Gareth & Dylan

•••••• punk fluffy unicorns dancing on rainbows••••••

És fordul, majd pördül, aztán ügyesen manőverezve eltalálni a célig... Kudarc. Kicsit elcsúszott turbánnal a fejemen, ami gátolta a látásom, elég nehéz volt kiismerni a szobám minden zugát, de nem hibáztathatom magam, hisz én mindent megtettem azért, hogy a fejem tetején maradjon, de az ég áldja meg, akkor sem tenné meg! Legszívesebben falhoz csapkodnám, hogy akkor nem kell, de igenis szükségem van rá. Már megszoktam, meg minden. Na szóval, a fehér törülköző akadályozta a tisztán látásom, így vakon tapogatóztam magam előtt, hátha még a baj előtt észlelném a veszélyt. Megfordultam, majd a lábam beakadt egy zsinórba, s egyensúlyomat elveszítve a földön kötöttem ki. A kis turbánkám, ő mellettem pihent holtan, szétesve. Végül is, egyszer minden véget ér.
Feltápászkodtam, majd megigazítottam magamon a rajtam maradt törülközőt, hogy azt legalább ne adja fel, s tartson ki addig, ameddig fel nem öltözök valami rendes ruhába. Fütyörészve kapcsoltam be valami lejátszási listát a laptopomon, majd a szekrényem elé pattanva dobálni kezdtem egyenként a ruhadarabokat a földre, de azért mindet gondosan átnéztem, hogy valóban nem passzolnak-e hozzám.
Már több ruhasor súlytól szabadítottam meg egy polcocskát, de ugyanolyan lelkesedéssel műveltem, mint előtte. Hátrapillantottam félénken, majd undor ült ki az arcomra, hogy szinte egy dombocska áll mögöttem. Aztán pedig csodálkozok, ha rendetlenség van a szobámban, vagy egy-egy darab kint marad a véletlen folytán. Talán nem így kellene válogatnom, de talán ez a legpraktikusabb, így minden egyes textildarab bosszút kap azért, amiért nem elég jók nekem. Nem elég, hogy én itt szenvedek egy száll semmiben, még ők ott gyűrötten semmit nem csinálnak a padlón. Legalább hajtanék össze magukat, egy, kettő, egy, kettő! Ne nekem kelljen azt is. Klaus megcsinálhatná nekem, szívesen megnézném ilyen "alázatos" munkakörben, miszerint valaki ruháit hajtogatja hibátlanra, majd a szekrénybe pakolja. Csak az a baj, hogy leesne a gyűrűsujjáról az aranygyűrű, így még le sem hajolna, hogy felvegye, nemhogy még elvégezze a munkát. Szánalmas.
Csalódottan tettem vissza rendezetten a ruháimat, s úgy tűnik ma este nem lesz rajtam semmi, mert egyszerűen nincs olyan, ami most megfelelne az igényeimnek. Majd csillogó szemekkel figyelek fel arra a beteg dalra, ami a listán következett, ahol egy idióta alpári szavakat sikít, majd a végén ordítja, hogy berzerker. Hát az utóbbi szót vele kiabálom mindig, akárhányszor megszólal,
- Berzerker! - fordultam hátra dudorászva, majd az utolsó szótagot felsikítottam, mikor a meztelen alak a szemem elé került, s halál lazán azt a kérdést tette fel, hogy lenne-e valami ruhám. Egyből lekaptam magamról a fehér textilt és odadobtam neki, hogy takarja el magát, de abba nem gondoltam, hogy most az én testem lett fedetlen. - Mi a fenét keresel itt? És ki vagy? - nem törődtem végül, hogy rajtam mi van, vagy rajta, hanem inkább azzal, hogy ki a lópikula rontott be most rám, miközben metál koncertet adtam a szekrényemnek a berzerkerekről. Ezt nem szabad megzavarni. Ezt még nagyon megjárja! Bármikor beronthat, de a magánkoncertem szent és sérthetetlen!