Sasha & Whimsy

Hey, glad to see you !

Bármilyen jól elcseverésztem Sasha-val, azért kezdtem egyre jobban kényelmetlenül érezni magamat itt az utcán.. tök pucéran... ennyi ember előtt. Sosem voltam szégyellős, vagyis, úgy gondolom, hogy nem lehettem az, most mégis úgy éreztem, hogy forrósodik az arcom a bámészkodó tekintetek hatására. Nem tudtam, hogy az lenne-e a legjobb, ha elköszönnék Sasha-tól és futkosnék tovább, vagy ha itt beszélgetek vele, ahogy több irányból is takarva vagyok a kíváncsiskodók szemei elől. Magamban pedig egy hálás köszönetet mormoltam el, az a valaki odafent ma a szívére vehette sorsomat, ha úgy rendelkezett, hogy pont ebbe a lányba szaladjak ma bele, s ő megmentsen a további meztelenségtől. Köszönöm istenem - vagy mi-!
- Igen! - jelentettem ki talán egy kicsit túl lelkesen arra a kérdésre, hogy vele tartanék-e. Az istenért sem akartam őt megzavarni a munkában, de határozottan jobban éreztem volna magam a bolt rejtekében.
- Köszönöm, az jó lenne. - hálásan rámosolyogtam. - Cserébe segítek neked a boltban, pakolászok, segítek a vásárlóknak, bármit megcsinálok, amit csak mondasz. - szélesítettem ki mosolyomat. Tényleg, nagyon szívesen segédkeztem volna neki, addig sem kellett volna hazakullognom és beszámolnom a mai futásról a testvéremnek, aki már biztosan tülkön ült, hogy megtudja milyen port kavart a meztelenkedésem a városiak között.
- Megtennél nekem még egy aprócska szívességet? - csillogó, már-már könyörgő szemekkel néztem rá, hiszen mégis csak arra akartam rávenni, hogy hallgasson Line előtt és az igazság helyett mondja azt, hogy végig szaladtam az egész városon pucéran, mielőtt megszánt és ruhát adott volna nekem.
Közben ellöktem magam a faltól és elindultam a korábban mutatott irányba, a bolt felé. Gondosan magam elé tartottam a törülközőt, hogy az a lehető legtöbb dolgot eltakarja rajtam és gyorsan szedtem a lábaimat. Minél hamarabb a boltnál leszünk, annál jobb lesz mind a kettőnk számára.

Sasha & Whimsy

Hey, glad to see you !

Egész kényelmesen elheverésztem a földön, annak ellenére, hogy pőrén voltam és a térdeim és a könyökeim iszonyatosan fájtak a becsapódástól. Azt már most száz százalékra vehettem, hogy szépen lehorzsoltam az említett testrészeimet. Remek.
Ez a nevetés… ha nem láttam volna meg az arcát, már csak ennyiből is felismertem volna a lányt. Sasha-val tegnap ugyan csak egy rövid ideig beszéltünk, az is bőven elegendő volt számomra, hogy elkönyveljem egy igen szeszélyes lánynak. Nem tudom miért gondoltam ezt róla, megérzés. Line sem volt egy finom teremtés, igazából ebből mertem következtetni rá, hogy a barátai is hasonszőrűek.
- Kac-kac. Örülök neki, hogy ilyen fenomenálisan szórakozol. – morgolódtam, de szavaimban ott lapult egy jó adag vicces felhang. Átvettem tőle a törölközőt és eltakarva vele magamat, talpra kecmeregtem végül pedig közelebb húzódtam a falhoz, hogy az jótékonyan eltakarjon hátulról is.
- Egyébként ne haragudj. Máskor nem rohangálok meztelen torpedóként az utcákon. – vigyorogtam rá. – Igazából ez érdekes történet. Line és én játszottunk egy kicsit az este. Fogadtunk, hogy az, aki tovább bírja az ivászatot, vagy nem iszik eleget, az ma bizony pucéron fog szaladni egy kört a városban. Gondolom kitaláltad ki vesztett. – meséltem el röviden a kis nudista akcióm eredetét, kellően hangosan ahhoz, hogy a körénk gyűltek, vagy azok, akik csak távolról megfigyeltek minket is hallják. Nem akartam, hogy valami fura perverziónak tartsák a ma reggeli futkosásomat. Azt meg aztán pláne nem, hogy én legyek a heti attrakció evégett az egész városban. Ki tudnám bírni anélkül, hogy a saját mezítelen képemmel találjam szemben magam minden reggel az újságban.
- Na és te hová tartottál mielőtt… - hevesen mutogatni kezdtem a kezemmel, hogy hatásosan szimuláljam az ütközésünket – letaroltalak? – érdeklődtem, miközben végig pillantottam rajta, hátha abból kitalálhatom magamtól is. De… nem. Nem jöttem rá. A földre hullott fánkot viszont észrevettem. Kár érte, nagyon gusztának tűnt ebből a szögből. Bánhatja, hogy hagyta kipottyanni – oké, oké… én vertem ki – a kezéből.
- És sajnálom a fánkodat is, igazán kár érte, szép darabnak tűnt… - Sajnálkozó, kicsit talán sóvárgó pillantást vetettem a földön heverő duci, cukormázas istenségre. Huh, nyugodjék békében. Most már a fánk mennyországban létezhet tovább.
Honnan jönnek ezek a gondolatok? Nem is szeretem a fánkot. Vagy… vagy igen? Már ebben sem voltam biztos.
Feltekintettem, pillantásom rátalált az utcákon elhaladó emberekre, akik vagy rám se hederítettek és mentek tovább a dolgukra, vagy csodálkozó, lenyűgözött pillantásokkal méregettek egészen addig, míg szikrákat hányó szemekkel nem néztem rájuk. Hihetetlen, hogy mennyi mindent megengednek maguknak a mai emberek! Egyszerűen felháborító…

Sasha & Whimsy

Hey, glad to see you !

Rohantam, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam. Amikor kiléptem a ház ajtaján, annyi engedményt még kaptam, hogy egy kisebb törölközőt magam elé foghassak, elölről takarva magam. Ez persze nem változtatott azon a tényen, hogy anyaszült meztelen voltam ráadásul egy kört kellett tennem így a városban, mindenki szeme láttára. De hogy keveredtem ebbe a helyzetbe?
Kidőltem. Ez volt az egyetlen, amire tisztán emlékeztem. Nem tudtam, hogy hogyan vagy mikor, csak azt, hogy ez történt. A szobámban tértem magamhoz, a kényelmes ágyikómban, rendesen betakargatva. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy az este nem magamtól másztam be az ágyamba. A fejem is sajgott, kicsit hányingerérzetem is volt. Másnaposság… Lehet, hogy mégsem kellett volna belemennem Line ivós játékába. Arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán miért mentem bele. Akkor még logikusnak tűnt és jó bulinak. De most? Pláne úgy, hogy minden bizonnyal veszítettem? Cseppet sem tűnt annyira viccesnek, mint az elején. Fogadtunk, nekem pedig fizetnem kell érte.
Hát így kerültem ide. Egy szál semmiben, anyaszült meztelenül. Csak és kizárólag az én hülyeségemnek köszönhetően. Mystic Falls utcái annak ellenére, hogy pucéron rohantam keresztül rajtuk, mint akit éppen egy puskából lőttek volna ki, egész nyugodtnak tűntek és legnagyobb meglepetésemre, senki sem mutogatott rám ujjal a kis akcióm miatt, bár azért oda-odafüttyentettek és utánam szóltak páran. Olyan volt ez az egész, mintha nem különösebben foglalkoztatta volna az embereket egy ilyen – vagy egy újabb? – furcsaság. Elképzelhető, hogy itt mindenki hozzá volt szokva, hogy történnek őrült dolgok, ami be kell vallanom egy kicsit azért megijesztett. Mégis mennyre gyakran történhettek itt-és milyen őrületes furcsa dolgok, hogy mindenki ilyen halál laza nyugalommal kezelte a szeplőtlen jelenlétemet?! Furcsa egy város…
Még csak a második napja voltam itt, de bármit is láttam, bármilyen utca vagy épület mellett száguldottam el, bár úgy kellett volna éreznem magam, hogy azt se tudtam merre rohantam éppen, nem ezt éreztem. Pontosan tudtam, hogy merre tartok, tudtam mi mindent fogok látni a következő utca sarkán, tisztában voltam még azzal is, hogy milyen ilyenkor a forgalom. De hogy ezeket honnan tudtam, arról halványlila fogalmam sem volt. Mintha ismertem volna a várost, minden kövét tudtam, hogy merre vezet és fogadni mertem volna rá, hogy már legalább egy milliószor jártam itt a balesetem előtt, de anyától tudtam, hogy még csak most tettem be először a lábam a városba. Megmagyarázhatatlan, logikátlan és hihetetlen volt ez a kötődés köztem és a város között.
Befordultam az utca sarkán, előttem a közkedvelt Grill hirdette magát. Még csak délelőtt volt, de ahogy közeledtem felé, úgy láttam, hogy már egész kis tömeg összegyűlt odabent. Míg elszaladtam mellette, kis mosollyal bámultam be az ablakon néztem az arcokat, akik szintén visszabámultak rám. Nem zavartattam magam, szaladtam tovább, azonban későn fordultam újra előre, nem sikerült kikerülnöm a lányt, akit az utolsó pillanatban vettem észre. Egyenesen belerohantam, az én szerencsémmel talán elég jól a földhöz is vágtam szegényt. Az minden esetre száz százalék, hogy én egy hatalmasat zakóztam az aszfalton, ráadásul még a magam elé szorított törülköző is kirepült a kezemből, ha jól láttam valamelyik autó szélvédőjére esett, míg én elterültem a járdán.
- Na, basszus! – csúszott ki ajkaim közül a finomított káromkodás. Hajam az arcomba hullott, fújtam egy nagyot, hogy eltüntessem az eperszőke szálakat az arcomból és láthassak is valamit a külvilágból. Bár ne tettem volna. Ahogy felnéztem egy ismerős arccal találtam szembe magamat. Már láttam őt, tegnap Line mutatott be minket egymásnak videochaten keresztül. Hogy is hívják? Samantha? Sarah? Sasha? Sasha. Igen, ez az!
- Hé! Kicsi a világ! – vigyorogtam rá a lányra, még mindig hason heverészve a földön. Addig nem is szándékoztam talpra kecmeregni, míg a törülközőmet újra meg nem kaparintom. – Sasha, igaz? Ide tudnád adni nekem azt a nagyon cuki, elefántos, kis törülközőt annak az audinak a szélvédőjéről? Hálás lennék érte. – továbbra is vigyorogtam, közben pedig alkarjaimra támaszkodtam, ügyelve rá, hogy a kíváncsi szemek továbbra se lássanak meg semmi lényegesebbet fedetlen testemből. Az hiányzott volna, ha már a második napon a melleimmel találkozom a helyi újságban. A fenekem látványával még megbékéltem volna, de azért nálam is létezik egy bizonyos határ…