To Elena

 Egy tőr került belém. Nem tudom, tudják e, hogy ezzel nem öltek meg. Valószínűleg nem. Hiszen ameddig "aludtam" úgy érzetem, sok mindent megpróbáltak velem, ami mondjuk... egy átlagos vámpíron működne. Soha nem értettem, hogy miért nem lehet megkérdezni inkább még mielőtt az ember cselekszik. Most elpocsékoltak egy csomó időt arra, hogy megpróbáltak megölni. Szuper. Élek. És egyre jobban érzem, hogy élek.
Mintha a tőr már nem is lenne bennem. Lassan áramlik szét a bennem lévő vér a testembe. Vajon mi hatására húzhatták ki belőlem ezt a különleges tőrt? El sem tudom képzelni, hogy miért gondolhatták meg magukat velem szemben. Hiszen eltehettek volna évekre aludni, senkinek nem ártottam volna semmit. Hát igen. Klaus mesterkedése. Azt érzem, hogy szükségét látták annak, hogy én legyek az, aki elmagyarázza a dolgok folyamatát. Elena megérdemel egy magyarázatot. Hiszen már intézkedtem is az ügy érdekében, de nem bíznak meg bennem... én már nem tudok többet tenni e cél érdekében.
A Nap és Hold átka nem egy egyszerű varázslat amit könnyen meg lehet törni. Most Elena az, ő az áldozat, hiszen csak ő adhatja meg Klausnak azt, amit akar. Elejében még én is hűen segítettem fivéremet, hogy megkapja amit szeretne, de most már érzek egy kis bűntudatot a Mistic Fallsi társaság felé. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt érdemlik. Ezért próbálok segíteni a lánynak, de igazából meg kellene gondolnom ezt, még mielőtt újra csalódás ér velük szemben.
Arcom szürke árnyalata átvált színessé, szép lassan visszatér belém az élet. Egy pillanatig még élettelenül fekszem a földön, teljesen mozdulatlan vagyok, majd felnézek. A fény egy kicsit zavarja a szememet, ezért hunyorogva pillantok Elenára.
-Nem vagytok valami bizakodó emberek. - Kezdem mondókámat, majd lassan felülök. Kicsit megnyújtóztatom végtagjaimat. Nem tudom, meddig lehettem leszúrt állapotban, teljesen elveszítettem az idő érzékemet. - Meddig voltam... így? - Fejemmel a tőr felé bökök. Klaus engem is mint a többieket valamennyi ideig leszúrva tartott, de aztán felélesztett és szerencsére nem volt akkora balszerencsém mint a többieknek, hogy sok éven keresztül feküdjenek egy koporsóba zárva és várják az időt, amikor a fivérük szabadon ereszti őket. Megigazítom öltönyömet, leporolom magamat és körülnézve keresek valami kényelmesebb ülőhelyet magamnak. Odasuhanok a közelben lévő fotelba és kérdő pillantással bámulok Elenára.
-Azt hiszem meg kell gondoljam ezek után, hogy segíteni fogok e nektek. Mert hogy ez volt az eredeti szándékom kedves Elena.

To Elena

Lassan érzem ahogy a testem életre kel. Az elmém persze mindvégig játszadozott velem, álmodtam és közben vártam. Csak vártam és vártam. Azért persze jókat mosolyodtam magamban amikor például Damon megpróbált elégetni ebben a pincében és rájött, hogy nem fog menni neki. Miket meg nem próbálnak egyesek ha úgy érzik, veszélyben vannak!
A tőrt kezdem el vizsgálni. Mennyi bajt okozott már nekünk. Egyszer talán össze fogom gyűjteni az összeset és elrejtem mindenki elől. Főképp Klaus elől. Nem szeretnék 50 évig újra egy koporsóban feküdni. Szeretek élni attól függetlenül, hogy már több mint ezer éves vagyok. Annyi mindent él meg az ember ahogy a korok változnak. Nem tudom mi lesz például az elkövetkező 50 évben de igen kíváncsi vagyok rá. Na és persze meg fogom élni. Mert nem lehet megölni. Csak egy fegyverrel. Azzal az egy karóval. A lehető legelővigyázatosabb kell, hogy legyek vele, mivel ezzel kihal az egész vérvonalam. Ha én meghalok, akkor meghal mindenki, akit átváltoztattam. Lehet, hogy Damon és Stefan is az én vérvonalam. Nem kellene annyira erősködniük. De több mint valószínű, hogy nem tudják ezt a dolgot, ha már így próbálkoznak. Oldalra fordítom fejemet és Elenára meredek. A mentegetőzés nem mindenre bocsánat. Viszont én nem arról vagyok ismert, hogy nem bocsátok meg.
-Mivel a szavadat adod, ezért adok még egy esélyt. Ne játszd ezt is el Elena, mert különben nem tehetek érted semmit.  -Rázom meg a fejemet és kérdő pillantásaimmal nézem őt. Várom, hátha megmondja, miért szúrt le pontosan. Miért vagyok annyira útban amikor tudja, hogy segíteni akarok neki. Na mindegy is. Elkezdem magyarázni a kis történetemet.
-Azt hiszem, hogy Damonnek meg kellene mondanunk, hogy engem nem lehet megölni. Mert megpróbálkozott vele. - Felvonom szemöldökömet és apró félmosoly jelenik meg az arcomon. Hát ez... ezen mosolyognom kell, mert vicces belegondolni, hogy szegénykém hogy próbálkozott, mennyi időt elvesztegetett ezzel. Nem firtatom ezt tovább, nem mondom el, hogy mi az a tárgy ami megölhet minket -de lehet hogy már tudja is-, inkább célratörően folytatom a mondókát. - Hasonmás. Az évszázadok alatt sok olyan kinézetű nőt ismertem, mint te Elena. Sajnos Klausnak most te kellesz, hiszen ember kell neki, Katherine pedig vámpír. Van választási lehetőséged... - Egy pillanatra elhallgatok és elgondolkodom. Sok hű követőm van, sok boszorkányt tudtam magam mellett az évek során és vannak bizalmasaim. Teljesen jó kapcsolatkört alakítottam ki magamnak az egész világon. Elforditom a fejemet, szétnézek a pincében. Nem közönséges pince ez. Látszik, hogy nem mindig csak vámpírok laktak itt.
- Megitat valaki vámpír vérrel vagy pedig elfogadod az elixírt amit készítettek neked a boszorkányaim.  - Nem mondok többet, várom, hogy tovább kíváncsiskodjon, kérdezzen. Ha nem érdekli a történet vagy bármi más akkor nem is fogom folytatni. Nem ez az idő az amikor feleslegesen kellene fecsegnem.

To Elena

Egy kicsit furcsa nekem Elena. Persze Katherine is az volt amikor először láttam és beszéltem vele életemben. Emlékek élednek fel bennem ilyenkor és kicsit elgyengülök belül. De hát ez megesik mindenkivel. Mindenkinek vannak olyan emlékei, amik egy kicsit nyomasztóak számára.
Nem tűnik el a mosoly az arcomról. Egy kicsit felszabadultam, és már nem haragszom annyira, mint pár perccel ezelőtt haragudtam. Gyorsan túlteszem magamat ezeken a helyzeteken. Nem vagyok haragtartó, csak bizonyos esetekben. A bizonyos esetek pedig ettől sokkal de sokkal komolyabbak. Azt hiszem jelenleg nincsenek ilyen ügyeim. Mondom, hogy nem vagyok haragtartó! Viszont ezt Elena és a többiek nem tudják, de hát nem is kell. Kicsit muszáj titokzatosnak tűnni. Csak bólintok amikor elmondja, hogy milyen Damon. Nem is vártam mást. Vannak ilyen emberek -vámpírok- és én pedig tiszteletben tartom az ügyeiket és a jellemüket. Mikor bizonyítok, akkor majd elhiszik.  Na persze csak akkor, ha elfogadják.
-Igen ti ketten vagytok, de az elsőről is illik tudni. Őt akkor ismertem meg amikor még ember voltam. Tatia. Azért születtek az ő hasonmásai az évek során mert... - egy kicsit elcsuklik a hangja, nem törik meg csak visszaemlékszik a régi évekre, az 1000 évvel ezelőtti évekre. Te jó ég, milyen rég is volt, de mennyire tisztán emlékszem rá még mindig! - ... mert az ő vérével változtatott át minket anyám. - Felsóhajtok és egy kicsit mocorgok a helyemen. Egy ideig csendben maradok majd Elena rátér az átokra. Hát persze, hiszen ez a lényeg most. Itt vagyunk, a jelenben és nem várhatunk arra, hogy Klaus csak úgy ránk törjön és elvigye Elenát, én pedig nem beszéltem az alkuról amit köthetünk, amit ígértem. Összeszedem gondolataimat és bólintok egyet.
-Megkérdőjelezed egy Ősi vámpír tudását és a boszorkányai biztosságát? Már ősidők óta ezzel a boszorkány családdal dolgozom és sosem okoztak még csalódást. - Ezt tudom csak mondani. Nem láttam még ezt az elixírt bevetésen, de most, ha minden jól megy akkor látni fogom. Ha Elena elfogadja a felkínált lehetőséget. - Megértem, ha kételyeid vannak, hiszen nem is ismersz és nem is volt túl jó az első benyomás...

To Elena

Örülök neki, hogy a lány nem kérdez Tatiáról többet. Nem éppen a szívem csücske ez a történet és ha nem muszáj, akkor most inkább kihagynám ezt a mesemondó délutánt. Először engem is elámított a dolog, hogy léteznek hasonmások. Amikor megláttam Katherinet, nem hittem a szememnek. Persze Klaus sem és mindketten szemet vetettünk a lányra. Ennek nem lett jó vége. Tanultunk is a hibáinkból és Elenánál már nem követtük el ezt a hibát. Én őszintén, egy hasonmással sem szeretnék kezdeni. Soha. Elég volt az elmúlt 1000 évben akikkel összefűztem a levet. Nem találtam őket túl megbízhatónak.
Na nem mintha Elena nem lenne más. csak egyszerűen ő nem az a típus akire szemet is vetnék valaha. Egyszerűen csak becsületből és tisztességből szeretnék neki segíteni, és mert sajnálom, mert egy ember, aki belekeveredett a természet feletti világba és ezt egyáltalán nem szeretné. Mindig félnie kell majd attól, hogy mikor fogja valaki megkeseríteni az életét. Mikor akarja valaki átváltoztatni vagy akár megharapni. Mikor ölik meg... és így tovább.
Ezt szeretném elkerülni és ehhez szeretnék neki segítséget nyújtani, amit nehezen akar elfogadni.
-Elena. A boszorkányok úgy végzik a dolgaikat, hogy ha egy főzetet elkészítenek, akkor valami jele van annak, ha azt elrontják. - Próbálom már belerágni a szájába a dolgot, mintha egy kis gyereknek beszélnék. Megértem én, hogy még bizonytalan a természetfelettivel szemben,  de én pedig ettől jobban már nem tudom neki elmagyarázni, hogy hogyan is működik ez az egész. - Az elixírt csak neked készítették, eddig még soha nem volt rá szükségük. Nem tudom már másképp elmondani neked, hogy én teljesen biztos vagyok abban, hogy működni fog. Ha szeretnéd, akkor elmehetünk érte. De ha nem, azt is megértem, nem fogok erőszakoskodni.

To Elena

Végig a pillantását követem. Nem veszem le róla a szemem, csak próbálom kifürkészni, hogy vajon mit gondolhat. Vajon fog e még kérdezősködni arról, ami történni fog majd? Vajon tényleg hisz e nekem és beveszi majd a felajánlott elixírt. Sajnálom a lányt tényleg, de viszont csak akkor tudok tenni érte, ha elfogadja az ajánlatomat. Ha nem, akkor igazából teljesen magára és a barátaira van utalva. Onnantól kezdve már nem rajtam múlik, nem én leszek ezért a felelős. És ha vámpírrá válik? Akkor majd meglátják, hogy ha Elena nem ezt akarta és rossz lesz neki, ki bánja meg a dolgot.
Végül rábólint. Elfogadja az ajánlatomat. Apró sóhaj hagyja el a számat. Igazából pontosan ezt vártam. Remélem, hogy majd bele fog menni és el fogja fogadni. Hiszen akkor egyrészt, letesztelhetjük az elixírt, másrészt pedig ez egy jó jel, hogy megbízik bennem. Szeretem, ha az emberek -vagy nem emberek- többsége bizalommal fordul felém. Aztán ha segítségre van nekem is szükségem, egyszer valamikor -ami persze nem hinném, hogy a közeljövőben elő fog fordulni- talán viszonozzák majd a szívességet, amit tőlem kaptak egykoron.
-Akkor menjünk. - Felkeltem és kezemet nyújtottam felé, hogy felsegítsem őt is. Igazából örültem, hogy végre elmehetek innen, már kezdett nyomasztó lenni ez a pince. Most, a belvárosban az egyik boszorkányom üzletébe kell mennünk, hiszen rá bíztam az elixír megvigyázását addig a pontig, míg én meg nem jelenek és el nem viszem. Miután átadtam Elenának az elixírt, felvilágosítottam, hogy ha nem használja fel, akkor nem teszi, innentől kezdve a döntés csak az ő kezében van, én nem fogok mától beleszólni ebbe az ügybe. Nem szeretnék még egyszer tőrrel a mellkasomban elaludni.