KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

 

Megosztás
 
 Kai & Line - forró kávét a kopaszra
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Malachai Parker
No one's gonna take my soul away


Malachai Parker


❦ Hozzászólások száma :
29
❦ Érkezés :
2015. Oct. 13.
❦ Kor :
51
❦ Tartózkodási hely :
△ mystic falls

Kai & Line - forró kávét a kopaszra Empty

VAMPWITCH
keep my secrets well

TémanyitásTárgy: Re: Kai & Line - forró kávét a kopaszra   Kai & Line - forró kávét a kopaszra EmptySzer. Okt. 28, 2015 7:34 pm


Jacque & Kai
- We're all fifty shades of fucked up -

A mellettem elsiető embereket figyeltem, miközben én szép lassan, ráérősen sétáltam a belváros utcáin. Manapság az emberek folyton csak rohannak, szinte én voltam az egyetlen, aki céltalanul járta a várost, miközben teljesen a gondolataiba temetkezett. Az aszfaltot kezdtem vizsgálni, miközben a gondolatok villámsebességgel kavarogtak a fejemben. Egyik a másik után, mint egy véget nem érő körforgás, ami sosem csitul.
Az életem egy kész katasztrófa. Ezen már nincs mit fokozni. Akárhányszor végig gondolom minden tettemet, ugyanarra a következtetésre jutok. A környezetemben lévő emberek pedig egyáltalán nem könnyítik meg a darabokra hullott életem összerakását. Persze könnyű ujjal mutogatni, és rám mondani, hogy egy érzéketlen sorozat gyilkos vagyok, akiben semennyi könyörület sincs. Ítélkezni felettem, az miatt, amit elkövettem a kovenem ellen. A miértekre viszont soha senki nem gondol, pedig okok mindig vannak. Nálam ez már egy egész lavina volt, amit képtelen voltam megállítni, végül egy idő után már nem is akartam. Belefáradtam a próbálkozásba. Elnyomtam az érzéseimet, amik végül egyetlen súlyos tettben robbantak ki. Akkora viszont már teljesen elvesztettem önmagam. Szóval nekem is vannak okaim.
Kezdjük a megfeleléssel, az elvárásokkal, a stresszel, a nyomással. Ezek után, ha visszagondolok, egyáltalán nem bánom, amit tettem. És talán egyszer majd jön valaki, aki mindezt megérti, addig meg csak dobálózzunk a szavakkal, vagy esetleg tárgyakkal, ha már itt tartunk. Ennyi szarság után már úgyis mindegy, ki mit vág hozzám. Mindenki szemében én vagyok a bűnös, de néha mindenki tükörbe nézhetne. Evidens, hogy nem vagyok tökéletes, és soha nem is leszek még csak a közelében sem, de valljuk be más sem, azok közül, akik annyira ellenem vannak. Egyáltalán megpróbált valaki belém látni? Megérteni, mi van a falak mögött? Mert mindenkinek van története…
Gondolataim teljesen lefoglaltak, szinte már az elmém börtönébe zártak, aminek következményére már nem is láttam, csak néztem az utat, és nem fogtam fel semmit a külvilágból. Végül már azt sem tudtam, mióta sétálok, vagy egyáltalán merre tartok. Mire ismét felnéztem kizökkenve gondolataim fogságából, már jó pár utcával arrébb jártam. A szétgombolt szövetkabátom zsebébe csúsztattam mindkét kezem és kicsit ráncolva a homlokomat pillantottam körbe. A sétámat meg nem szakítva félig hátra is fordultam, hogy az elhagyott utat is szemügyre vehessem, majd mire újra előre fordultam, valaki a mellkasomnak ütközött, miközben valami forróságot éreztem. Automatikusan kihúztam mindkét kezem a zsebeimből, miközben kicsit felszisszentem, de a forróság okozta fájdalmat csak pár pillanatra éreztem, hála a vámpírságnak.
Lassan felemeltem a tekintetem a felsőmről, hogy gyilkos tekintettel szembe tudjak nézni a lánnyal, miközben csak hallgattam, amit mond.
- Ezt nem hiszem el! Te öntöttél le forró kávéval, és még neked áll feljebb?! - forgattam a szemeim kissé idegesen. - De egy kicsit az én hibám is volt, ennyi a szerencséd. Nem hátra fele kellett volna nézelődnöm séta közben. – morgolódtam picit, aztán az eldobott pohár felé néztem, majd vissza a lányra. Mikor felismertem, az arcvonásaim kisimultak, és egy sármos mosoly terült el az arcomon.
- Whims – vágtam a kérdése közepébe. – Reménykedtem, hogy még összefutunk. És.... - hirtelen abbahagytam a beszédet, ahogy értetlenséget véltem felfedezni a tekintetében.
Lassan lefagyott a mosoly az arcomról.
- Ne csináld, hogy nem emlékszel… - kissé összevonva a szemöldököm visszadugtam a kezeim a kabátom zsebébe.





szavak száma: 506 || zene: Heart Cooks Brain || megjegyzés: remélem tetszik:3
Vissza az elejére Go down
Jacqueline de'Schreave
No one's gonna take my soul away


Jacqueline de'Schreave


❦ Hozzászólások száma :
94
❦ Érkezés :
2015. Jun. 08.
❦ Kor :
29
❦ Tartózkodási hely :
∙∙∙ mystic falls

Kai & Line - forró kávét a kopaszra Empty

WEREWOLF
keep my secrets well

TémanyitásTárgy: Kai & Line - forró kávét a kopaszra   Kai & Line - forró kávét a kopaszra EmptySzomb. Okt. 24, 2015 10:01 pm


Kai & Line
••••• what the french fries?! •••••
Mély lélegzetvétellel fogadtam magamba a friss levegőt. Fogalmam sincs mikor volt már utoljára igazán, amikor kitettem a lábam a házból és csak sétálgattam. Úgy valójában, az volt a célom, hogy lenyugodjak. Egyre idegesebb és idegesebb vagyok, mióta Whimsy újra betette a lábát a házunkba. Nem azért, én örülök, hogy az agyhalálból visszajött, megkérdőjelezve minden orvostudományt, amit az élet eddig felfedezni vélt, hanem inkább a gyász. No meg az a személy, akinek a lelke jóformán benne él. Látom benne Isát, aljasan és elpusztíthatatlanul belefúrta az elmémbe magát. Ez a fájdalom nem múlik, túlságosan valódi, szinte fizikailag érzem. Klaus ölte meg, ez az ő lelkén szárad, de, ha én nem provokáltam volna ki, akkor...
Lehunytam a szemeim, kiürítve az elmém, amelyben nevetve táncoltak démonjaim. Fogalmam sincs miféle lények ezek, de nem tudom őket elfojtani, valaki megtanította őket természetellenesen úszni az árral szemben. Az idő egy ormótlanul kedvező dolog, minden egyes sebet begyógyít. Isa volt az első ember, aki úgy fogadott el, ahogy voltam. Jobban, mint ahogy Whimsy valaha tette, valahogy tenni fogja. Akármit csinál, akárhogy fog viselkedni, ő nem ő. Sosem lesz ő.
Gonosz, álnok gondolatok. A saját elmém a legnagyobb ellenségem. Annyi mindent megtettem az életben már, amit megbántam, sosem fogom tudni visszafordítani. Vissza kell lendítenem magam az életbe, mielőtt meg kell mentenie valakinek a semmitől, amivé válok. Amivé váltam. Gőzöm sincs melyik eshetőség, én még nem véltem észrevenni gyökeres változást, csak érzem, hogy valami belülről rág. Boldogan emlékeztem vissza eddig a gyerekkoromra, a falkára, amiben együtt voltunk. Minden egyes alkalommal, amikor próbáltam a húgom elől elrejteni a kilétem, ezzel bajba keverve magam. Sosem hagytam volna, hogy megtudja, mivel még kiváltja az átkot, én pedig meg akartam óvni attól, amibe kevertem magam. Sokan mondták, hogy a farkasságnak van egy nemessége, a tisztasága... őszintén szólva, én nem találom egyiket sem. Gyilkolással válunk azzá, amik vagyunk. Ki kell oltanunk egy ártatlan lelket. Utána pedig képesek vagyunk ártatlannak nevezni magunkat, ellopva az élet minden reményét attól, hogy nem tapad mindenki kezére vér. Mi nem vagyunk mások, csak a legfényesebb éjszakák gyermekei.
Idegesen szorongattam a kávés poharam, körmeimet néha belevájva a papíranyagba. Sietős lépésekkel fordultam be minden sarkon. Nem figyeltem merre megyek, minden koordinációm az előttem az utcaemberére szegeztem, nehogy nekimenjek, feldöntsem, én legyen a hibás, esetleg pereljen. Bárhova néztem, megvető pillantásokat láttam, pedig az emberek legnagyobb része azt sem tudta ki vagyok én. A mardosó lelkiismeretem teszi ezt velem, hogy keressem fel Klaust, és verjem le rajta amit művelt. Remélem fáj neki. Remélem minden idejét a saját maga utálata veszi el, különben meg kell mutatnom neki milyen az, ha valaki tényleg utál valakit.
A piszkosszürke betont pásztázva tekintetemmel haladtam előre, mint valami őrült, akit üldöznek. Talán paranoiás lettem, hogy kergetem saját magam. Igen, valószínűleg az őrületbe.
Egy alak termett előttem, én pedig egyenesen belefutottam. A belefutást pedig úgy értem, a pohár meghajlott, elrepedt, a teteje leesett, a tartalma pedig a vadidegen felsőjén landolt. Nem mellesleg, teljesen forró volt a kávém még... A kávém!
- Nem tudnál vigyázni?! - Dobtam el a maradék negyedpohárnyi frissítőlöketet, majd fejemhez kapva lehunytam a szemeim. Egy nagyot sóhajtottam, majd az alak arcára meresztettem méregzöld szempáromat. - Én kérek elnézést. Elnézést - mormogtam. Nem voltam olyan passzban, hogy most leálljak vitatkozni valakivel arról, hogy melyikünk hibája ez az egész. - Leforráztalak? - Felvontam szemöldökeimet kérdőn, majd kabátzsebemből előkotorva jó pár zsebkendőt készen álltam használni őket. Hangom némi aggodalomtól remegett, bár leginkább azért, mert, ha nyolc napon át gyógyuló sebet okoztam neki, beperelhet. Ez nem lenne egy leányálom, így jobb lenne elkerülni.

••• my immortal ••• © •••  
Vissza az elejére Go down
 
Kai & Line - forró kávét a kopaszra
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Line hálószobája
» Line's style

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Városaink :: Mystic Falls :: Belváros-