• hallgasd történetem...
Kol Mikaelson - kíváncsi lennék, hányak számára mond valamit e név, melyet már több mint egy évezrede tudhatok a magaménak. Bár a családunk történetét mindenki ismeri, hisz nagy szerepet játszik a természetfelettiek történelmében, s osztozom a Mikaelson néven, mégsem én vagyok az a személy, kinek neve hallatán érdemleges érzések törnének fel másokban. Mondhatni teljesen ismeretlen vagyok, hála a családomnak, akik elintézték, hogy könnyen feledhetővé váljak. Persze a családi szövetségesek tagjai nagy hírnévnek örvendhetnek; Nik elérte, hogy mindenki rettegjen tőle, bár csak egy paranoiás személyről van szó, aki legbelül nem vágyik másra, minthogy szeressék. Aztán ott van Elijah a „nemes szívű”, aki úgy tesz, mintha nemes célok vezérelnék, mintha tiszta lenne a keze, pedig a valóságban ez nem más, mint képmutatás. Ez a színjáték pedig már-már undorító számomra. Na, és persze Rebekah, akinek fel sem tűnik, hogy kihasználják, s naivan követi bátyjait. Volt idő, mikor a család fogalma még jelentett számomra valamit, azonban a sok árulás után nem maradt más számomra, mint a bosszúvágy. Sosem lehettem igazán a hármas tagja, bárhogy is próbálkoztam. Ennek persze megvannak a maga okai, hisz én nem akartam Nik agy mosottjává válni, hanem a saját fejem után mentem. Mindig is gyűlöltem, ha kontrollálni próbáltak, s azt hiszem egyértelmű, hogy nem is akartam hagyni. Jobb szerettem élvezni az életet, a magam beteges módján. Sosem vettem túl komolyan semmit, helyette inkább csak szórakoztam, s ez vezetett odáig, hogy egy fondorlatos terv kíséretében egy tőrt szúrtak a mellkasomba, hogy aztán egy teljes évszázad álljon rendelkezésemre annak érdekében, hogy lenyugodjak kicsit.
Végül mégis jött egy fordulópont az életemben, mikor megkaptam Kaleb Westphall testét, hiszen ismét hatalmas mennyiségű varázserőre tettem szert – azt hiszem, nem titok, hogy mindig is inkább boszorkányként éreztem jól magam. A varázslás és a trükközés illet hozzám a legjobban, és utáltam, mikor ezt elvették tőlem. Bár nem volt könnyű megszokni az új külsőmet, mégis örültem, hogy anyánknak így sikerült visszahoznia az élők közé, miután Jeremy Gilbert végzett velem. Persze, ahogy a mondás is tartja, egyszer minden jónak vége szakad, így hát ez sem tartott olyan sokáig, hála Finnek, aki ismételten nem tudott elszakadni anyánk szoknyájától, s fontosabb volt neki Marcel - aki nem mellesleg másodszor élvezett előnyt velem szemben -, mint a saját testvére. Ennyi csalódás után azonban elgondolkoztató, vajon miért akarnak ennyire holtan látni a saját családtagjaim is…
Kivételesen azonban mást is szem előtt kell tartanom, hiszen életemben talán először van vesztenivalóm, és nem fogom hagyni senkinek, hogy csak úgy félreállítsanak, mert a kis boszorkánnyal legyőzhetetlenek leszünk, amint visszatérek.