Mikael & D

Borzalmasan unalmas és hosszú napon vagyok túl. Az óráim felét bóbiskoló pislogásokkal töltöttem. Ha nem lennék ennyire… jól nevelt? Pff… Na, akkor tutira be is aludtam volna! Valahogy nem akart arrébb mozdulni az a fránya óramutató. Végül elérkezett a várva várt délután. Vissza mehettem kollégiumi szobámba és a táskámat az ágyra dobva estem be a zuhany alá. Mmm. Az a frissítő, kellemes víz. Igazi felüdülést és új lendületet adott a mai napba. Arra azonban a legkevésbé sem számítottam, hogy amikor kijövök a fürdőből egy hívatlan vendéggel találom szemben magam. Ami azt illeti még csak nem is az egyik kanos barom tévesztett lány kollégiumi ajtót, hanem egyenesen az a hímegyed, aki ha jól rémlik a legutóbb ott hagyott az út szélén! Pontosan emlékszem arra a nyári délutánra, amit bokasérüléssel, vámpír-desszerttel és az esztelen világ megismerésével töltöttem. Rá kellett ébrednem, hogy azok a kedves kis történetek vérszívókról, farkasokról, wendigokról és még Óz boszorkányairól kicsit sem kitalációk. Nos, ettől persze érdekesnek lehetne nevezni a mi kis világunkat, de ha jobban belegondolunk inkább ki kellene borítsa az egyszerű embert a gondolat, hogy bármikor vámpír nasi lehet belőle. Gondoljuk csak végig logikusan, mi két lábon járó vértasakok vagyunk számukra, semmi több. Állandóan fenyeget minket a veszély, s mi tudatlan birka módjára észre sem vesszük ezt. Ah, egyszerre kiábrándít és felcsigáz a természetfeletti fuvallat. Ellentétben ezzel a… a… perverz disznó!
Kilépek a fürdő ajtaján egy szál törülközővel magamon, mert hát senkinek se kellene itt lennie, de lám-lám, mégis itt ez a férfi. Kikerekedett szemekkel bámulok rá. Ha nagyobb lenne a döbbenetem, még az államat is a padlóról kellene felkaparni. Ehelyett, némi düh lesz rajtam úrrá. Felháborodok. Nem csak az aggaszt, amit a nyár folyamán tett, hanem a kopogás nélkül való belépése is. Komolyan! Ez nem átjár ház, vagy bordély, ahová csak úgy be meg ki lehet sétafikálni. Tessék be kéredzkedni, pontosan az ilyen kényelmetlen szituációk miatt. És nem, nem vesz a lábamról azzal, hogy elegánsan van felöltözve… velem ellentétben.
- Mégis mi a fenét keresel te itt? – bukik ki belőlem a kérdés haragosan – Nem otthon vagy, hogy csak úgy beállíts egy nő szobájába. Mit képzeltél, amikor beléptél azon az ajtón? Mert ugye azon keresztül jöttél és nem berepültél az ablakon?! – megyek hozzá közelebb heves mutogatás közepette, miközben a vámpírok denevérré változásos históriájára is célzok szavaim során. Folytatom a kiabálást, míg végül mindennemű gondolkodás nélkül sietek oda hozzá és keverek le neki egyet. A pofon hangosan csattan. Nem is tudom voltam-e már valaha hasonló helyzetben. Talán igen, de azt az esetet most hagyjuk. Majd később elmesélem.
Dühös fúriaként állok a nálam magasabb ősi előtt – még jó hogy nem múmia –, majd sarkon fordulva magamhoz beszélve folytatom, egy kicsivel halkabban, ám még így is kiabálva: Hogy lehet valaki ennyire illetlen? Választ nem várok kérdésemre, inkább visszafordulok a szoba másik végéből a férfi felé.
- Most, ha lennél szíves elfordulni és megszámolni a pókokat a sarokban amíg felöltözök, hálás lennék. Gondolom nem fogsz kifáradni, ha már egyszer bejöttél, mint valami perverz állat. – utóbbit már inkább magamnak mondtam, továbbra is dühös hangvételben. A szekrényemnél várakoztam, és kinyitva azt még annak ajtaja mögé is léptem. Jut is eszembe! – Nem mintha szégyenlős lennék.
- Ne less!

❇ 524 ❇ music ❇ note ❇
©