• hallgasd történetem... Nyár. Mindig is utáltam. Döglesztő forróság és izzadás. Szerencsére ilyenkor elmerülhetek egy-egy hűvös könyvtár régi polcsorai és még ritkább könyvei között. Természetesen olvasok ám mai darabokat is, de azok nem a kutatás részei. Valahogy mindig is kedveltem a természetfeletti dolgokat, így ha másként nem is találkoztam vele, legalább régi könyvekből igen. Aztán ott van a lehetőség miszerint egy kellemes erdei túra, tópart és fürdőzés sem árt az embernek. A szúnyogokat leszámítva. Ez az utolsó nyaram egész… érdekesre sikerült. New Orleans-ba utaztam pár hétre, hogy levegőváltozás mellett egyaránt kikapcsolódhassak. Nos, az utazás nem úgy sikerült, mint azt terveztem. Életemben először, bár nem lepődtem meg túlságosan - inkább izgatott voltam, azt hiszem -, találkoztam egy vámpírral. Mit eggyel? Rögvest kettővel! Az egyik, erdei sétám során, megakart enni. A másik pedig megmentett. Én mondom nektek a mesék néha életre kelnek. Csak épp nem az elképzeléseknek megfelelően. Na mindegy. A fő, hogy túl éltem és most, hogy tájékozottabb vagyok a világgal szemben már jobban fogok figyelni. Lassan véget ért a nyári szünet és megkezdődött a harmadik évem a Whitmore-on. Végre nem én vagyok a legkisebb és ez annyira jó! Gondoltam ezt addig amíg fejbe, azaz arcba nem dobtak egy citrommal a srácok és mondták azt nevetve, hogy mi a bajom, olyan savanyú a képem. Meglepett arcom hamar „ne már” kifejezést öltött magára. Komolyan, hány évesek? Új év, megszokott kerékvágás. Komolyan, mi jöhet még? Hirtelen magába szippant a természetfeletti valóság? Bah! Nem vagyok egy menő csaj, de a leglúzerebb sem. Ennyire nem lehetek… szerencsétlen?!
Vajon mit tartogat számomra az új év?