Hűvös, őszi táj. Hideg szél fújja át az ember ruhája anyagát. Belekap a hajba, utat törve magának a nyakhoz, melynek ívét követve az óvó viselet alá jutva megfújja azt, ki eme késő délutáni órákban a városi parkba merészkedett. Sárgába bújt levelek játszanak az úton. Némelyikük bíbor, másikuk rozsdabarnát öltött magára. Kergetőznek, mint bolondos kutya a farkával. Egy eb szalad el előttem. Hosszú póráza lebeg mögötte. Gazdája kiált, álljon meg. Nem hallgat rá, mert a macska, amely fára mászott ijedtében, sokkal érdekesebbnek bizonyult a parancsszónál. Gyerekek nevetgélnek a távolban. Mögöttem, a hintáról szól édes, ifjú hangjuk. Azon apró dolgok, mik élettel töltötték meg a helyet, most eltűnnek. Nincs gyermek, ki kacajával melegséget lopna az ember szívébe. Sem öleb, aki elevenségével megmozdítaná ezt az elmúló, gyászos évszakot. Csupán magányom marad itt a kései órákra, hogy a naplementét a hűvös idő ellenére is megcsodálhassam. Az aprókavicsokkal tarkított út azon oldalán van a pad, melynek egy harmadánál helyet foglaltam, ami így tökéletes rálátást ad, és szemben van a tóval. Annak hideg vizében lejjebb úsznak a halak és nékem nem marad más, csak sima tükre. Egy idős bácsi, valahol a messzeségben a leveleket gereblyézi nagy, fekete kabátban. Ősz haját sapkája takarására bízta, míg borostás arca és merev ujjai balsorsáról adnak tanúbizonyságot. Minden bizonnyal régóta van már idekint. Hiába, a természet nem akarja az öreg igazát. Megnehezítve dolgát arrébb-arrébb fújdogálja a fák színes koronáját. S ha már ennyiszer szóba került a viselet, hát elmondom én mit hordok magamon. Hosszú, fekete csizmám mellé szürke nadrágot vettem fel. A hangulatot idéző narancsvörös felsőm kivillan fekete, vastag kabátom alól, melyet nem zártam össze. Így jól látszik a katonák által hordott láncom. Majdhogynem vállaimig érő fekete hajam nem óvja semmi. Ha összekócolni támad kedve Föld Anyának, én nem állom útját. Valamint, ha már kiegészítők, van egy bőr karkötőm és néhány gyűrűm is. Ezek ékei gitárt pengető ujjaimnak. Lassú dallamot játszok a hangszeren, mely ölemben pihen. Egyik lábam a másikra téve, férfias ülésben játszom a klasszikus mű átiratát gitárra. Lehajtott fővel hallgatom a muzsikát, míg a természet közelségében és a park magányában fel nem figyelek azokra a könnyed, finom léptekre. Csak egy bájos teremtésé lehet, egy nőé. Hát ím, az egyik hangnál felemelem fejem és egy mázsás rútsággal találom szemben magam, mihelyt állatbundából készült ruhájában tovább sétál. Nem törődve eme szomorúsággal visszatérek egyetlen társaságomhoz. A szép idomokhoz és húrokhoz, mik megadják nékem a hangulatot. Ősz van, és én itt ülök a parkban, a narancsosra festett égbolt alatt. Szállingóznak ugyan más lelkek is a kis utakon, de a lényegén nem változtat: csendes magányosság van.
Mindig meg tud nevettetni. Soha nem csalódom benne ilyen szempontból. Mindig a megfelelő pillanatban tudja bedobni a szöveget, amire éppen szükség van. Tetszik ez a hozzáállása. Remélem, mindig ilyen marad. -De egyezzünk meg abban, hogy ez lesz a végső eset! - Kuncogok fel. A sztriptízre gondoltam, hogyha nem jönne össze a munkám, amit szeretnék... de szerintem semmiképp nem mennék bele ilyesmibe. Még a fejemben se fordulna meg. Persze Damon más tészta. - Tudom, hogy megvédenél az illetéktelen kezektől, ha azon múlna. - Kacsintok. Igazából én sem engedném, hogy letapizzon valaki, aki nem a pasim. Ha nem természetfeletti az illető, akkor lehet, hogy még meg is tudnám védeni magam. Nem kell már engem sem félteni. Volt pár jó évem megtanulni ezt, azt. Az összeköltözés tudata jó hatással van rám. Várom már nagyon, szeretnék végre csak vele lenni. Annyira más lesz, főleg ha beveszi ő is a gyógyírt. Nem tudom, hogy képes lesz e rá... kíváncsian várom. Mindennél jobban azt szeretném, de ha ő nem... akkor nincs értelme. Hosszasan bólogatok arra, amit mondd a házzal kapcsolatban. Teljesen ugyan ezen a véleményen vagyok én is. -Szerintem is ház kellene. Egy kis kertes házacska. A képzeletembe már meg van, hogy milyen lehetne. - Széles mosoly ül ki az arcomra. Tényleg várom. Annyira kellemes érzés, hogy együtt kezdtünk bele ebbe a tervezgetésbe. Mindig féltem, hogy egyedül fogok maradni majd, de most úgy érzem, hogy ez lehetetlen. Szeretném, ha ez az érzés örökre megmaradna. - Te hogyan képzelted el? Mondjuk... lehetne kutyánk is vagy... valami. - Furcsa arckifejezéssel vonom meg a vállam, majd kicsit elnevetem magam. Nem szeretném azt a tipikus tökéletes filmbéli befejezést. Csak a boldogság számít.
szavak száma: ××× || zene: xxx || megjegyzés: remélem tetszik
Damon && Elena
Damon Salvatore
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
16
❦ Érkezés :
2015. Aug. 10.
❦ Kor :
183
❦ Tartózkodási hely :
Mystic Falls
VAMPIRE
keep my secrets well
Tárgy: Re: Park Vas. Aug. 30, 2015 10:20 am
Elena & Damon
- Ugye? Felfelé ívelő szemöldökkel nyugtázza, legalább a poén talált. Elena még most is tanul, orvos szeretne lenni, még szép hogy nem ez az élet célja, tréfának elment. Jobban aggasztják a saját céljai, számtalanszor elképzelte már és bizony rá kellett jönnie, eddig nem voltak céljai, vagyis ami volt az kicsinyesnek és önzőnek nevezhető. Az élet azonban nem ennyiből áll, főleg ha váratlanul beüt a mennykő és lehetőségek adódnak. Élni akar ezzel, csak nem tudja hogyan fogjon hozzá. Eddig nem kellet törődnie az elmúlással, meghalhatnak ugyan ők is, na de nem egy tüdőgyulladástól például. Rosie halála hagyott némi űrt maga után, végül is törődött vele, de az ő halálát is egy vérfarkas harapása okozta, nem pedig valami vírus. - A nézelődésbe még nem halt bele senki. És nem is fog, ha ennyiben marad. Sejtelmes vigyorral tekint az egyetlenre, valahol komolyan hangzanak a szavai, valahol nem. Jó ideje nem rosszalkodott, nem csinált ostobaságot, nem valószínű hogy most nekiállna megint. De azért őt könnyen ki lehet hozni a sodrából így sose lehet tudni. - Szerinted nem jó ötlet? A kérdés erejéig megint megáll. Elena nemrég még vámpír volt, utálta azt a létet? Lehetséges, bár egész jól elvoltak akkor is. - Mégsem lakhatunk egy fedél alatt a holdkóros öcsémmel. Kell egy saját ház, lakás...de a háznak jobban örülnék. A társasházi lakások nekem eléggé...frusztrálóak.
Elena Gilbert
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
81
❦ Érkezés :
2015. Aug. 08.
❦ Kor :
32
❦ Tartózkodási hely :
♣ Mystic Falls és Whitmore
VAMPIRE
keep my secrets well
Tárgy: Re: Park Pént. Aug. 21, 2015 12:39 am
Olyan, mintha minden olyan lenne, mint régen, még mindennek az elején, mikor megismertem Damont. Én ember, ő pedig vámpír. Megkaptam azt, amire vágytam arra, mióta vámpírrá változtam, emberi élet. Ez az, ami után vágyakoztam, normális emberi életet élni. Megkaptam és ennek annyira örülök, de itt van az a dolog, amit Mikael is említett, hogy Mystic Fallsban sosincs nyugalom huzamosabb ideig, valamikor valami történni fog. Biztos vagyok abban, hogy van valami készülőben, csak mi nem vesszük észre. Eddig sosem volt olyan, hogy nyugalom lenne itt, hogy mindenki boldogan élhessen, egyszerűen ez a dolog ebben a városban képtelenség, bármennyire is szeretnénk végre nyugalmat. Elnevetem magamat mikor azt mondja, hogy legyünk sztriptíz táncosok. Ez az a Damon, akit én oly annyira szeretek. - Hmm, nem is olyan rossz ötlet. - mondom nevetve. - De vajon hogyan reagálnál arra, ha más pasik előtt vetkőznék, hm? - kérdezem tőle. Már csak a gondolata is megmosolyogtat, hogy Damon hogyan reagálna. Szerintem kitépné egyből annak a férfinek a szívét aki rám néz. Bár mondjuk én is féltékeny lennék szerintem a lányokra akik Damont nézve csorgatnák a nyálukat. - Ház nézegetés... Tervezni a jövőt... Olyan normálisan hangzik... Emberien. - mondom kicsit halkabban, kedves csengéssel a hangomban. Most minden annyira nyugodt, mi is nyugodtak vagyunk. Minden annyira békés, minden olyan jó.
szavak száma: ××× || zene: xxx || megjegyzés: Gyenge lett, bocsi
Damon && Elena
Damon Salvatore
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
16
❦ Érkezés :
2015. Aug. 10.
❦ Kor :
183
❦ Tartózkodási hely :
Mystic Falls
VAMPIRE
keep my secrets well
Tárgy: Re: Park Pént. Aug. 14, 2015 4:07 pm
Elena & Damon
Elena nevetésére oldalra fordulva megvonja a vállait, most mi van, végül is lehetséges megpofozta volna a vámpír énje, nem? Aprót biccent igennel a válaszára, közben a körülöttük mozgó alakokat figyeli. Caroline szervezi az esküvőt, ez nem meglepő, ő meg aztán mozgósítja a legjobbakat ehhez. Ő is tervezett hasonlót, kevésbé látványosat ugyan, de mondjuk a részegen négykézláb kúszás tartogathat még meglepetéseket Alaric számára. Minimum két üveg Bourbont felavatnak, ez biztos, nem fogja megúszni a jó Rick. Most megállnak, Elena a szokásos nézésével pislog rá, amitől az idő is megáll körülöttük. Ilyenkor semmi másra nem tud koncentrálni, persze a szavait hallja, csupán a külvilág szűnik meg létezni a számára a csók ideje alatt. - Jó terv, támogatom. Jelenti ki halkabban Elena-ra mosolyogva a csók után és átkarolja a hátát, közelebb húzva magához. Aztán újra elindul. - Dobjunk félre mindent és legyünk sztriptíz táncosok..azok baromi jól keresnek... Abszolút hülyeség, hallatszik a hangjából is, nem gondolja ezt komolyan, csupán szereti Elena-t boldognak látni, nevetni. Annyi rossz dolog történt velük, bosszankodtak és szomorkodtak már eleget. Bár nem kétséges ezekből is lesz bőven a jövőben még, tekintve a rossz megérzéseit amik nem hagyják nyugodni, de majd együtt átvészelik ahogy eddig is. Igazából az anyagi gondok sem lesznek akkora gondok, ott a családi vagyon, amit ha ő ember lesz, akkor kizárásos alapon Stefan fog kezelni, de ettől még csak számíthat rá. Ha minden kötél szakad, autót szerelni tud, ebből is meglehet élni. - Kezdésnek nézhetnénk házakat. Összebújva sétálgatni a parkban egész jó, rosszabbra számított. Kár hogy időközben eszébe jutott az öccse és neki még nem mondott el semmit a fantasztikus terveiből, nem tudja hogyan tehetné meg anélkül, hogy Stefan ne akadna ki ezen. Jóhogy ki fog akadni, neki is nehezére esik az elválás, még nehezebb közölni ezt vele valamilyen formában.
Elena Gilbert
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
81
❦ Érkezés :
2015. Aug. 08.
❦ Kor :
32
❦ Tartózkodási hely :
♣ Mystic Falls és Whitmore
VAMPIRE
keep my secrets well
Tárgy: Re: Park Szer. Aug. 12, 2015 11:40 pm
Minden annyira másabb így, emberként. Az érzékeim nem annyira kifinomultak, de ha vissza pörgethetném az időt, akkor is így döntenék, újra bevenném a gyógyírt. Én nem akartam vámpír lenni, az egész Rebekah hibája, hisz ő okozta a balesetet, miatta hajtottunk le Mattel a hídról. Egy baleset miatt lettem vámpír, és nem önszántamból. Nehezen tudtam megbirkózni az új dolgokkal, az érzéseim felerősödtek, mindent sokkal erősebben éreztem, össze voltam zavarodva. Úgy hogy örülök annak, hogy valamilyen úton-módon hozzánk került a gyógyír, és, hogy bevehettem. Normális életre vágytam és tessék, most megkaphatom, megkaptam. Végre azt kezdem eé érezni, hogy a dolgok kezdenek körülöttem normálisan alakulni, hogy végre történnek jó dolgok is. Mindannyiunkra ráfér már egy kis jó, mindnyájunk megjárta már a poklok poklát, itt az ideje annak, hogy végre elkezdjünk igazán élni. Elnevetem magamat mondatán, hogy pofozzam meg. Nem tudom, hogy régen hogyan reagáltam volna erre az egészre, hevesebben, s talán tényleg lekevertem volna neki egy pofont, vagy ugyan így, higgadtan, ésszerűen. Mindegy is, nem akarok foglalkozni a múlttal, csak is a jelen számít. Damonnel szemben állok és figyelmesen hallgatom azt amit mond, majd egy újabb mosoly kúszik az arcomra, leplezni sem tudnám azt, hogy jól érzem magam, hogy boldog vagyok. - Igaz, hogy közeleg az esküvő, segítenem is kell majd Caroliennak. - reagálok arra, hogy közeledik Ric és Jo nagy napja. Annyira jó Ricet boldognak látni. - Én csak annyit akarok a jövőmről, hogy te legyél benne. A többi mind mellékes. - mosolygok, majd megcsókolom őt. Lágyan, még is érzékien. Első csókunk úgy, hogy ember vagyok.
Hála az égnek, nem ülnek le. Valahogy ez a "tuk-tuk", vékony orrhangon kárálás rosszabb, mint egy paraszt kantátával a kocsizörgés. Pillanatra megint eltereli a figyelmét, amíg azon szörnyülködik ahogy a nénike kedvesen mosolyogva eteti ezeket az atka zsákokat, sandán hátrafelé tekint kikerekedett szemekkel. Még a hideg is végig fut a hátán tőle. Jó hogy nem mai darab, megtanult fókuszálni a számára zavaró tényezők kizárásával, így aztán a pillanat múltával újra Elena kerül a képbe. A vámpír énje hevesebben reagálta volna le a történteket. De most megint ember, előbújt a mindenkit szeretek, tisztelek és úgyse tudnék rád haragudni élet szemlélete, ami kétségeket ébreszt benne. Mi van ha megint nem képes elfogadni a dolgait? Vámpírként elnézőbb volt vele, mert jobban megértette mit miért tesz. Nem bánná ha minimum jól leszúrná, ehelyett elmagyarázza miért nem haragszik már rá. Valahol megnyugtató, de valójában egy icipicit hiányzik az a temperamentum. - Ugyan. Ne fogd vissza magad, gyerünk, pofozz meg! Kezdi a gyerekes élcelődést, mellé társul a komisz vigyora a képén, ebből Elena már tudni fogja hogy felfogta, csak viccelődik. Huncut csillogással a szemében tesz egy félfordulatot, majd a karját nyújtja felé. Jobb nem lovagolni ezen a történésen tovább, megtörtént, elmúlt, túl vannak rajta. Nem mérges már rá? Oké. Akkor lapozhatnak egyet, rögtön témát is vált. - Tudom nyakunkon Alaric és Jo esküvője, de szerintem elkezdhetnénk megtervezni a jövőt..az otthont, ahol majd...emberként élünk. Ha időközben Elena belé karolt, úgy megint elindul a park kikövezett ösvényén. Meg se remegett a hangja közben, pedig nagyon, de nagyon nem gondolta még ezt végig. Néha jobb halogatni az elkerülhetetlent, mert akkor könnyebb szembenézni a tényekkel. Minek stresszelje magát ezen? Csak elrontaná a pillanatot. Ez lesz, és kész. - Mit szólsz? Párszor már eszébe jutott ez a kérdés és a lehetséges válaszok, a találgatások ellenére jobb Elena szájából hallani inkább. Nem híve az előre tervezésnek, általában még sosem sikerült úgy véghez vinnie maradéktalanul valamit, ahogy azt előtte eltervezte. Valaki, vagy valami mindig keresztül húzta a számításokat, miért lenne most másképp? Túl nagy a boldogság szerte Mystic Fallsban, a barátaik között, túl nagy a nyugalom. Napok óta azt érzi, ez a vihar előtti csend. Ha a terveikről beszélgetnek legalább elfeledkezik ezekről a negatív gondolatokról, amik beeszik magukat az agya legrejtettebb zugába is, azt kántálva hogy: "úgyis megszívod, balek!"
Elena Gilbert
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
81
❦ Érkezés :
2015. Aug. 08.
❦ Kor :
32
❦ Tartózkodási hely :
♣ Mystic Falls és Whitmore
VAMPIRE
keep my secrets well
Tárgy: Re: Park Kedd Aug. 11, 2015 11:24 pm
Pár nap telt el azóta, hogy bevettem a gyógyírt és emberré váltam. Pár évvel ezelőtt, mikor Damon vérével a szervezetemben vámpírrá változtam, akkor szép lassan feladtam a reménnyel, hogy lesz ebből kiút, hogy élhetek normális emberi életet. Itt, Mystic Fallsban szinte minden második személy vámpír, vagy más természetfeletti lény, lassan már mondani lehet, hogy ritka számba megy az emberi lét. Nem túl sok jó dolog történt eddig velünk, sorra értek minket a rossz sors csapások, sok szerettünket vesztettünk el, habár szerencsére a legtöbbjük vissza tért az életbe, mint például Alaric. Szegény Ric... Ő is megjárta a poklok poklát, ahogy mi itt mindannyian. Sosem fogom tudni elfelejteni azt az estét, mikor Klaus megölte Jennát. Próbáltunk kitalálni valamit, hogy megmentsük - ahogy engem is - de ez nem sikerült... Meghalt, és soha nem jön vissza. De ne feledkezzünk meg Vickiről sem, Annáról, s még napestig sorolhatnám azoknak a listáját akik természetfeletti körülmények között veszítették el az életüket. A sok rossz dolog után aztán jött a gyógyír megkeresése, én persze Stefannak szándékoztam adni, hisz ha van valaki, aki rosszabbul bírja a vámpírságot nálam, az ő. Tudom, hogy mit hoz ki belőle az emberi vér, segíteni akartam neki, de végül nem vette be. Vissza gondolva talán a legjobb helyre került az a bizonyos gyógyír, Katherinehez. Egy percét sem bántam meg annak, hogy lenyomtam a torkán, s ezzel elérve azt, hogy emberként próbáljon élni, hogy rájöjjön, hogy nem mindent lehet megoldani igézéssel, és, hogy mégsem olyan védtelen, mint amilyennek gondolta magát. Aztán most, annyi idő után, s annyi dolog után újra hozzánk került a gyógyír. Bonnie elhozta az egyik börtön világból amibe benne ragadt. Habár mint ahogy később az kiderült ő oda adta Damonnek, ő pedig nem mondta el nekem azonnal, hogy ott van nála a kulcs a normális, emberi élethez. Először persze haragudtam rá, de ahogy volt időm gondolkodni rájöttem, hogy nem haragudhatok rá. Annyi rossz dolgot cselekedett már, e miatt nem haragudhatok rá. Pont ezért találtam ki, hogy elmehetnénk kicsit sétálni, elfelejteni minden rossz dolgot ami velünk történt, ami körül vesz minket. - Igen, kicsit haragudtam rád amiért nem szóltál azonnal a gyógyírről, de... - lágy csengés fedezhető fel a hangomban, nem lehet semmi haragot hallani belőle, mert nem is haragszom. - Végig gondoltam a dolgokat, és rájöttem, hogy nem éri meg haragudnom rád. - mondom neki, miközben halványan elmosolyodok. - Azért vagyunk itt, mert szeretném elkezdeni a viszonylag normális életemet, emberként. Ebbe pedig beletartozik az, hogy sétálgatok kéz a kézben, azzal a személlyel akit szeretek. - mondom kedvesen, a szemeibe nézve.
Csendben lépked Elena mellett, néha a homlokát ráncolja, néha elkapja a tekintetét az útról a mellettük vagy a közelükben elhaladók látványára. Az elmúlt héten csőstül jöttek a problémák, kezdve az anyjával, aki ennyi erővel lehetne a tánc tanára is, tekintve hogy cseppnyi felelősség érzet sem szorult belé a saját vérei irányába. Bosszantó? Az. Viszont Stefan lelkesedése túl tesz rajta. Az öccse két lábon járó optimizmus, a legrosszabb mégsem ez, hanem a fenomenális képessége, amivel még őt is rá tudja beszélni arra, hogy végződhet ez másképpen, pozitívan. Hogyne! Ettől persze mindig ideges lesz, mert elkezd reménykedni valamiben, ami sosem fog valóra válni. Ő ezt tudja jól. Aztán ott van Elena emberré válása, ami egy csomó kérdést vet fel magával szemben, no meg a kettejük kapcsolatáról. Bon Bon visszatérte ugyan némi boldogságot hozott. Nagyon aggódott miatta és sosem telt el nap anélkül, hogy ne gondolt volna rá, arra hogyan lehetne mielőbb kiszabadítani. Lám, olyan erős, amilyenek ők talán sosem lesznek. Lassan befordulnak jobbra, az úttal szomszédos gyalogos forgalomból egyből a park forgalmába keverednek. Elena kezét fogja a baljával, öltözéke egy sötétkék, hosszú ujjú ing, melynek a legfelső gomblyukát szabadon hagyta, egy hosszú, fekete nadrág, fehér zokni, fekete félcipő. Tekintete újfent elkalandozik a központ felé, valamivel messzebb a távolban fagyi árus kínálgatja a portékáját, mellette fél méterre vatta cukor árus. ~ó anyám borogass~ Kínos ezt az idili közönyt szemlélnie, valahol melegséggel tölti el a szívét, valahol meg roppant idegesítő. Úgysem rohannak, így ő most megáll, oldalra fordul és mereszt egy nagyon idétlen vigyort a közelben üdögélő, galambokat etető nénike felé, aztán ténylegesen Elenahoz fordul, elengedi a kezét. - Ha a múltkori kis incidensért akarsz megbüntetni, jelentem, sikerült. Nyertél! Gondol itt arra hogy bizony jó ideig megpróbálta eltitkolni a szert Elena elől, amit még tényleg nem beszéltek meg. Mármint hogy mérges-e rá ezért. Kínosan összecsapja a kezeit maga előtt. - Miért is vagyunk itt? Leülünk? Vagy inkább teszünk egy kört? Hirtelen zúdítja rá a kérdéseket sorban, ez az összezavarás elmélet, amit mindig szívesen alkalmaz ha igyekszik kiszabadulni a képzeletbeli kötél alól és most egy kicsit így érzi magát.
A Caelestis Infernum egy, a The Vampire Diaries és a The Originals sorozatokon alapuló szerepjátékos oldal, ahol te magad irányíthatod a történéseket és pezsdítheted fel akár Mystic Falls, akár New Orleans életét. Oldalunk 2015. 08. 08-án egy rövid szüneteltetés után, megújult erővel és dizájn-nal nyitotta meg újra a kapuit azok előtt, akik belemernek csöppenni a természetfeletti lények lepte Mystic Fallsba vagy a hibrid király uralta New Orleansba. Ha van benned elég bátorság az ilyenkor egészséges félelem mellett, ne habozz, az éjszaka lényei csak rád várnak! Talán azért, hogy bekebelezzenek a sötétségbe, talán azért, hogy leszámolj velük, de az is megeshet, hogy sorsdöntő ajánlatot szeretnének tenni neked. Rengeteg lehetőség áll előtted, minden út csak arra, vár, hogy végig járd. Lehetsz a város jótevője, ugyanakkor lehetsz az, akinek már a neve hallatán kirázza a hideg az embereket. Te döntöd el, milyen hírnévnek örvendhetsz! A sorozatban történtek –némi változtatással ugyan, de – párhuzamban vannak oldalunk történéseivel. A veszélyes helyzetek és az izgalmak ugyanakkor nem változtak, ha biztosan jól átgondoltad a döntésed, kis csapatunk szívesen vár téged! :) Oldalunkat négy kedves, segítőkész, mindenre elszánt Admin vezeti, akik éjjel-nappal készenlétben állnak óhajaitokat, sóhajaitokat valóra váltani, kérdéseitekben, kéréseitekben segíteni. Ne félj segítséget kérni, normális esetben nem harapnak… A világunk nyitva áll előtted. Van elég bátorságod belépni?
2013.12.20
come to us, darling
we won't bite you
tweet-tweet
it's like screaming, but no one's hear
they are here
and they enjoy every second
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot
Kezdőlap 
Mindig meg tud nevettetni. Soha nem csalódom benne ilyen szempontból. Mindig a megfelelő pillanatban tudja bedobni a szöveget, amire éppen szükség van. Tetszik ez a hozzáállása. Remélem, mindig ilyen marad. 
Olyan, mintha minden olyan lenne, mint régen, még mindennek az elején, mikor megismertem Damont. Én ember, ő pedig vámpír. Megkaptam azt, amire vágytam arra, mióta vámpírrá változtam, emberi élet. Ez az, ami után vágyakoztam, normális emberi életet élni. Megkaptam és ennek annyira örülök, de itt van az a dolog, amit Mikael is említett, hogy Mystic Fallsban sosincs nyugalom huzamosabb ideig, valamikor valami történni fog. Biztos vagyok abban, hogy van valami készülőben, csak mi nem vesszük észre. Eddig sosem volt olyan, hogy nyugalom lenne itt, hogy mindenki boldogan élhessen, egyszerűen ez a dolog ebben a városban képtelenség, bármennyire is szeretnénk végre nyugalmat. 
