ღ zene: It Has Begun ღ megjegyzés: Lesz ez jobb is XD ღ

A „minden rendben van, Stefan” énem elment nem régiben nyaralni Hawaii-ra, míg a „szenvedjünk a végletekig, Stefan” oldalam viszont visszatért nagy örömmel az arcán. A „jól vagyok” énem jelenleg nem funkciónál, azaz nem elérhető változatú példány, de a „sajnáltassam önmagam” egy teljesen kötetlen verzió, amely bármikor áll bárki rendelkezésére, s ha mindez nem lenne elég, akkor még bőven van mit megmutatni a repertoárból. Tehát senki se fakadjon sírva, hisz teljes mértékben „az önmagam alatt vagyok” érvényes rám. Persze, ha bárki is nagyon kéri, akkor tudok még szolgálni „italbemutató előadással”, azaz töménytelen mennyiségben részegre tudjuk inni magunkat könnyedén, illetve bemutathatom a „szoba átrendezési” elvet is, amely azon alapszik, hogy hogyan is kell ripityára törni mindent, ami a kezed ügyébe esik. Ha pedig VIP szolgáltatást kívánsz, akkor ezenfelül extraként „hogyan is szúrjunk el még jobban mindent” programot is ajánlhatok. S remélem, hogy a kínálatom tökéletesen kielégíti a keresletedet..
Immáron két napja annak, hogy romokban hagytam a szobámat, és elmentem inni kora reggel a Grillbe, ahol találkoztam Caroline-al, amikor pedig eljöttem onnan, nos teljesen felszívódtam. Így egy jó ideje annak, hogy nem jártam a Salvatore ház környékén sem, így teljes mértékben ráférne egy bizonyos nagy takarítás majd a lakrészemre, bár semmi kedvem hozzá, hisz hiába tennék rendet, ha aztán úgy is elöntene a düh, és ismét szétkapnék mindent. Amióta elégettem a naplóimat a hídon, nos azóta valami elszakadt bennem, és akárhogyan is próbálkozom azzal, hogy újra a régi önmagam legyek, ha egyszerűen nem megy nekem. Adnám én azt a viselkedésemet természetesen, hogy „igenis, remekül érzem magam”, de amint erre gondolok az életkedvem is elmegy, s az eljátszása pedig koránt sem menne. Túlontúl is magamba roskadtam, és valami egészen mélyen megsebzett, mert minden eddigi sebemet feltépte. A régi emlékek előjöttek, a régi fájdalmak felidéződtek, s a magány, mely meg volt, akkor, nos mostan is meg van. Akármennyire tiltakozom, avagy nem szeretném, nos nem számít. Semmi sem számít.
Mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy határozottan közelítem meg az oly régóta nem látott Salvatore Panziót, ám megtorpanok egy pillanatra, amikor is az ajtónál egy nőt látok állni. Felsóhajtva folytatom végül az utat, és egy magamra erőltetett „minden rendben velem” álcát öltök, ahogy megközelítem az ifjú hölgyeményt. Nem tudom, hogy ennyire éber, avagy csak kiváló a hallása, de rögtön megfordul, amikor is megérkezem. Elsétálok határozottan mellette, és megközelítem az ajtót, amelyet kinyitok könnyedén, majd beljebb lépve felé fordulok.
-Szép reggelt neked is, ha már voltál olyan kegyes csak emiatt meglátogatni engemet.-Jegyzem meg egy féloldalas mosollyal, és egy semleges hangszínnel, hisz időközben felismertem a fajtársamat. Vámpír ő is, akárcsak én - ezt nem tagadhatja le, de szerintem nem is akarná. Határozottan nézek a szemeibe, és minden kétségét kizárom annak, hogy labilis az állapotom. Jól tudom azt, hogy jelenleg kicsit sem lehettek gyenge.-Esetleg még valami, vagy mehettek a dolgomra?-Szegezem neki a kérdést felvont szemöldökkel, ahogy az ajtófélfának dőlve keresztbe fonom a mellkasom előtt a karjaimat, és oldalra döntött fejjel kezdem el nézni őt.