• hallgasd történetem... Egy vízcsepp gurult végig keskeny orrnyergemen, ahogy szempilláim rándulva csaptak fel, szembogaraimba pedig egy kiégett lámpaizzó fénye villódzva költözött be. Néhány percig pásztáztam egy légy útját a korhadt, koszos és bomladozó falon, míg kint a szakadó eső erős cseppjeit lehetett hallani, ahogy dörömbölnek a lassan leszakadni készülő csatornán. Hát igen, nem volt egy luxus szálloda, de kellően eldugott és elhagyatott is volt ahhoz, hogy néhány estére megszálljak itt, mielőtt betenném a lábamat a francia negyedbe. Azt hallottam róla, hogy nem igazán szeretik az idegeneket, még ha én nem is vagyok az. Legalábbis képletesen értve biztosan nem. Hosszú időmbe telt, mire a Mikaelsonok nyomára bukkantam, hőn szeretett unokatestvéreim, ugyanis folyton menekültek a nagybátyám elől, én pedig mehettem utánuk. Egész életemben mást sem akartam, mint hogy megtaláljam őket, de néha beleuntam a folytonos macska egér játékba és feladtam. Aztán újra próbáltam és megint feladtam. És most megint itt vagyok. Egyszerűen nevetségesen érzem magam, ugyanakkor izgatott is vagyok, melybe némi félelem is vegyül. Balra fordítom a fejem és leoltom a lámpát, inkább a sötétség, mint bizonytalan villogás. Ma telihold van, erős ezüstös fény szűrődik át az ablaküvegen és egy pillanatra nem is érzem magam olyan magányosnak, mint amennyire az vagyok. Hosszú utam során akadtak szerelmek, barátok, fogadott családtagok, de a mai napon azt tudom mondani, hogy egyik ismert idegen sem áll már az oldalamon. Ezt a harcot egyedül kell megvívnom.
- Melyikükkel is kezdhetném? - sóhajtok nagyot, ahogy azon morfondírozom kit kellene elsőképpen meglátogatnom. Igazából az lenne az igazi, ha mind egyszerre egy helyen lennének, de most nem várhatom meg míg stílusukhoz híven rendeznek egy francos bált, másfelől, nem is akarok tönkretenni még egy táncos mulatságot, volt benne részem párszor az évek alatt és mondhatom, elég unalmas már. Talán egy kalapból kellett volna kihúznom az összeírt neveket, akkor most könnyebb dolgom lenne, de ez olyan ostoba ötletnek tűnik, és gyerekesnek is. Elijah mindig is úgy vigyázott rám, mint a saját testvéreire, az ő bölcs és példamutató magatartása, helytállása mindig előbbre vitte a családot. Ha vele találkoznék, biztos meleg fogadtatásban lenne részem, de túlságosan ragaszkodik Niklaus-hoz, akiről jelen pillanatban nem tudom, hogy viszonyul a családjához. Ha éppen a " nem szeretem " fázisban van, akkor engem sem akar majd látni, Elijah pedig a végsőkig kiállna a fivéréért. Nik paranoiás hozzáállása a világhoz, ezer év alatt sem változott és noha tudom egykor szeretett és bízott bennem, nem tudom, hogy viselkedne, ha újra szemtől szemben állnánk egymással. Ő volt az, aki azzá tett, ami most vagyok, ő csinált belőlem két lábon járó, vérben pezsgő halottat. Először nem értettem miért csinálta, aztán dühös voltam rá, de belül tudom, sosem akart bántani, akkor sem, egyszerűen így alakult. Azóta az este óta nem találkoztam egyikőjükkel sem. Rebekah volt a legjobb barátnőm is egyben, mindig együtt mentünk mindenhová, és mindig ő fonta be olyan szépen a hajam. Freya-ra és Henrik-re alig emlékszem, szinte csak hallomásból és Finn, ő pedig folyton a nénénkkel volt.
- Kol. - csúszik ki a számon. Ő az egyetlen aki a családtagja, de mégis mindig kívülállónak érzi magát, nem tudom, hogy neki feltűnt-e már, hogy hasonló paranoiás jegyek mutat, mint a bátyja. Erre a gondolatra elmosolyodom, mert eszembe jut a sok közös csínytevés, amit Kol-lal követtem el. Talán, ha vele kezdeném az egészet...ugyan nagy a rizikó, nagy a kockázat, de nem szeretném, ha Nik átharapná a torkom. Ha Kol segít hogy felmérhessem, mennyire van romokban most az életük, még akár időben újra el is tűnhetek, mintha soha itt sem lettem volna. Ha pedig úgy áll a helyzet, akkor később megmutatkozhatom a többiek előtt is. Hirtelen apró mozgolódásra leszek figyelmes, majd ajtócsapódás. Azonnal mozdulva nyitom az ablakot és ugrok ki rajta, a szél erősen cibálja a lágy esésű anyagot, amelyből a függöny készült.
- Rám találtak. - morgom halkan magam elé, ahogy a kihalt utcán lépkedni kezdek a ködös sikátorban. Óvatosnak kell lennem, ma telihold van...