• hallgasd történetem... Hirtelen nyílnak ki szemeim. Az első kérdés, ami eszembe jut; hol vagyok? Emlékszem, hogy néhány perccel ezelőtt még szellemként figyeltem a New Orleans-i eseményeket. Most pedig egy sötét kriptára emlékeztető dohos helyen találom magam. Látszólag ismét az élők világában, halhatatlanként. Mereven ülök fel. Körbe pillantva meggyőződöm róla, ez igenis egy kripta. Méghozzá a föld alatt vagyok néhány csontváz és fáklya társaságában. A masszív kőasztal koros. Repedezett és elszíneződött. Több gyertya teljesen elégett. Némelyikük jó vaskos. Néhány száraz növénnyel és fatállal is találkozott tekintetem. Minden bizonnyal egy boszorkány műve ittlétem, aki dolga végeztével rögvest távozott is. Az egyetlen, mondhatni ide nem illő dolog, egy gondosan elrendezett asztal volt. Nem túl nagy. Ragyogóan tiszta, fehér terítőt tettek rá. Középen egy váza benne egyetlen fekete rózsával. Feje nagysága és kibontakozása gondos ápolásról árulkodott. Az átlátszó üvegvázának egy sárga borítékot döntöttek. Az asztal alatt és két oldalán, illetve a váza két oldalán kisebb ládák kaptak helyet. Nem mai darabok. Körbe néztem ismételten. Semmi más említésre méltó vagy árulkodó. Leszálltam hát a kőasztalról és egyenest a borítékhoz mentem. Nem zárták le, egyszerűen csak beletettek egy rózsaszín lapot. Reá a szöveget nyomtatták. Valamilyen kacifántos kézirat látszatát keltve. A következőket olvashattam:


Mélyen Tisztelt Mikaelson-fő!

A legnagyobb alázattal írom eme sorokat. Boldog vagyok, hogy ismét az élők között köszönthetem!
Bátorkodtam venni a fáradtságot utazó társaimmal, és visszahozni Önt. Ezt diszkréten kezelem. Igen, Én. A többiek életüket vesztették közben, és, hogy ne legyen gondja vele, vettem a fáradtságot és magam ástam el őket. Gondolom, most az okot kérdezi. Egyszerű; szükség van Önre! Mondjon nekem bárki bármit, hiszem, hogy tud tenni valami nagyot, ami jobbá teszi nekünk a világot. Emellett személyes nagy rajongója is vagyok. Tekintse egyfajta ajándéknak, melyet nem szükséges viszonozni.

Megtisztelne, ha a ládákban lévő táplálékkal erőt gyűjtve egyúttal szomját is csillapítaná!

Bízom képességeiben!

Egy Utazó


Komoran olvastam a nevetséges sorokat. Már majdnem bosszantott. Összehajtottam a törés mentén, majd a borítékkal együtt az egyik fáklya emésztő lángjaiba tartottam. Egyetlen láda kivételével mindegyiken lakat volt. Értelemszerűen ezzel kezdtem. Kinyitva valóban azt találtam, amiről a levél írt. Szükségem is volt rá. Hiszen, bármennyire is eltudom fojtani azt, ami gyengévé tesz, azért nem tagadhatom éhségemet és a táplálkozás szükségességét. Mindegyik ugyanazt tartalmazta. Végezve kifosztásukkal még egyszer utoljára körbe pillantottam, majd elindultam az egyetlen irányba, mely egyúttal a kijárat is volt. Nos, ezen módon tértem vissza hozzátok.