Raquel E. Brooks

Tárgy: Re: Raquel E. Brooks Hétf. Aug. 17, 2015 6:34 pm

elfogadva, gratulálunk

üdvözöllek családunk körében

Hey babe!

Nem is tudod mennyire örülök, hogy már megint én vagyok az a mázlista, aki elfogadhatja még egy lapodat, amit nem mellesleg alig vártam, hogy végre valahára elolvashassam! :já:

Bele is vágnék, mert nem akarom nagyon elhúzni az idődet, ráadásul már várom, hogy a ~~szerelmeddel~~ szőke vámpíroddal együtt láthassalak titeket rosszalkodni! Razz

Nagyon tetszik a jelleme, karakán, kiforrott és itt halljak meg, de nekem esküszöm szimpatikus a drága. Nem is emlékszem, hogy olvastam-e valaha is tőled ilyet?! Nem olvastam még, ugye? Ez az újdonság pedig nagyon, de nagyon tetszett nekem! :*:

Akár csak az szj példa, ami karakter hű volt, szép, választékos megfogalmazással, ami már megint -a franc essen bele - magával ragadott és szinte fel sem fogtam, hogy mikor értem a végére. Szuper vagy! :bú:

Rohanj játszani, már nagyon akarlak olvasni! Very Happy

Tárgy: Raquel E. Brooks Szomb. Aug. 08, 2015 3:33 pm

raquel + ellie + brooks

Ha kétszínű vagy, legalább az egyik arcod legyen szép.

B • 18

• becenév: Ellie, ha Raqs-nak hívsz... kitépem a szíved
• születési hely, dátum: 1691. 07. 11; Bulgária egy félreeső területén
• faj: vámpírboszorkány
• kor: 324
• családi állapot: magányos farkas
• foglalkozás hivatásos munkanélküli
• play by: Jade Thirlwall
• kapcsolat a családdal: Jó is lett volna...

• amik egyedivé tesznek: A személyiségem az évek folyamán gyökeresen változott. Emberi éveim alatt kedves voltam, segítőkész, aranyos és megértő, tehát Alison tökéletes -leendő-társa. De már akkor is tudtam, hogy kicsit eltérek az átlagostól. Én ugyanis a néniket figyeltem. A nagy szoknyájukban lépdelő formás lábaikat és dús kebleiket. Nekem tetszettek, nem voltam zavarban, mikor más nő is rám nézett, viszonozta a pillantásomat és a legkevésbé sem érdekelt, mikor egy férfiú próbált elcsábítani. Leperegtek rólam a hamis, túlszépített, cifrás szavak és hagytam, hogy hagy vesszenek el a levegőben.
Aztán, mikor rájöttem arra, hogy milyen erőkkel rendelkezem... mohóbb és mohóbb lettem. Többet akartam, mint apró pillantások és kedves sutyorgások a folyóparton. Életem első bájitala egy szerelmi bájital lett egy hölgynek. Szerényen, lesütött szemekkel, remegő kezekkel, bizonytalan léptekkel itattam meg vele a szert. A hatásosságát pedig csak az aznap után-t követő nagy önbizalmam jelezte kellő képpen. Attól a naptól kezdve változtam csak meg igazán. Ravaszabb, gyakorlottabb, titokzatosabb boszorkány vált belőlem, akiben az emberutálat egyre csak nőtt kortársai felé. Magamba fordultam, elzárkóztam és épp csak az adott hölgy személyét tűrtem meg magam mellett. Vámpírráválásom viszont ismét újabb sorsfordulatot tartogatott számomra. A vér iránti mániákus vágyakozásom ugyanis, új képességeim megmutatására sarkallottak. Ravaszságomat és vadászkészségemet, türelmemmel és hidegvéremmel kellett ötvöznöm, annak érdekében, hogy napról napra egyre feltűnés mentesebben tudjak gyilkolni. Az e-századi Raquel körülbelül a 110.-ik gyilkolásom után született meg.

A kinézetemet mindig is imádtam változtatni. Kezdetben megvetettem a szabályos, mesterséges loknikat, szívesebben hordtam természetesen a frizurámat, majd belépve az 1900-as évek közepébe, már nagy szerettem festettem is, addigra igencsak nagyra nőtt hajzuhatagomat. Olíva bőrömet sosem bántottam, a túlzott napon való ácsorgást az első pillanattól kerültem. Kedves arcomat szemem drámaian hangsúlyos kiemelésével illetem napjainkban. Imádom a szemhéjtust, a szempillaspirált, a füstös és igéző tekintetet, de az erős rúzsok néha napi alkalmazását sem vetem meg. Jöhet lila, piros, rózsaszín, egyszerűen jó érzés a népet megbotránkoztatni sajátos stílusommal.
Az öltözködésemet illetően már nem képviselek ennyire karakán, egyéni stílust. Szeretem a letisztult, sötétebb, szürkés árnyalatú ruhadarabokat. Általában mindenből -minimum- két számmal nagyobbat veszek, mivel utálom ha valami rám tapad és feszül rajtam. Imádom a sapkákat, szalmakalapokat és az extra nagy lencséjű napszemüvegeket, amik tökéletesen védenek a nagy, forró ellenségemtől. Testem arányos, idomaim kerekdedek, míg sokak szerint csodás darázsderékkal rendelkezek. Formás lábaimért és erős karjaimért még a mai napig keményen "megdolgozok", hisz a sport a lételemem.

Hayley, Adelynn • 3-4

• hallgasd történetem... Egy átlagos nő szükségletei a 19. században: némi rúzs, egy paróka és egy hozzáillő ruha. Már mehet is a lehető legmesszebbi, legzajosabb csehóba, persze titokban, más személyazonossággal, az alkoholista férje elől menekülve.
Az én szükségleteim: egy nyirkos sikátor, koszos, részeg csövessel, hanyag világítással és... vele, Alisonnal.
- Héé ne nyúlj a ruhájához, mert elkaphatsz valami betegséget! - korholom le halkan, mire a szőkeség egy aprót hátraugrik. Imádom, hogy ilyen esetlen és fiatal. Undorodva, enyhén sajnálva méri fel az élettelen testet, amiből pár perccel ezelőtt még javában táplálkozott. Persze nem önszántából... kellett egy kis ráhatás, hogy szépen fejezzem ki magamat.
- Ally, ne nézz így rá! Jobb helyen van, csak segítettél neki. A föld maga volt a pokol... számára. - biztatom, figyelve arra, hogy kifejezésemet csak pozitív üzenetű szavakat hagyják el. Bizalom ittas szemekkel néz rám, mire én egy kósza mosolyra húzom ajkaimat. Bár utálok mosolyogni, ezt már az elején szögezzük le! De... ha rá mosolygok, valahogy kevésbé fáj ez az esztelen cselekvés. Na jó Raquel, állítsd le magadat, már így is túl sokat járt a fejed ezen. Ezen. Alisonon. Megint.
- Raqs?! - visszatérít a gondolataimból, bár ezt is csak a sajátos becézésével teszi. Másnak meg sem engedném, hogy még egy levegőt vegyen ezen becézés kimondása után... de őt egyszerűen képtelen vagyok bántani. Ohh.. pedig már nem is egyszer próbáltam.
- Mi az? - kérdem flegmán és megpróbálok elsétálni mellette úgy a szűk sikátor falai között, hogy egy porcikám se érjen selymes bőréhez, vagy lenge ruhájához. Parfümje andalító illatát viszont így is megérzem. Teljesen elkábít... Muszáj mielőbb friss levegőhöz jutnom!
- Beszélhetnénk? - ujjai a karomra tapadnak, óvatosan ránt vissza, magával szembe. Azok a kék szemek és a szőke tincsek...
Alsó ajkamat harapdálva mérem végig, kecses testét, ideges toporzékolását és kíváncsi tekintetét. Nem tudom vajon mit is akarhat jobban... azt, hogy megdicsérjem, vagy hogy megcsókoljam? Vagy egyszerűen, hogy bevalljam igazát? Mert igaza van...
Nézem az ajkait, amik most semerre sem görbülnek. Sem fel, sem le, de akkor is csodásak. Húsosak és vastagak. Nagyon szívesen megcsókolnám...
- Menj haza, Aly. - kérem fel, enyhén ingerülten, miközben kikapom a kezemet az övéből. Zavartságomat elpalástolva pillantok az élettelen test fele.
- Ho-hogy micsoda? - tisztán kiérzem a hangja remegését, és hogy valószínűleg mindjárt elsírja magát. Legszívesebben most azonnal megölelném, de tudtom, ha ezt teszem... csak tovább buzdítom arra. Azt meg nem akarom... azt hiszem.
- Menj haza, és mosakodj meg. Bűzlesz az embervértől. - ott szúrom hátba, ahol a legfájdalmasabb számára. Hatalmast nyel, majd hangtalanul "szárnyra" is kél.
Miután megbizonyosodok róla, hogy tényleg eltűnt, lassan sétálok az élettelen test mellé. Teljes erőmből hasfalba rúgom a középkorú férfit, mire az a falnak csapódik. Követem azt és leguggolok hozzá. Undorodva söpröm ki a nedves hajtincset koszos arcából.
- Nem csoda, hogy a lányokat szeretem... Ti férfiak szörnyen elhanyagoljátok magatokat. - kapom a vállamra és én is eltűnök az éjszakába.