I may not be the most well-behaved boy on the island, but I always keep my promises.

Dragos & Peter Pan

Egyetem. Főiskola. Valami, ami teljesen új számomra… Whitmore. Nem, egyáltalán nem tervezem tanulásra hajtani a fejemet. Igazi ostobaság volna részemről. Elég ha egyé terveimre vagy, egyszerűen csak arra gondolok, ki is vagyok én valójában. Mert az a tizenéves, akinek látszom. Így is, el kell hitetnem a helyiekkel, hogy húsz is megvagyok. Bár, amilyen hiszékenyek az egyszerű halandók, ez nem lesz nehéz. Lassan építem fel a váramat, víz és homok segítségével… sárból épült menedékem bevehetetlen erőddé lesz, mire elkészül. Naggyá válva kővé változik, majd ostromgépekkel pusztítom el ellenségeimet. De, mindenek előtt szolgálók kellenek. Nem is! Katonák, akik végrehajtják a parancsot. Engedelmesek, kik hozzám vannak kötve. Éppen ezért vagyok itt. Most is megfogok győzni valakit arról, egy különlegesnek mondott személyt, arról, hogy kössünk alkut. Nincs kibúvó. Nincs menekvés. Csak főhajtás és a rád eső rész teljesítése a legnagyobb titokban. Ennyit kérek. Adok, kapok.
Az előadó terem hátsó soraiban ülök. Néhány másik hallgató között elvegyülve. Hátköznapi inget viselek farmer nadrággal és edzőcipővel. Balomon karóra díszeleg, mellyel az időt számolgatom. Elhallgatom a professzor szavait, ám nem figyelek rá különösebben. Ismerem a történelem azon részét, melyről előadást tart és bevallom, a legkevésbé sem érdekel mi maradt meg a jelen kor számára azokból az időkből.
Hosszas sétát tettem meg a kampuszon, mire betértem az órára. Végignéztem az embereken. Figyeltem beszélgetéseiket, kapkodásukat egy-egy késésben lévőtől, másnaposok hiányos emlék felelevenítését egy buli után, szorgalmasak tanulását, és még sorolhatnám a végtelenségig mit is láttam pontosan ezen a szép, napsütötte napon. Mosolyogva váltottam két szót egy-egy előadóval, majd tovább haladva az úton az épület belsejében is tettem egy kis felfedezést. Természetesen, nem tájékozódás nélkül jöttem ide. Noha, senkiben sem keltek gyanút, elvégre egy ártalmatlan emberpalántának tűnök, semmi többnek. Holott, ez roppant ellentétes valódi kilétemmel. Végül beülök arra a bizonyos történelem órára. Csendesen végig ülöm a másfélórát, miközben hol az időt számolgatva játszom, hol tengek-lengek. Elérkezik a döntő pillanat. Lejár az idő, és a tanulók lassan kiszállingóznak a teremből. Súlyos léptekkel, lassan jövök le az előadó terem lépcsőjén. Amint becsukódik az ajtó, nem habozok. Nem kertelek feleslegesen, a lényegre térek.
- Sosem tudhatja az ember, mikor kopogtat az ajtaján egy vadásznak szóló megbízás. Ezúttal nem eltávolításról, hanem üzletről lenne szó, Mr… Corvin. Érdekli? – mondom közömbös lazasággal, némi fennhéjázással. Az első padsor vonalában megállva fürkészem arcát, valamint mozdulatait. Nem lenne jó, ha valami hirtelen dolgot tenne. Különben is, mindkettőnk számára hasznos lenne ez a dolog. Csupán végig kell hallgatnia az ajánlatomat, és cserébe olyan dolgot adok neki, amire ő is vágyik. Igen, szereztem némi információt róla, mielőtt alkut ajánlanék neki. Különben, meglenne az esélye, hogy visszautasít. Így viszont… nem teheti.