Hihetetlennek gondolom azt az önfegyelmet, amelyet most gyakoroltam, miközben vártam, hogy történjen valami. Hogyan fog reagálni? Biztosan haragszik, és most érezni fogom a csattanást az arcomon. De csak azt kapom, amit érdemlek. Se többet, se kevesebbet. Szinte óráknak tűnt ez a bizonytalan állapot, amikor arra gondoltam, hogy lehet, gyűlöletet fogok látni a szemeiben. Azt el sem viseltem volna. Azonban, ami ezután következett, arra sem igazán számítottam. Az egyik percben megindul felém, és már szinte a megérdemelt pofonomhoz készülök, de az csak nem akar érkezik. Ahelyett Ana felugrik, és derekam köré kulcsolja lábait. Szorosan ölel, miközben egy kissé hátra tántorodok a lendület miatt, de még sikerül megállnom a két lábamon. Most nem szólalok meg, csak ölelem behunyt szemekkel, és átadom magam az érzésnek. Nem is tudnék, mit mondani, még ha akarnék, sem, de nem érzem úgy, hogy bármit is kellene. Csak az érzelmek vannak, és mi ketten. Legszívesebben ajkaira tapadnék, olyan szenvedéllyel, amit még tán senki sem érzett eddig...amíg csak el nem fogy a levegőnk, de visszafogom magam ettől. Muszáj... Mikor meghallom, amit ezután mond, nyakába temetem az arcom, és magamba szívom kellemes illatát. Milyen régen éreztem. Ő is hiányzott nekem. ha tudná, mennyire... -Te is nekem...húgom. Az utolsó szót nehezen teszem hozzá, mégis emlékeztetnem kellett magam. Nem szabad elfelejtenem, hogy ő a húgom, még ha nem is vér szerinti.
Miután elköszönök édesanyámtól, és gondolatban mindenkitől, aki itt fekszik, megfordulok, hogy végre elindulhassak haza, de akkor szembe találom magam az én saját poklommal. Tudom, hogyha egyszer meghalok, bizonyára abba a tüzes lyukba kerülök, és az ő arca fog megjelenni előttem folyton, hogy sosem felejtsem el. Drake. Ott áll előttem teljes életnagyságban, és nekem fel kell néznem, hogy megkereshessem a szemeit tekintetemmel. Mikor kiejti a nevemet, és a hangja eljut, a fülemig felidéz minden régmúlt emléket, kezdve a gyermekkoromtól. Emlékszem, mikor ültünk a hátsó kertben, a zöld fű simogatta a bőrömet, a felhőket néztük és próbáltuk kitalálni, hogy mire hasonlítanak. Arra, amikor anyám meghalt, a pillanatra, ahogy Drake elkapta a kezemet, és magával vonszolt, be a szekrénybe, ahol átölelt. Az volt az első pillanat, amikor éreztem, hogy több van köztünk puszta testvéri szeretetnél. És, amikor akkor este elmondtam neki, hogy mit érzek, a tizenhatodik születésnapomon, az étterem háta mögött, ő pedig csak a nevemet ejtette ki, pontosan úgy, ahogy most… kísérteties volt a hasonlóság. Csak állok, mintha földbe gyökerezett volna a lábam, nem vagyok képes megmozdulni, a tekintete lebilincsel, odaszegez a sárhoz, amiben állok. Olyan nekem, mint a méreg, ami lassan öl, fokozatosan, aprólékosan végez az áldozatával, miközben belülről marcangolja szét azzal, hogy nem szereti viszont. Kibírhatatlan. - Drake… - mondom a nevét, ahogyan ő mondta az enyémet. Olyan tökéletes, hogy kedvem támad megcsókolni, de vissza kell fognom magam, hiszen ő nem akarja. Ő nem akar engem. Hirtelen ötlettől vezérelve indulok meg felé. Sokkal alacsonyabb vagyok nála így kell egy kis lendület. Úgy vetem magam a nyakába, minthogyha csak a halálból tért volna vissza, hiszen évek óta még csak a hírét sem hallottam. Ő volt az én szerelmem, és egyben a bátyám, a férfi, aki mellett felnőttem, és aki után vágyakoztam. Aki után még mindig vágyom. Belekapaszkodok a nyakába, és megölelem. Szorosan. Ahogy talán még nem öleltem soha senkit. A temető, és a benne fekvő holtak halvány kísértetei pedig csak néznek minket, és magukba szívják azt a sok érzelmet ami most bennem kavarog. - Úgy hiányoztál!
Reag szám.: 335 Jegyzet.: Remélem, hogy tetszik Zene.: Este-reggel
Ismét itt vagyok a temetőben. Abban a temetőben, ahova átszállították nevelőanyám testét a költözés miatt. Mert Ana, és a nevelőapám Mystic Falls-ba költöztek. Egy ideje már itt éltek, tudom jól, mégsem látogattam meg őket új otthonukba. A nevelőapámat megkértem, hogy ne mondjon el semmit, -azt sem, hogy itt élek Mystic Falls-ban,- de indokot nem adtam rá. Mit is mondhattam volna magyarázatképpen? Hogy beleszerettem a lányába, akivel kis korunk óta ismerjük egymást? Ana...az én Ana-m nem tudhatja meg, hogy itt vagyok, mert akkor keresni fog, és félek, nem fogok tudni ellenállni neki, ha ismét elmondja, hogy szeret. De nem, erősnek kell lenni, ahogy eddig is... Vannak dolgok, amik jobb, ha nem derülnek ki. Egyébként azt is számításba kell vennem, hogy már mással van, vagy már nem szeret. Ez lenne a legjobb mindkettőnknek. Nem biztos, hogy elviselné, hogy vérfarkas vagyok, fájdalmat pedig nem okoznék neki. Elgondolkodva gyújtottam meg egy számból kilógó cigarettát, és mélyen beszívtam a füstöt. Rossz szokás, mely akkor ragadt rám, amikor azon a végzetes estén beteljesítettem az átkot. Azóta többször próbáltam rávenni magam, hogy leszokjak, még sem bizonyultam elég erős jellemnek hozzá. Most pedig, már meg sem próbálkozom vele. Egyszerűen nem érdekel... A temető, mint mindig, most is teljesen kihalt. Egyetlen lelket sem látni a fejfák hosszú áradata között, és így nyugodt léptekkel haladok egyre közelebb a célom felé. Magamba feledkezem, és teljesen máshol vagyok. Már csak akkor eszmélek fel, hogy valaki van Mrs Thorne, vagyis a fogadott édesanyám sírjánál, amikor túl késő. Olyan tekintettel nézek a szőke tincsekkel keretezett arcra, mintha nem hinnék a szemeimnek, de rá kell döbbennem, ez a valóság. Ez a rég látott arc szinte semmit nem változott abban a pár évben, amíg nem láttam. A meglepetéstől meg sem tudtam szólalni, és földbe gyökerezett lábaimat nem tudtam rávenni a futásra. Pedig elfutottam volna. Ha tehettem volna, elmenekülök az újra találkozás elől, most mégis csak ott álltam bénán, megsemmisülten. -Ana... Csak ez a három betű hagyta el a torkom. Ennyit tudtam mondani...csak a nevét...
Tudom, hülyeség volt idejönnöm, hiszen a könnyeim nem fogják feltámasztani halottaimat, de nekem fontos, hogy anyám ne legyen mindig egyedül. Hiszen ezek a sírok olyan hidegek, és ez a hely tele van fájdalommal. Szinte látom magam előtt, ahogy a könnyek és az elvesztettek után maradt kínok összefogódzódva táncolják körbe a márványos fejfákat, sima tenyerükkel megcirógatva az itt pihenők arcát, tudatva velük, hogy azokkal, akiket itt hagytak minden rendben lesz. Pedig nem. Én érzem, mindenkivel, aki eltávozik az életemből, magával visz egy darabot a lelkemből is, teljesen megcsonkítva belsőmet, akár egy tortát, ami minden elvett szelettel egyre csak fogy, a végén pedig eltűnik. Ahogy én is el fogok. Csak ücsörgök anyám sírja mellett, nem törődve azzal, hogy a tegnap esti sár esetleg beissza magát a farmeromba vagy a pulóverembe. Hiszen mosógép van, a vizet meg nem sajnálom. Apám tudja, hogy itt vagyok, hogy ide járok hetente egyszer vagy kétszer, de a mai napig tetteti, hogy semmit sem tud. Jó apa, de még jobb harcos. Ő még sosem járt itt anyám temetése óta. Azt mondja, vétek olyanra pazarolni a könnyeket, aki már nem fog visszajönni, hogy letörölje azokat arcunkról. Lehet, hogy igaza van. Felállok, kicsit leporolom magam, még utoljára végig járatom szememet anyám fejfáján, és odalépek, majd megsimítom a tetejét. Ez afféle szokás nálam, hiszen még sem mehetek el megfelelő elköszönés nélkül…
Reag szám.: nagyon rövid, de ígérem lesz hosszabb Jegyzet.: remélem, hogy nem lett gagyi Zene.: Este-reggel
A Caelestis Infernum egy, a The Vampire Diaries és a The Originals sorozatokon alapuló szerepjátékos oldal, ahol te magad irányíthatod a történéseket és pezsdítheted fel akár Mystic Falls, akár New Orleans életét. Oldalunk 2015. 08. 08-án egy rövid szüneteltetés után, megújult erővel és dizájn-nal nyitotta meg újra a kapuit azok előtt, akik belemernek csöppenni a természetfeletti lények lepte Mystic Fallsba vagy a hibrid király uralta New Orleansba. Ha van benned elég bátorság az ilyenkor egészséges félelem mellett, ne habozz, az éjszaka lényei csak rád várnak! Talán azért, hogy bekebelezzenek a sötétségbe, talán azért, hogy leszámolj velük, de az is megeshet, hogy sorsdöntő ajánlatot szeretnének tenni neked. Rengeteg lehetőség áll előtted, minden út csak arra, vár, hogy végig járd. Lehetsz a város jótevője, ugyanakkor lehetsz az, akinek már a neve hallatán kirázza a hideg az embereket. Te döntöd el, milyen hírnévnek örvendhetsz! A sorozatban történtek –némi változtatással ugyan, de – párhuzamban vannak oldalunk történéseivel. A veszélyes helyzetek és az izgalmak ugyanakkor nem változtak, ha biztosan jól átgondoltad a döntésed, kis csapatunk szívesen vár téged! :) Oldalunkat négy kedves, segítőkész, mindenre elszánt Admin vezeti, akik éjjel-nappal készenlétben állnak óhajaitokat, sóhajaitokat valóra váltani, kérdéseitekben, kéréseitekben segíteni. Ne félj segítséget kérni, normális esetben nem harapnak… A világunk nyitva áll előtted. Van elég bátorságod belépni?
2013.12.20
come to us, darling
we won't bite you
tweet-tweet
it's like screaming, but no one's hear
they are here
and they enjoy every second
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég