíváncsiságom Whims irányába, nem úgy tűnt, mintha lankadni akarna. Hiába az a negyven év, ha belül a külsőmmel azonos szinten maradtam. Valamiféle vágy hajtott, amit nagyon régen éreztem már, ezért is tetszett annyira, de ahogy láttam, ő sem úgy nézett rám, mint bármelyik idegenre, aki leszólítja, és felszínes beszélgetésbe kezdenek. Az egész jóval több volt annál, én pedig élveztem minden egyes pillantását, amivel nem rég méregetett – biztos azt hitte, hogy nem tűnt fel, de azért ennél okosabb vagyok. Mindenféle további gondolkozás nélkül engedtem a mámorító érzéseimnek és lassan az arcára csúsztattam az egyik kezemet, miközben ajkait figyelve hajoltam közelebb hozzá, egészen addig, hogy érezze a leheletemet a bőrén. Egy halvány, sunyi mosoly bújt meg az arcomon, ahogy vártam még pár másodpercet, mielőtt megcsókoltam volna. Kicsit talán még élveztem is a helyzetet, hiszen ha annyira ellenkezni akart volna, már rég hátrébb lökött volna magától, de nem tette. Az ajkaim már súrolták az övét, de még húztam egy kis ideig, végül egy gyengéd, alig érezhető csókot nyomtam ajkaira. Ez után felpillantottam szemeibe, aztán vissza. Hatalmas elégedettséggel töltött el, hogy még mindig csak hagyta magát, és ezek után már biztosra vettem, hogy következhet egy igazi csók. Ez már valamiféle vágytól égett, amit nem akartam továbbra is visszafogni. Automatikusan lehunytam a szemem és mindenféle vadság nélkül kóstolgattam ajkait. Ennek ellenére a szenvedély egyértelműen érződött, miközben forróság öntött el, és bármennyire is szerettem volna ezt folytatni máshol, tudtam, hogy nem játszhatjuk ezt sokáig, de ameddig nem parancsol megálljt, addig kiélvezem a szabadságom édes ízét.
szavak száma: 859 || zene: tear you apart || megjegyzés: remélem tetszik.
A hozzászólást Malachai Parker összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:31 pm-kor.
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Vas. Nov. 08, 2015 9:48 pm
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
Volt valami lebilincselő Kai egész jelenlétében. Valami sötét, titkos és jólesően borzongató. Egy részemnek ez kifejezetten imponált, egy másikat kicsit megijesztett. Nem mellesleg pedig szörnyen zavarba hozott. Új volt számomra, hogy valaki ezt váltsa ki belőlem, azt sem tudtam mit kellene mondanom, vagy tennem. Közel volt hozzám, ezzel - ha egyáltalán az még lehetséges volt - csak még jobban rárakott egy lapáttal fellépő zavaromra. Elsuttogott szavai a fülemben zúgtak, rátapintottak a lényegre; tetszett. Tetszett, hogy ennyire - már-már pofátlanul - nyílt és szenvtelen. Hogy meri kimondani, amit gondol és, hogy - látszólag - semmi takargatnivalója nem akadt. Ezt a puszta tényt pedig marhára nem akartam az orrára kötni, nem mintha nem lett volna magától értetődő. Inkább csak nem szerettem volna megerősíteni őt az igazában. Ezért elfojtva mosolyomat, egy műsóhajtás közepette, a szememet forgattam, mintha teljesen közömbösen érintett volna a megállapítása. Nem is kívántam mást ehhez hozzáfűzni. Az újabb fogadás gondolatába viszont beleborzongtam. Talán jó értelemben. Talán. Értettem én a célzást, valószínűleg ezért éreztem úgy, mintha lerántotta volna rólam a leplet és megint csak fedetlenül ácsorogtam volna, ezúttal… szemben vele. Ami egészen vicces, hiszen pont a korábbi meztelenségem ténye vezetett el minket ehhez a beszélgetéshez. Én pedig el sem tudtam képzelni, hogy ember volt-e valaha ilyen zavarban, mint amilyenben én éreztem most magam. Mert szerintem ilyenre még nem volt példa. S persze, hogy ez is rittig csak velem eshetett meg. Ilyen az én formám. S mivel fogalmam sem volt róla, hogy erre most mit kellett volna felelnem, egyszerűen mosolyt eresztettem az arcomra és annyit mondtam: - Meglátjuk. A továbbiakban a zavaromnak már nyoma sem volt. Oké… ez nem teljesen igaz. A hasamban mélyen még mindig éreztem azt a szokatlan, megmagyarázhatatlan valamit, ami sehogy sem akart alábbhagyni. Azonban ezt könnyen figyelmen kívül tudtam hagyni, most, hogy már nem volt olyan idegtépően közeli a közöttük lévő távolság, plusz nem kellett azon feszengenem nehogy tovább bámuljam a kelleténél. Figyelmesen hallgattam őt, a bowling emlegetésére felcsillantak a szemeim. Végre valami, amiről biztosan úgy gondoltam, hogy korábban is sokat játszottam és értettem is hozzá, nem úgy, mint a biliárdhoz. - A bowlingot szeretem, de sajnos már elég régen játszottam utoljára. Az már biztos, hogy sokkal jobban megy, mint ez a biliárd. – mosolyogtam rá. Egy emlék képei derengtek fel előttem; éppen a bowlingozni voltam a barátaimmal(?), egyikőjük pedig nekifutásból elrugaszkodott, elhasalt és csúszott előre a pályán, kezeit használva arra, hogy ledöntse a bábukat. Halványan elmosolyodtam az emlék hatására, megnyugtatott a tudat, hogy ez idáig legalább normális életet éltem. Nem úgy, mint most, mindenféle álmokkal, emlékképekkel, amiket nem tudtam hová tenni, olyanok voltak, mintha egy másik életből származtak volna, mégis a magaménak éreztem őket. Beleittam az üdítőmbe, ameddig Kai válaszát hallgattam, közben szememet le sem vettem az övéről, végül pedig leraktam a poharat. Örültem, hogy most mögöttem volt az asztal és neki voltam támaszkodva, különben egy belső késztetés hatására, automatikusan hátrálni kezdtem volna. Volt valami a szavaiban, a pillantásában és a mosolyában, ami borzongással töltött el, a belsőmben pedig vészesen csengett a vészjelző. Úgy éreztem igazat mondott, s valami sötét lapult meg szavai mögött. Én pedig pont ennek hatására maradtam mégis mozdulatlan, mint akit odaragasztottak az asztalhoz. Megdermedtem, ahogy elém lépett, szinte meg sem hallottam a szavait, olyan lehettem, mint aki valóban belefagyott az időbe. Lelassult körülöttem az idő, Kai olyan közel került hozzám, hogy egy örökkévalóságnak tűnt, mire újra mozgásba penderül minden. Csak néztem sötét szín szemeit és hagytam, hogy elnyeljen a tekintete. Az az örvénylő sötétség, ami vonzotta magára a pillantásomat és erőlködés nélkül beszippantotta. Megérintett, mire először kicsit összerezzentem, ezzel párhuzamban éreztem, hogy a szívem fokozatosan hevesebben kezd el verni és azon kaptam magam, hogy az ajkait figyelve, vártam rá, mikor szünteti meg köztünk az összes távolságot. Jólesőn ingerelt a közelsége, lehelete csiklandozta a bőrömet, én pedig másra sem bírtam gondolni, csak az ajkaira az enyémeken. Most ismertem meg, fogalmam sem volt, mi lehetett az, ami ilyen gondolatokat ébresztett bennem, de azt már előre éreztem, hogy nem fogok egy könnyen szabadulni tőlük. A kínzóan lassú várakozás végre meghozta gyümölcsét. Egyetlen csókot, ami beledermedt velünk együtt az időbe, egyetlen icipici csókot, aminek valahogyan sikerült megszédítenie. Ettől pedig, be kell vallanom; kicsit megijedtem. Nem a csóktól. Hanem attól, hogy egész lényem pozitívan reagált rá; szikrák pattogtak bennem, éreztem, hogy ennél többre lesz szükségem. Tekintetünk ütközésében szikrák pattantak elő, éreztem, ahogy elektromosság cikázott végig gerincem mentén, s felforrósodtak arcredőim. Talán szemeimbe is kiült a lázas kavarodás, amit nem tudtam megnevezi, pontosan mi is lehetett az. De ott volt és többet akart. Az idő újra felgyorsult körülöttem, én pedig engedtem a sötét csábító bűvöletének és átadtam magamat a hévnek, ami mindkettőnket elragadott. Bátran viszonoztam csókját és ízleltem meg negédes ajkait. Testem automatikusan reagált az ő közelségére – amiről eddig fogalmam sem volt, hogy tudok ilyet is -, kicsit ellöktem magam a biliárdasztaltól, közelebb húzódtam hozzá, jobb kezemet felfuttattam a karján, egészen a tarkójához, finoman cirógatva őt ujjaimmal. Hosszú pillanatokig hagytam, hogy beborítson ez a kellemesen bizsergető érzés, szomjaztam puha ajkának érintésére, de tudtam, hogy ennek minél hamarabb véget kell vetni. Éppen ezért, másik kezemet – a bennem sikoltozó belső hang hatására – kettőnk közé feszítettem, és finoman eltolva őt magamtól, megszakítottam a csókot. Félrefordítottam a fejemet és leeresztettem kezeimet. Még mindig csukott szemhéjaim mögött próbáltam elhessegetni a bensőmben cikázó kellemes érzést, egyúttal próbáltam erőt venni magamon, hogy ez után egyáltalán a szemébe tudjak majd nézni. A szívverésem kezdett visszaállni a normálisra, s egy pillanat múlva már én is képes voltam hosszan és mélyet lélegezni. Visszafordultam felé, égő zöld pillantásommal fürkésztem az arcát, finoman beharaptam alsó ajkam, ahogy gondolataim visszaterelődtek előbbi pillanatunkra… Alig láthatóan megráztam a fejem, ezzel elhessegetve minden kéretlen gondolatomat. - Hát… - megköszörültem a torkom – errefelé a helyi rosszfiú így köszönti az új lakosokat? – kérdeztem előbbi szavaira utalva, abból a célból, hogy eltereljem figyelmét megint előtérbe kerülő zavaromról. Hihetetlen mit vált ki belőlem, jobb lesz erre odafigyelnem… A történtek hatására lángra kapott bennem a kíváncsiság, vajon miféle érdekes dolgokról tudna mesélni nekem ez a rosszfiú?
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Vas. Jan. 24, 2016 12:56 pm
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
Az alatt a jó pár nap alatt, amit ismét emberek között töltöttem, még mindig nem tanultam meg, hogyan is kellene viselkednem, vagy viszonyulnom másokhoz. Az emberek pillantásaiból is képes voltam leszűrni, hogy látják, hogy nem vagyok teljesen normális. Vagy legalábbis sokban különbözök tőlük. Ennek az egyik oka a gátlástalanságom volt, amit most úgy tűnik, sikerült bizonyítanom Whims-nek is. Mondok olyan dolgokat, amiket nem kéne, vagy mások nem mernek, de nem tudom, miért kellene érdekelnie. Hosszú ideig kellett egyedül élnem, így egyértelmű, hogy nem szeretnék több időt vesztegetni az életemből, inkább élek teljesen szabadon, hogy végre ne érezzem magam olyan nyomorultul. Ezt az érzést persze Whims-nek tökéletesen sikerült elkergetnie, mert évek óta akkor szórakoztam a legjobban. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy borzasztóan nagy elégedettséggel töltött el, hogy még mindig képes vagyok ilyen érzéseket kiváltani egy nőből. Mikor felajánlottam neki egy közös iszogatást, félszemmel figyeltem a reakcióit. Az este folyamán ennél az egy mondatnál éreztem csak úgy, hogy talán nem kellett volna kimondanom, mert a végén még valami perverznek fog nézni. Azonban a válasza és a mosolya alapján, ez az apró félelmem is eltűnt, és kicsit felvontam a szemöldököm lepetten. Átfutott az agyamon, hogy vagy nem vesz komolyan, vagy… nem tudom mire gondolt. Mindenesetre én jól szórakoztam, és ahogy láttam ő is jól érezte magát a társaságomban. Arra pedig gondolni sem mertem, mi fog történni, ha egyszer kiderül, hogy ki vagyok valójában. - Nos, akkor meg is van, hova foglak elvinni valamikor – mosolyogtam rá, mikor szóba került a bowling. Arcomról egyértelműen sugárzott, hogy nemleges választ nem fogadok el, bár Whims viselkedése alapján nem úgy tűnt, mintha annyira nemet szeretne mondani. Aztán lefagyott az arcomról a mosoly, ahogy belegondoltam, hogy ez már felért valamiféle randi meghívással is. Gondolataimat hamar elhessegettem, mikor ismét veszélyesebb vizekre eveztünk, és egy apró vallomással válaszoltam a kérdésére. Talán nem is vett teljesen komolyan, vagy egyszerűen csak azt hitte, hogy én vagyok a helyi bunkó, aki piszkálja a nyomikat és rámászik mindenkire, mint az amerikai filmekben. Amolyan Stifler-féle az Amerikai pitéből – lehet, hogy 1972-ben ragadtam tizennyolc évre, de próbálok haladni a korral. Imádom azokat a filmeket. Valami eszméletlen, hogy bárki ilyeneket képes kitalálni. Kicsit félrepillantottam, ahogy megint csak elkalandoztam, majd mikor újra Whims-re néztem nem akartam többé visszafogni magam. Éreztem, ahogy az érintésemre összerezzen, és hallottam a gyorsuló szívverését. Egy féloldalas mosollyal az arcomon hajoltam hozzá még közelebb, miközben elégedetten nyugtáztam magamban az eddigi sikereimet, miszerint elértem, hogy ő is épp annyira akarja ezt az egészet, mint én. Bár fogalmam sincs, hogy csináltam… Mikor közelebb húzódott hozzám, és tarkómra csúsztatta a kezét, kissé vadabbul és szenvedélyesebben folytattam mélyítve a csókot. Ezt követően pedig akaratlanul is belesóhajtottam egy aprót a csókunkba. Nem gondoltam volna, hogy minden apróságra ennyire érzékenyen reagálok majd, de be kellett látnom, hogy az a tizennyolc év, az tizennyolc év. Már csak abban reménykedtem, hogy nem felejtettem el minden technikámat az évek alatt. Egyik kezemmel még közelebb húztam magamhoz a derekánál fogva, miközben a másik kezemet kicsit hátrébb csúsztattam az arcán ezzel beletúrva oldalt a hajába. Egész testemet elöntötte a forróság, és minden egyes másodpercben csak még jobban vágytam a csókjaira. Már el is felejtettem, mindez mennyire jó érzés, és most, hogy ismét megtapasztaltam, talán nem is tudtam volna abbahagyni, ha partnerem nem lép közbe - talán jobb is volt így. Mikor gyengéden hátrébb tolt magától, nagy nehezen sikerült csak elszakadnom ajkaitól, de hátrébb léptem egyet megszüntetve a közelséget. A lányra néztem, akinek akkor még mindig csukva voltak a szemei, így volt egy kis időm, hogy valahogy összeszedjem magam. Mélyen kifújtam a levegőt, ezzel nyugtatva magam, illetve az ébredő vágyaimat, majd a nadrágom zsebébe dugtam mindkét kezem. Mikor Whims felnézett rám, erőltettem egy mosolyt az arcomra, viszont a kérdésére kicsit elkezdtem nevetni, miközben félre pillantottam pár másodpercre, majd vissza rá. - Én sem számítok itt olyan régi lakosnak – válaszoltam végül. – És nem szoktam random lányokkal csókolózni egy biliárdasztal mellett – tettem hozzá. Próbáltam folytatni a beszélgetésünket, mintha mi sem történt volna, de fél szemmel fél percenként a fiúmosdó felé nézegettem, és azon agyaltam, mikor jön el az a pillanat, hogy muszáj lesz kimennem, amiért nem bírok leállni, hogy ne a pár perccel ezelőttiekre gondoljak. A farmerom pedig még mindig túl szűknek bizonyult, aminek ebből a szempontból nem örültem annyira. Feszülten toporogtam egy helyben, és próbáltam nem a lányra nézni. Végül megköszörültem a torkom és megint ráemeltem a tekintetem. - Mi lenne, ha ezt a beszélgetést máskor folytatnánk? – vontam fel kicsit a szemöldököm, miközben a billiárd asztalhoz léptem és beleittam az üdítőmbe. Reméltem, nem fogja azt hinni, hogy le akarom rázni ezek után, mert szívesen beszélgettem volna még vele, hiszen jól éreztem magam a társaságában. Az időzítés viszont… nos, kezdett egyre rosszabb lenni.
szavak száma: 776 || zene: tear you apart || megjegyzés: ezt most nem kommentálom... :'D
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Szomb. Feb. 06, 2016 11:48 pm
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
- Rendben. – mosolyogtam rá. Akkor még nem tudtam, hogy komolyan gondalja-e az újabb találkozást. Ahogy azt sem, hogy én komolyan gondoltam-e a választ. Nehéz volt ennyiből megítélni valakit, pár perc nem elég, hogy biztosak legyünk egy ilyen kérdésben, pláne nem úgy, hogy Kai így is kettős érzéseket váltott ki belőlem. Valami miatt úgy éreztem, hogy nem biztonságos. Ugyanakkor… vonzott a veszély gondolata, Kai egész jelensége. Hogy most mit gondoltam az egészről? Még gondolkodni is nehéz volt jelen körülmények között. Másra sem bírtam koncentrálni csak a közelségére, arra, ahogy megérintett, ahogy ajkaink összeforrtak. Olyan váratlan volt, olyan intenzív és szenvedélyes, hogy úgy éreztem, ha nem tartott volna meg, minden valószínűséggel elszálltam volna. Most csókolóztam először a balesetem óta. Emlékek híján pedig, olyan volt ez számomra, mintha gyakorlatilag életemben most csináltam volna először. Csókolózni egy dolog. Na de egy idegennel? Józanul? Ez is csak azt bizonyítja, hogy kezdett elmenni az a maradék eszem is. De nem tehettem róla. Valami úgy vonzott hozzá, hogy képtelen voltam a legkisebb ellenálláshoz is. Elgyengített, megszédített… összezavart. Teljesen belevesztem a csókba, ösztönösen simultam hozzá, tarkójára csúsztatott kezem, most a hajába túrt, finoman meghúzott egy-egy szálat, s végül visszavándorolt korábbi helyére. Mindeközben a másik kezem, ami hasfalán pihent, a megmaradt józan eszem hatására felfelé siklott Kai mellkasához és gyengéden eltolta őt, elősegítve a csók megszakítását. Össze kellett szednem magam. Rendet kellett tegyek a fejemben és a bensőmben, hogy képes legyek újra a szemébe nézni és beszélni. Eltartott pár szótlan pillanatig ugyan, de végül sikerült értelmes szavakat formálnom. Negatívum; zavarban voltam, és ha zavarban vagyok, előfordul, hogy viccelődni kezdek… - Akkor hol szoktál random lányokkal csókolózni? – vigyorogtam rá, ezzel próbálva leplezni még mindig fennálló zavaromat. Azt hiszem, hogy nem túl nagy sikerrel. Nem tudtam, hogyan űzhetném el zavaromat, ami majdhogynem attól a perctől kezdve elhatalmasodott rajtam, hogy megismertem Kait. Ráadásul az sem könnyítette meg a dolgot, hogy ahányszor csak ránéztem, az elevenembe vágott iménti pillanatunk, és képtelen voltam szabadulni a varázsától. Ahogy észrevettem, Kai gondolatai is más merre járhattak, mielőtt megszólalt volna, már akkor volt egy halvány sejtésem, hogy mit is akarhatott. Nem volt nehéz kitalálni abból, hogy nagyjából minden fél percben a mosdó felé villant a tekintete. - Nyugodtan használhatod a mosdót. Nem kell itt szobroznod velem. – mosolyogtam rá, a hatás kedvéért pedig még a fejemmel is intettem neki, hogy menjen csak. El leszek addig nélküle is. Itt volt ez a fránya biliárd, ami ugyan Kai hiányában sokkal unalmasabbnak látszott a történtek után, mint kezdetben, de egyelőre nekem teljesen megfelelt így is. Legalább csiszolhattam újonnan szerzett tudásomon és addig is elüthettem valamivel az időt. Ahogy Kai kikerült a látómezőmből, vissza is fordultam a játék felé, és meglepő módon, ezúttal nem is bénáztam. Vagyis… nem annyit.
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Szer. Feb. 10, 2016 7:26 pm
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
A nap kezdetén még nem gondoltam volna, hogy ilyen szórakoztató estében lesz részem, arra pedig pláne nem, hogy még egy következő találkozást is le tudok beszélni Whims-el. Bár fogalmam sem volt, valóban lesz-e belőle valami, de nem is akartam túlságosan foglalkozni ezzel, ráadásul partnerem teljesen lekötötte a figyelmemet, s gondolkozni sem nagyon tudtam. Helyette inkább csak élveztem a pillanatot, meg persze a szabadságomat – volt mit bepótolnom. Az a bizonyos csók, pedig csak felelevenítette a fiatalkoromat, amikor még élhettem a normális életemet emberek között. Be kell vallanom, hiányzott maga a vele járó érzés is, de maga a tevékenység jobban vonzott. Kissé feszélyezve éreztem magam, mivel Whims egyáltalán nem az én korosztályom volt, de ha jobban belegondolok, néha saját magamat sem tartom többre egy nagy gyereknél, a külsőm pedig adott hozzá, szóval úgy döntöttem, nem zavartatom magamat túlságosan a korkülönbség miatt. Csók közben szinte izzott körülöttünk a levegő, de próbáltam türtőztetni magam, elvégre mióta ismertem? Talán egy órája? Sosem voltam az a fajta srác, aki nyomul a lányokra, vagy éppen ismeretlenekkel csókolózik. Így sem értettem, mi volt más Whims-el kapcsolatban, de azt hiszem, mindent ugyanígy csinálnék, ha újrakezdhetném. Miután a lány hátrébb húzódott tőlem, tisztán láttam a zavartságát, és eleinte én sem tudtam mit mondani, főleg, hogy más problémákkal kezdtem küszködni. Ennek örömére pedig úgy döntöttem, hogy kivételesen megkímélem a piszkálástól, és inkább hagyom, hogy kiszórakozza magát. - Oké, rosszul fejeztem ki magam – mosolyodtam el, miközben mellkas magasságba emeltem a kezeim védekezően, majd vissza is engedtem magam mellé nem sokkal később. - A lényeg, hogy érezd magad különlegesnek – tettem azért hozzá kissé gúnyos hangnemben. Közben sikerült elérnem arra a pontra, hogy próbáltam mindenféle dologra gondolni, ami nem a csókunkkal, vagy magával az előttem álló lánnyal kapcsolatos. Bevallom, kissé elkalandoztam fejben, s ideje volt visszaterelnem a gondolataim – vagy inkább valami más irányba terelni őket. Bármi megteszi; apámék, a koven, a börtönvilág, Bonnie. Igen, ezek mind olyan dolgok, amiktől maximum idegessé válok, de ez még mindig jobb, mint a jelenlegi helyzet. Sajnos bármennyire is kényszerítettem magam, a testem nem túlzottan akart engedelmeskedni az akaratomnak. Megkönnyebbülve hallgattam Whims következő kijelentését, és nem is akartam túlságosan húzni az időt, csak egy erőltetett mosolyt villantottam felé. - Gyors leszek – szólaltam meg végül, majd el is indultam a férfimosdó felé, az ajtajánál pedig majdnem fel is löktem egy férfit, aki épp jött kifelé, mivel kezdtem érezni, hogy a nadrágomban egyre kevesebb a hely, ez miatt pedig csak frusztrált lettem. Valamilyen „kapd be, köcsög” felkiáltást hallottam, miután szinte a szemközti falnak löktem, ahogy bementem mellette a mellékhelyiségre, ahol a piszoárhoz vettem az irányt. Ki gondolta volna, hogy még itt sem lesz nyugtom? Első adandó alkalommal, mikor cipzáraztam volna ki a nadrágom, belépett két férfi, és persze, hogy mindketten mellém álltak – egyikük az egyik oldalamra, a másik pedig a másik oldalamra. Lassan emeltem rájuk a tekintetem felváltva, miközben megállítottam a kezem, aztán úgy döntöttem, hogy inkább visszahúzom a cipzárt teljesen, és félrevonulok az egyik fülkébe. Ez viszont túl egyszerűnek bizonyult, és az univerzum jól szórakozott rajtam, ezért sem akarta, hogy itt megoldódjon a kis problémám; a cipzár nem akart feljebb csúszni. Idegesen kezdtem rángatni a nadrágom, miközben észrevettem, hogy mindkét srác engem bámul pisilés közben. - Most ez komoly?! – Szóltam rájuk végül. – Mi lenne, ha inkább magatokkal foglalkoznátok? - Úgy látom, komoly problémád akadt… - nevetett fel végül az egyik, mire gyilkos tekintettel néztem rá, és egy pillanat alatt a piszoárba nyomtam a fejét. - Úgy látom, neked is. Milyen szerencse, hogy nem egy wc csésze volt előtted – mordultam rá, miközben elengedtem, és nem is törődve vele, hogy esetleg meg is sérült, bementem az egyik fülkébe, miközben bevágtam magam mögött az ajtót, amit aztán be is zártam. Egy ideig csak álltam a falnak döntve a hátam, és vártam a csodát, miközben azt hallgattam, ahogy jönnek-mennek az emberek – a helyzet azonban semmit sem változott. Kezdett abnormálissá válni az egész, és már majdnem a falat kapartam idegességemben. - Tudod, hogy szeretlek meg minden, és sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltalak az utóbbi években, de nem csinálhatod ezt velem – szólaltam meg halkan, miközben lenéztem a nadrágomra. Egy cseppet sem érdekelt, hogy esetleg valaki meghallja, hogy magamban beszélek, mert így is elég problémám volt, minthogy még másokkal is foglalkozzak. - Ilyen is csak velem történhet – sóhajtottam egyet lemondóan, majd lecsúsztam a wc lehajtott tetejére és nyöszörögve vártam, hogy végre javuljon a helyzet.
szavak száma: 716 || zene: tear you apart || megjegyzés: ez most ilyen
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Hétf. Feb. 29, 2016 1:28 am
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
Nem egészen tudom, hogyan sikerült, de megcsináltam. Túllendültem a zavaromon és úgy-ahogy, sikerült kizárnom az iménti csókunkkal kapcsolatos képeket a fejemből. Nagyon nehéz volt ugyanis nem arra gondolni. Én nem ilyen lány voltam. Vagyis... fogalmam sincs, hogy milyen lány voltam, de legjobb tudásom szerint én sem álltam le csókolózni minden jött ment alakkal ilyen rövid ismeretség után. Fogalmam sincs, hogy akkor ezúttal mi változott meg. Mi volt az, ami mégis előhozta ezt belőlem, mi volt az, ami ennyire elevenné tett a közelében? Minél tovább gondolkoztam rajta, a válasz annál inkább csúszott ki a kezeim közül. Ezért úgy döntöttem, hogy nem gondolok erre tovább. Sokat segített ebben az is, hogy Kai jelenleg nem volt benne a látómezőmben. Ha itt lett volna, minden bizonnyal nehezemre esett volna megint a biliárdra koncentrálni. Mert hát erről is ő jutott természetesen az eszembe. Az ő mozdulatai, az ő mosolya, az ő közelsége... Stop! Már megint... Megráztam a fejem és a lökésre koncentráltam; pontosan úgy csináltam mindent, ahogy Kai mutatta. Nagy meglepetésemre, véletlenül sikerült is a lyukba küldenem a golyót. Ezt még kisebb bénázásokkal ugyan, de sikerült párszor megismételnem, mielőtt újra elterelték volna a figyelmem. Játék közben, véletlenül elkaptam egy beszélgetést, ahogy két férfi - akik a mosdó irányából közeledtek - elhaladtak mellettem: - Annak a seggfejnek kezeltetnie kéne magát. - szólt az egyik. Felnéztem a játékból, megfigyeltem őket. - Ja. - érkezett a közömbös, talán kissé szórakozott válasz a társától. Az, amelyik először szólalt meg, kicsit lestrapáltnak tűnt, elképedve nézett cimborájára. Úgy nézett ki, mint aki most húzta ki a fejét a budiból... Ami azt illeti, szagra is olyan volt. Tudom, nem szép dolog, de kíváncsian hallgattam őket tovább. Érdekelt, hogy mi történt ezzel a szerencsétlen ördöggel. - Te nem láttad mit csinált? Most nyomta bele a fejem abba a szarba! Az egy pszichopata! Nekem ennyi elég is volt, hogy letegyem a dákót az asztalra, otthagyjam a játékot és minden normális elvemmel felhagyva Kai után menjek a mosdóba... Úgy éreztem, hogy valami nem volt rendben. Nem lehetett véletlen, hogy Kai pont most ment be, az a szerencsétlen fickó, meg pont így jött ki onnan. Valami történt odabent és csak szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy minden rendben van. Legalább is... Kai-val. Az, hogy hány szerencsétlennek nyomhatták még piszoárba vagy vécékagylóba a fejét, az pont nem tudott foglalkoztatni, valahol még viccesnek is találtam ezt a dolgot. Megtorpantam a férfi mosdó ajtaja előtt. Valahogy már nem voltam annyira merész, mint pár pillanattal ezelőtt, és most hezitáltam. Menjek, vagy ne menjek be? Csak így simán törjek rájuk, vagy inkább kopogjak? Biztos, hogy jó ötlet ez? A fenébe is! Egyszerűen, minden előjelzés nélkül benyitottam a mosdóba. Kisebb hangzavar támadt, ahogy a bent lévő férfiak sietve rakták el "csomagjaikat", közben tettek néhány illetlen és/vagy kimondottan bunkó megjegyzést, mielőtt sietve távoztak volna. Még egy 'kedves" ajánlatot is kaptam az egyik marhától, mielőtt rávágtam volna a mosdó ajtaját. Végre csend lett. - Kai? - szólítottam meg bátortalanul. Valahogy nem találtam a hangom. Furcsa szituáció volt ez, s valószínűleg egy őrült tyúknak tűnhettem amiatt, hogy utána jöttem, de mentségemre szóljon nem perverz szórakozásból tettem. Nem az a faja lány voltam, aki egyetlen csók után, helyből bevonul a legközelebbi mosdóba aktuális partnerével, további folytatásért. Azt még kibírtam volna, ha zakkantnak néz, azt már kevésbé, ha valami olcsó szajhának gondol. - Úgy hallottam történt itt valami... Te jól vagy? - még mindig nem találtam teljesen a hangom. Ráadásul újra zavarban voltam. És akkor még itt voltak ezek a fura hangok is, amik az egyik zárt fülke ajtaja mögül jöttek... - Minden rendben, Kai? - kérdeztem meg újból, csak azért, hogy biztosra menjek. Furcsa érzésem volt, mintha megzavartam volna valamit... És nem biztos, hogy tudni akartam, mit.
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Pént. Márc. 11, 2016 11:17 pm
Whimsy & Kai
- Sorry I'm nervous, you look really pretty -
Ennyire szerencsétlen helyzetben sem volt még részem. Hosszú évek után végre van alkalmam rá, hogy emberek között legyek, arról nem is beszélve, hogy még egy értelmes lányt is sikerült kifognom magamnak, erre kicsi Kai úgy dönt, hogy tönkre vágja az estémet. Ezzel talán még nem is lett volna gond, hogyha nem keveredek egy kisebb balhéba a mosdóban. Szinte biztos voltam benne, hogy azok az idióták kifelé menet erről fognak beszélni, és amilyen szerencsém van, Whimsy is fültanúja lesz. Annyira pedig már ismerem a lányokat, hogy egyből a legrosszabbra gondolnak, és elkezdenek kíváncsiskodni, vagy épp aggódni. Már épp kezdett volna fordulni a kocka, hogy végre észhez térjek, de egy idő után furcsa megjegyzéseket kezdtem hallani, ami miatt kicsit ráncolni kezdtem a homlokom, mert nem értettem, mi történhet a fülkén kívül. Nem telt el sok idő, míg meghallottam a nevem egy ismerős hanggal. Értetlenül hajoltam kicsit előbbre az ajtó felé, miközben egy „o” betűt formáltam a számmal, ahogy már készültem volna megszólalni, és egy olyan grimaszt vághattam közben, hogy jobb is, ha nem látta senki. Sejtettem, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége, de azért azt nem gondoltam volna, hogy Whims képes bejönni utánam. - Mi a halál…? – Hagyta el végül számat egy fél kérdés, persze ezt is csak magam elé suttogtam, sőt szinte már némán ejtettem ki szavaimat. – Ez most komoly? – Tettem hozzá ugyanolyan hangerővel, mintha magamban beszélnék. Legszívesebben annyit vágtam volna csak a fejéhez, hogy „legalább itt szerettem volna egyedül lenni”, de jobbnak láttam, ha ezt inkább nem jelentem ki, hiszen elég érdekesen vette volna ki magát. - Te most tényleg bejöttél a férfi mosdóba? – Tettem fel a kérdést kissé lepetten, bár a válasz egyértelmű volt. Az ajtóhoz léptem, majd lenéztem a nadrágomra, és hamar sikerült is megállapítanom, hogy jobb, ha még nem megyek ki. Nagyon úgy tűnt, hogy Whims még nem szeretne távozni, azonban a kérdéseit sorban tette fel, én pedig rájöttem, hogy innét kezdve már nem tudok neki mit hazudni. Ebből jól már nem jöttem volna ki sehogy sem, szóval egy mély levegővétel után kinyitottam az ajtót, viszont nem engedtem el a kilincset, és félig a fülke falának dőltem, hogy ne kelljen kimennem. - Merevedésem van – mondtam ki egyszerűen, komoly tekintettel, aztán elengedtem a kilincset és a nadrágomra mutattam. Ezzel szerencsére sikerült azt is jeleznem a lánynak, hogy nem nyúltam magamhoz - mielőtt valami hülye perverznek nézne -, csak kellett egy hely, ahol „elbújhatok”, amíg lankad a kedvem.
szavak száma: kevés || zene: tear you apart || megjegyzés:
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Kai && Whim - First meeting Szomb. Márc. 12, 2016 4:47 pm
Kai & Whimsy
He is a sociopath, Sweet serial killer
Teljesen hülyének éreztem magam, amiért utána mentem. Így visszagondolva, hatalmas nagy marhaság volt, jobban tettem volna, ha egyszerűen csak megvártam volna míg visszajön hozzám és megkérdeztem volna, hogy mi történt odabent. De neeem, nekem személyesen kellett utána járnom a dolgoknak. Fejben átkoztam érte magamat. Ha Kai eddig szimpatikusnak talált, most száz százaléka vettem, hogy teljesen őrültnek fog tartani. Még én is annak tartottam magamat, főleg úgy, hogy lövésem sem volt, miért csináltam. Tudni akartam mi történt? Igen. Nem várhatott volna még legalább öt percet? Dehogynem. Akkor minek mentem be utána? Nem tudom, hirtelen elhatározás miatt. De már nem számít. Itt voltam, egy rakás dühös pasas meg már odakint volt, tovább morgolódtak - ezúttal miattam - az ajtó előtt. Egy másik (talán dühös) pasas meg az egyik fülke ajtaja mögött lehetett kicsit kiakadva - szintén - miattam. Nem válaszoltam a kérdésére, hiszen elég egyértelmű volt, hogy igen. - Ne haragudj, csak meghallottam, hogy miről beszéltek azok a pasasok és azt hittem, hogy történt valami... - fogtam bele a magyarázkodásba, még mielőtt, komolyan valami kattant nőnek gondolt volna. Közelebb léptem ahhoz a fülkéhez, ahonnan a hangját hallottam, de eszem ágában sem volt teljesen elé állni. Illő távolságot tartottam, sőt hátat is fordítottam a fülkének és inkább a falon lévő tükörben néztem farkasszemet saját magammal. - De ezek szerint te rendben vagy, szóval... - Arra gondoltam mennem kéne. Határozottan mennem kellett volna, de ahogy meghallottam a motoszkálást a fülkéből, mégis csak maradtam. Továbbra is a tükörből nézve, pillantásom a fülkére vándorolt, s ahogy megpillantottam az ajtó résében Kai-t, megfordultam, hogy szemtől szemben legyek vele. Meg akartam kérdezni megint, hogy biztos minden rendben van-e vele, de megelőzött és sikerült teljesen belém is fojtania a szavakat. Pár pillanatig csak néztem rá. Vártam, hogy elnevesse magát vagy valami. Azt hittem, hogy csak viccel. De ahogy a tények erősen rámutattak bizonyos jelenségekre, rá kellett jönnöm, hogy teljesen komolyan beszél. Lefelé vándorolt a tekintetem, aztán vissza a szemeihez. Teljesen zavarba jöttem, jobban, mint mikor kiderült, hogy volt szerencséje végignézni a meztelen futkosásomat. Nem tudtam, hogy mit mondhattam volna, vagy hogyan kellett volna erre egyáltalán reagálnom. Teljesen elvörösödtem, az arcom színe minden bizonnyal, egyik pillanatról a másikra, bíborba váltott, miközben a szám elé emeltem jobb kezem, hogy elfojtsak, vagy legalább is eltakarjak egy mosolyt, aminek nagyon nem lett volna most itt a helye. De hát, azért egy kicsit mókásnak tartottam a helyzetet. Kai valószínűleg nem szórakozott ezen ennyire jól, velem ellentétben. Leeresztettem a kezem. - Akkor én... - megköszörültem a torkom és az ajtó felé kezdtem mutogatni. - Azt hiszem, én most... - még mindig csak mutogattam. valószínű, hogy ez a kialakult helyzet rossz hatással volt a beszéd és mozgás készségeimre is. - Jobb lesz, ha megyek. - sikerült végre kinyögnöm. Továbbra is Kai-t nézve, elindultam az ajtó felé, menet közben meg is botlottam a saját összeakadó lábaimban, de sikerült nem arcra esnem és feltűnés mentesen visszanyernem az egyensúlyomat. - Viszlát, Kai. - eresztettem meg felé egy amolyan "ne haragudj, hogy kellemetlenséget okoztam, de remélem azért még látjuk egymást" mosolyt. Azzal fogtam magam és távoztam a Grillből. Haza mentem, útközben végig Kai járt a fejemben.
A Caelestis Infernum egy, a The Vampire Diaries és a The Originals sorozatokon alapuló szerepjátékos oldal, ahol te magad irányíthatod a történéseket és pezsdítheted fel akár Mystic Falls, akár New Orleans életét. Oldalunk 2015. 08. 08-án egy rövid szüneteltetés után, megújult erővel és dizájn-nal nyitotta meg újra a kapuit azok előtt, akik belemernek csöppenni a természetfeletti lények lepte Mystic Fallsba vagy a hibrid király uralta New Orleansba. Ha van benned elég bátorság az ilyenkor egészséges félelem mellett, ne habozz, az éjszaka lényei csak rád várnak! Talán azért, hogy bekebelezzenek a sötétségbe, talán azért, hogy leszámolj velük, de az is megeshet, hogy sorsdöntő ajánlatot szeretnének tenni neked. Rengeteg lehetőség áll előtted, minden út csak arra, vár, hogy végig járd. Lehetsz a város jótevője, ugyanakkor lehetsz az, akinek már a neve hallatán kirázza a hideg az embereket. Te döntöd el, milyen hírnévnek örvendhetsz! A sorozatban történtek –némi változtatással ugyan, de – párhuzamban vannak oldalunk történéseivel. A veszélyes helyzetek és az izgalmak ugyanakkor nem változtak, ha biztosan jól átgondoltad a döntésed, kis csapatunk szívesen vár téged! :) Oldalunkat négy kedves, segítőkész, mindenre elszánt Admin vezeti, akik éjjel-nappal készenlétben állnak óhajaitokat, sóhajaitokat valóra váltani, kérdéseitekben, kéréseitekben segíteni. Ne félj segítséget kérni, normális esetben nem harapnak… A világunk nyitva áll előtted. Van elég bátorságod belépni?
2013.12.20
come to us, darling
we won't bite you
tweet-tweet
it's like screaming, but no one's hear
they are here
and they enjoy every second
Jelenleg 191 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 191 vendég :: 1 Bot