Sötét fellegek gyülekeztek az égen és a szél is egyre erősebben kezdett fújni, hideg levegőt hozva magával, mintha az időjárás is érezte volna a közelgő szörnyűségeket, melyeket feltámadásom vonz maga után. Egy gonosz mosoly bújt meg arcomon, ahogy a mit sem sejtő halandók között sétáltam egyenesen a Rousseau’s Bár felé. Mindenki önfeledten szórakozott az utcákon, ahol a lassan kialakuló vihar ellenére is tovább szólt a lágy jazz zene, mintha az évek során semmi sem változott volna. Pedig, ha akkor tudták volna, hogy maga az ördög tért vissza közéjük, hamar megváltozott volna az estéről alakított képük. Szinte figyelmen kívül hagyott mindenki, mégis úgy éreztem, hogy automatikusan nyílik meg előttem az út a tömegben, mintha pontosan jól tudnák, hogy érkezem. Mindeközben azonban észre sem vették, ahogy a vért törölgetem államról, s ajkaimról. Az éhségemnek köszönhetően jó pár holttestet hagytam magam mögött, azonban az estém főszereplője kivételesen nem én voltam. Nem kerestem a szórakozást. Nem érdekelt semmi. Az egyetlen személy, akivel aznap este foglalkozni akartam, Niklaus volt.
Könnyedén löktem be a bár ajtaját, mikor elértem úti célom végére, hogy aztán hamar megbizonyosodjam róla, hogy itt találom a bátyámat, s nem voltak tévesek az információim. Lassan lépdeltem az emberek között, alaposan szemügyre véve mindent, és mindenkit. Hamar kiszúrtam a pultnál bátyámat, így mindenféle tétovázás nélkül el is foglaltam a mellette lévő üres széket.
- Legyen inkább kettő – szólaltam meg hangosan, hogy Niklaus esetleg már az ismerős hang hallatán felfigyeljen rám, közben felmutattam mutatóujjam a csaposnak, hogy tudja, kinek kell még alkohollal szolgálnia.
Egy sejtelmes mosollyal az arcomon Nik-re néztem, miközben félig felé is fordultam a széken, hogy a vonásaim tökéletesen látszódjanak a lámpák gyér fényeiben is. Nem akartam, hogy azt higgye, csak képzelődik.
- Rég találkoztunk, bátyám – szólaltam meg, amint láttam, hogy képtelen akár egy szót is kinyögni, azonban nem tudtam, hogy ez jót, vagy rosszat jelent-e. Ahogy arra is felettébb kíváncsi voltam, vajon sikerült-e már tudomást szereznie bármelyik tervemről? Reményeim szerint semmiről sem tud, hiszen megjátszva, hogy az ő oldalán állok sokkal egyszerűbb lesz hátba szúrni – szó szerint is.
Mégis, ahogy ott voltam vele szemtől-szemben, egy pillanatra elbizonytalanodtam abban, hogy valóban el szeretnék indítani egy háborút ellene... Fogalmam sem volt, hova vezethet még az este, de be kellett vallanom magamnak, hogy egy kicsit még hiányzott is Nik.

Ígérem, lesz ennél jobb is! |