• hallgasd történetem... Lobogott a gyertya lángja. A kanapé végében ülve feltettem egyik lábam a másikra, mint támaszt használtam combomat a papír alatt. Kezemben ceruzát fogattam. A késő esti órákban dalszövegen gondolkoztam. Zenészlélek vagyok. Szabadidőmben gyakran írok dalokat, vagy gyakorlok a gitáromon, mely most is mellettem pihent elfoglalva a maradék helyet is. A motel igen olcsó és lepukkant volt. Szemben egy kopott, négyszögletű asztal kapott helyet. Túlsó végében, valamint jobbom felől egy-egy egyszerű fa szék tartozott hozzá. Előbbit húzta ki a nálam magasabb, borostás férfi. Kezében egy pohár itallal, miközben ő maga alkoholtól bűzlött. Lerogyva az ülőalkalmatosságra ittas állapotot véltem felfedezni társamon. Megint ezt csinálja. Valami van a múltjában mely nem engedi el. Valahányszor nincs akció, melyet megoldhatna vagy épp elronthatna, akkor a kocsma pultja alól kell összekaparnom. Azt mondja, bírja az italt. Nos, ez nem mindig észrevehető rajta. Vagy, máris a sokadik üvegnél járna? Nem panaszkodom rá. Sokat szidjuk a másikat elviselhetetlensége nyomán, de ha nem teszik össze a két különcöt akkor más nem marad meg mellettük. Gondolja az FBI. Néha, magam is eltűnődöm rajta. Mennyi különbözünk és mégis, minden széthúzásunk ellenére jó csapat tudunk lenni. Csakhogy, két teljesen önfejű személyről van szó. Ebből a másik forrófejű is.
- Ezt a világot tulajdonképpen az ördög teremtette egy olyan pillanatban, amikor Isten éppen nem figyelt oda. – hangzott el ama megszokott mondat melyet talán már mottójának nevezhetnék. Gyakran elmondja részegen, vagy, amikor egy különösen rossz fiút kapott el, vagy, egy tárgyaláson közli a főnökkel. Drogok, gyilkosságok, maffia és még miegymás izgalmas dolog, mely ügyek a mi kis párosunkra tartoznak. Hiszen hány olyan ügy van, ahol a drogok miatt megölnek valakit? Esetleg a maffia üzletelgetett valamit, melyből elhallgattatás lett? Minden összefügg és még sem. Most is egy ügyön dolgoztunk. Épp csak felpillantva a nagy nehezen levésett három soromból kijelentést teszek.
- Részeg vagy. – állapítom meg.
- Nem! – felemelte poharát és lehúzta – Tökéletesen józan vagyok. – mondja ezt dülöngélve ültő helyében és egy *hukk* kíséretében. Lassan fejet csóválva tettem le a papírt és a ceruzát. Fekete bőr csizmám alatt recsegett a parketta miként ránehezedve lábamra odamentem társamhoz.
- Ideje lefeküdni. – mondtam és minden hiábavaló, lassú tiltakozása ellenére ágyba dugtam. Reggel még morogni fog a fejfájása miatt, de hát mit mondhatnék. Hozzászoktam? Meglehet. Kettőnk között érdekes a kapcsolat. Gyűlölve elviseljük a másikat, mert összetartóan széthúzó társak volnánk. Igen. A két jómadár. A két különc ember.