Mióta feltámadtam ügyeltem rá, hogy senkinek se legyen róla tudomása. Egyetlen személy kivételével. Ott voltam abban a városban, ahol az önelégült Klaus királynak hitte magát. Figyeltem az események sorát, míg végül eszembe nem jutott valaki. Így eljöttem a városból és egyenest Mystic Falls-nak véve az irányt elhatároztam, hogy beszélek Elenával. Nem bízom a Salvatore testvérekben. Mondjuk, benne sem. Ellenben ő az egyetlen, akiről hiszem, betartja a szavát. Szükségét éreztem valakinek, aki értesít az ottani eseményekről. Az a város vonzza a bajt és ha természetfelettiről van szó, akkor igen nagy dolgok tudnak történni. Nem lehetek mindig egyszerre két helyen. Célom, miszerint végzek Klaus-al nem változott. Csupán elővigyázatosabb vagyok. Nem vagyok boszorkány. Nem az én tisztem fenntartani a természet egyensúlyát, de arról gondoskodom, hogy az emberek sose kerüljenek túlontúl alulra. Ez nem a szörnyek világa!
Van néhány nap a Whitmore új tanévének megnyitója előtt. Tudom, hogy Elena is odajár, ámbár úgy tűnik ott nem kereshetem. Többek között így, egyetlen hely maradt. A kisvárosa. Kockázatos épp a Grillben felkeresni őt, ahol másokkal is találkozhatok. Olyanokkal, akikkel jelen esetben nem szeretnék. Nem lenne túl jó a számukra. Ahogy reméltem itt volt. Sajnos nem egyedül. Így meghúzva magam megvártam, amíg feláll az asztaltól és egyenesen a női mosdóba távozik. Nem arra vagyok kíváncsi miként végzi a dolgát, hanem nyugodtabb körülmények között óhajtok beszélni vele. Nem a legjobb hely, de kétlem, eljönne velem bárhová. Egyedül. Mivel épp kérni akarok tőle valamit, így adok véleményére. Más esetben nem gondolkoznék rajta, hogy ha kell netalántán el is raboljam pár órára. Épp a tükör előtt állt, amikor vámpír sebességemet kihasználva alig párlépésnyire tőle, mögötte megálltam. Komoly arccal meredtem bele visszatükröződő arcába. Kézfejemet magam előtt fogtam, és most is öltönyt viseltem.
- Helló Elena! – köszöntem ridegen, mire kinyílt az ajtó és én abban a pillanatban tűntem el hogy belépett rajta egy vendég. Szerencsére előbb távozott, mint ahogy azt a hasonmás megtehette volna. Az utolsó pillanatban tértem vissza és zártam be az ajtót. Ismét kettesben lehettünk – Volna egy perced? – gondolom alaposan megijedhetett, hogy szellemet lát. Eltűntem mire megfordulhatott volna. De nem. El kell keserítsem. Nagyon is élek. Bár talán jobban örültem volna, ha nem egy olyan levél fogad, mint az. Mindegy. Az a lényeg, hogy itt vagyok és merem remélni, hogy soha sem fog felkeresni az az állítólagos utazó. Kissé türelmetlenül nézek Elenára, és ami azt illeti, akarja vagy sem, megfogjuk beszélni azt, amiért itt vagyok. Ha nem hajlandó meghallgatni, akkor nincs is miről tárgyalni. Vártam a válaszra, a reakciókra, arra, ami elárulhatna nekem valamit. Bármit.

Van pár nap míg elkezdődik a suli, szóval Bonnieval lejöttünk a Grillbe kicsit beszélgetni, részben azt, hogy eddig mi történt velünk. Caroline anyukájának halálával és az én emberré válásommal olyan, mintha lezárult volna egy korszak. Egy rossz korszak, melyre semelyikünk sem emlékezne szívesen. Most minden nyugodt, ami eléggé furcsa, hiszen Mystic Fallsban mindig történik valami, vagy jó, vagy rossz. Néha olyan érzésem van, mintha az a tipikus vihar előtti csend lenne, és csak napok, hetek kérdése, hogy lecsapjon ránk a vihar súlyos károkat hagyva maga után. Erről persze nem beszéltem senkinek, hiszen nem akarom beleültetni a bogarat a fülükbe, hogy mi van, ha valami rossz van készülőben... Hinni akarok abban, hogy vége megoldódik minden és normális életet élhetünk. Már amennyire ezt ebben a mai világban lehetséges.
Kimegyek a mosdóba, majd kezet mosok és pár percig nézem magamat a tükörben. Nincs semmi változás rajtam, nem változtam meg. Legalábbis külsőleg nem. Aztán egyszer csak egy arcot pillantok meg mögöttem a tükörből. Tudom, hogy ki ő, mikor még megakartuk ölni Klaust akkor szövetkeztünk vele, kitaláltunk valamit, hogy megölhessük Klaust, de persze Stefan keresztül húzta a számításainkat. De ez persze mind a múlt.
- Mikael... - mondom kissé rekedtes hangon, mivel még nem találtam rá újra a hangomra. Kis híján a szívinfarktust hozta rám a hirtelen megjelenésével.
Mikor bejön egy vendég kicsit lehajtom a fejemet és próbálok megnyugodni, lassítani a szívverésemen, mivel eléggé rám hozták a frászt. Mire a vendég kimegy addigra sikerül megnyugodnom, s mint ahogy gondoltam Mikael is vissza tért, legnagyobb bánatomra az ajtóban áll, s be is zárta azt, így hát még elmenekülni sem tudnék. Nem mintha akarnék, hisz tudom, hogy úgy csak magamnak okoznék galibát.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezek rá egyből. Nincs kedvem kertelni, tudni akarom, hogy miért jött ide, hogy miért keresett fel engem. Mi lehet ennyire fontos?

to Mikael

xxx ● zene●

 Komoly arccal pillantottam le Elenára. Rég láttuk egymást utoljára és akkor is elég… semleges volt a kapcsolatunk. Ám, tisztában vagyok vele az ősi családnak milyen hírnevet szántak. Mindnyájan tettük érte. Ez nem egy valaki érdeme. Egyikünk sem szent. Szörnyetegek vagyunk egytől egyig. Így hát megértem ellenszenvét és nemtetszését. Arról nem is beszélve, hogy legutolsó információja szerint halott vagyok. Úgy tűnik még sem. Összehúzott szemekkel mértem végig és gondoltam át újra szándékomat. Úgy vélem az ő összetartó csapatuk, és emberségük hasznomra lehet. Arról nem is beszélve, egyszer még jól jöhetek segítségként. Ezt tudom felajánlani cserébe. De, mit is akarok tőle? Azt, hogy nyitva tartsa a szemét és óvó pillantásait ne csak közeli barátaira szegezze. Ha pedig történik valami arról feltétlenül értesítsen. Bízom benne, hogy megigéznem nem kell. Elkerülhetjük ezt a fajta kellemetlenséget.
- Azt akarom, hogy légy a szemem. – felelem a kérdésre és odébb lépek egyet, majd még egyet. Háttal fordulok neki amíg tart a csend, hogy mikor ismét megszólalok felé fordulhassak – Mindketten tudjuk, hogy Mystic Falls nem az a hely, ahol a csend sokáig tart. Előbb vagy utóbb történni fog valami. Ha pedig ez bekövetkezik, szeretném, ha értesítenél róla. – kisebb szünetet hagyok itt. Lehetőséget adva az eddig elhangzottak felemésztésére. Alapvetően minden információt megszerzek amit akarok. De attól még időbe telik amíg valami eljut hozzám. Ezen felül, még ha vámpír is vagyok, időbe telik egyik helyről a másikra utazni. Ez a kettő eltolódás összeadva olyan mértékű lehet, amely késéshez is vezethet. Ezt pedig szeretném elkerülni. Egy ismeretlen megbízása pedig növeli a kockázatokat. Ezért is kerestem fel őt. Hiszek emberségében, és bízom diszkréciójában. Arcom a megszokottnál is jobban tükrözi vissza komolyságomat, melyet hangszínemben is igyekeztem visszaadni. A kisebb csend után kiegészítettem szavaimat.
- Vadász vagyok, Elena. Nem hagyhatom elszabadulni a természetfelettit. – lassan elindulok és körbe sétálom a hasonmást. A Petrovák mindig is megosztották a vámpírokat. Elcsábították az eredetieket és kétszínűségükkel valamint döntésképtelenségükkel belsőviszályt szítottak. Katherine volt az igazi megbízhatatlan ármány. Ellenben, az ifjú Elena törődik másokkal. Valamint, szavahihetőbb. Megállok előtte.
- A teljes diszkréciódat kérem. Maradjon közöttünk ez a beszélgetés, és az, hogy visszatértem a túlvilágról. Számíthatok rá? – tárgyalóvá kezd válni hangom, noha még mindig a megszokott komoly megjelenéssel állok vele szemben. Most pedig ideje lenne megneveznem az árat – Cserébe, te is kérhetsz tőlem valamit. A támogatásom, segítségem, esetleg. – ha most még nem is, egyszer el fog jönni az idő amikor szükség lehet rám valamilyen ügyben. Ha a szavát adja, én is állom az enyémet. A fizetséget nem áll szándékomban megszabni. A jelenlegi békés időszak mellett csak ő maga tudja éppen mire lehet szüksége. Mindnyájan akarunk valamit. Mindig. Persze, ez nem minden amit kérek tőle. Felkeltette valaki a figyelmem és szeretném, ha az ifjú hasonmás ő rá is gondot fordítana. Rá emelné óvó félszemét. Belenézek a női mosdó tükrébe, majd kék szemeimet ismételten a nőre emelem.
- Lenne még valami. – kezdek bele, és egyúttal ittlétem legfőbb okába – Úgy tudom a Whitmore-ra jársz. Van ott még valaki, akire szeretném ha odafigyelnél amikor megkezdődik a tanítás. – egyenlőre nem mondok többet. Elutasítására, vagy netalántán megbízhatatlanságára való tekintettel jobb nem többet mondani. Előtte jó volna megkapni együttműködését. Nem kapkodhatok el semmit. Ezúttal semmiképp.

Eddig abban a hitben voltam, hogy Mikael meghalt. Utoljára akkor este, Tyler buliján amit Klaus rendezett, akkor találkoztunk utoljára, és azt hittem, hogy ez így is marad. Annyi minden történt velünk azóta, hogy szinte mondhatni homályba veszett az az este. Túlságosan is sok mindenen mentünk keresztül, hogy egy aprócska estére emlékezzünk, ezért is éltem úgy, hogy azt hitte, hogy az Ősiek apja a halottak táborát erősíti. Szerintem eléggé érthető volt a reakcióm, mikor megláttam őt a tükörben. Főleg, mert sokkal erősebb, mint akit ismerek, és immáron már nem vagyok vámpír, hogy megvédjem magamat legalább annyira, amennyire tudtam akkor. Ember lettem, és ezzel együtt védtelen is.
Végig gondolom azt amit mondott, hogy itt, Mystic Fallsban sosincs huzamosabb ideig csend, s nyugalom. Igaza van, itt mindig történik valami, "állat támadások", halál esetek, vámpírrá válások, stb... Sosincs nyugtunk, bár én már másra sem vágyok, minthogy végre normális életet tudjak élni, de természetesen tudom, hogy erre sosem lesz igazán esélyem, de megtehetek minden tőlem telhetőt, hogy a legjobbat hozhassam ki abból a helyzetből, ami most van.
Kissé frusztráltan érzem magam, mikor körbe jár, végig érzem magamon a tekintetét. Nem éppen a legjobb Mikaelsonnal hozott össze a sors, főleg, hogy most nem is vámpírral vagyok itt, aki hallaná kint a tömegben, ha szólok neki.
Kissé meglep a kérése, hogy legyek a szeme, és, hogy szóljak neki, ha történik itt valami.
- Miért érdekel az, hogy mi történik itt? Hisz a családod nem itt van, hanem New Orleansban. - mondom neki szárazon, próbálok úgy beszélni, hogy semennyi érzelmet ne lehessen kivenni a hangomból.
- Igen, számíthatsz.... Nem fogom elmondani senkinek sem. - mondom kicsit hosszas gondolkodás után. Ha Damon tudomást szerezne erről, akkor nem állna le míg meg nem leckéztetné Mikaelt, azzal pedig csak magának ártana, nem kell neki semmiről sem tudnia.
- Kire kéne figyelnem? És miért? - kicsit különösnek tartom, hogy engem kér meg arra, hogy az egyetemen figyeljek valakire. Bárkit megkérhetne, miért pont én kellek neki?

to Mikael

xxx ● zene● xxx