• hallgasd történetem... Születésemtől fogva tombol bennem a farkas vér. Anyám mindig is óvott attól, hogy kijöjjön rajtam ez az átok. Ő legalábbis annak nevezte. Olyan féltő volt, és annyira leláncolt, hogy kénytelen voltam megölni. Persze, az egész nem az én ötletem volt, apám volt a felbujtó, azt mondta, hogy az anyám tönkre akarja tenni az életem. Nem enged kiteljesedni. S mikor meghalt, - álmában elvágtam a torkát -, éreztem, hogy valami felrobbant bennem. Kiszabadult belőlem a farkas, és az óta is úgy tekintek erre a dologra, mint ajándékra. Igaz, rettenetes fájdalmakkal jár az átváltozás, de én imádom minden percét annak a vad, gyilkos belső énemnek, ami minden percben ott lapul bennem, készen állva arra, hogy kitörjön.
- Életem, itthon vagy? – hallom a földszintről, pedig fent kuksolok a padláson, leláncolt végtagokkal. A barátom az, már csaknem fél éve együtt vagyunk, de még mindig nem tudtam bevallani neki, hogy mi vagyok. Félek, hogy hülyének nézne, vagy, hogy poénnak venné az egészet. Vagy ami még rosszabb, elhagyna, és sosem látnám őt többé, pedig szeretem, teljes szívemből. Talán ő az egyetlen ember, akit igazán szeretek, akit sosem lennék képes bántani. . Annyi férfi van a világon, és nem horgonyozhatok le egyvalaki mellett anélkül, hogy legalább néhányat ne próbáltam volna ki. Ez volt az én mottóm. De, aztán jött ő, és teljes mértékben levett a lábamról, már csak az illatától olvadozni kezdek belül. Elgyengít, ő az egyetlen gyenge pontom, mindig meg akarom védeni, de talán magamtól kéne féltenem leginkább.
Nem szóltam vissza, nem válaszoltam, nem akartam, hogy megtudja, itthon vagyok. Reggel úgy köszöntem el tőle, hogy apámmal megyek horgászni, de őt meg nem tudtam elérni. Így magamra maradtam az átkommal, önnön testemet kellett leláncolnom, és mivel a barátom sem maradt éjszakára a legjobb barátjánál, most már a számat is be kell fognom, hogy ne hallja meg a kiáltásaimat miközben épp változok. Rá kellett jönnöm, anyámnak volt igaza. Vérfarkasnak lenni, nagy szívás.