A Hold ezüstös fénye átlátszóan borult rá a régi omladozó kövekre, melyeknek robusztus alakja, gondosan kidolgozott vonalai egy - egy ódoni család titokzatos történetét mesélte el. A szellő lágyan lengedezett, halkan suttogva mesélt a város zenés mulatságairól, a temető rohadtságával keverte össze a fahéjas sütemények illatát. Távoli színkavalkádú fények villództak, zizegő papírt fújt a kövek közé az este, mely megakadt és makacsul súrolta az egyik kripta falát. Valamiért itt inkább otthon éreztem magam a holtak mellett, mint az emberek között, mert ők túl sok érzelemmel bonyolódnak. Sokszor gondolkoztam el rajta, hogy én is ilyen lettem volna, ha nem változom át? Boldogságban túlcsorduló, fájdalomban fuldokló, izgatott, kételyekkel teli, hazug, dühös, szétszórt, netán vidám és nyitott. Sajnos erre már nem kaphatom meg a választ és már szinte magam elé sem tudom idézni, hogy milyen voltam embernek, csak halvány foszlányok maradtak egykori mivoltom árnyképeként. Arra viszont jól emlékszem, hogy szerettem bújócskázni kislánykoromban Kol-lal. Ő annyi csínytevést követett el, hogy számon sem lehetett tartani, nekem pedig tetszettek ezek, mert viccesnek gondoltam őket, hiszen Kol mindig nevetett és ha vele voltam, furcsa módon azt éreztem, engem is meg akar nevettetni. Sajnos, ahogy egyre idősebb lettem, anyám egyre kevesebbet engedte meg, hogy az unokatestvéreimmel legyek, főleg azután, hogy egyszer láttam, mikor Mikael bátyám megüti Niklaus-t. Az anyám féltett tőle, hogy agresszív hajlama, dühe és visszafojthatatlan mérge miatt egyszer engem is bántana. De ez már a múlt, most már talán egyikőnk sem olyan zaklatott, mint annak idején és én abban a szerencsés helyzetben tudhatom magam, hogy hatalmas lelki békére és nyugalomra leltem. Gondolataim közepette halk lépteket vélek felfedezni, majd egy elvesző alakot elsétálni, a kriptafalak között egy szűk ösvényen. A régen halott szívem most egy pillanatra újradobbanást idéz, mint amikor kiskoromban vártam a viszontlátást. De ez most olyan más, hisz ezer éve nem találkoztunk, még az is előfordulhat, hogy már meg sem ismer. Leugrom a kripta tetejéről, amely eddig vendégül látott, halkan fúródik a talajba cipőm sarka, amint földet érek és bár elenyésző a zaj, biztos vagyok benne, hogy hallotta. Követni kezdem a sötét árnylepelben, az éjszaka kellemes játszótársként szolgál, amíg egy merev falat megkerülve nem léphetek elé a holdfátyolban.
- Így kell fogadni a rokonokat? - pillantok egyenesen a szemeibe, az én szürkés kék tengeremben az öröm kezd el vadul csapkodni, mely vérvörösre festett ajkaimra mosolyt varázsol. - Örülök, hogy végre találkozunk, Kol! Látom még szeretsz bújócskázni. - teszek egy lépést határozottan, mégis kissé bátortalanul felé, ahogy egymást figyeljük, ahogy csak egymás elől szívjuk el a levegőt.


words: xxx | note: Remélem tetszeni fog. | music: Lorde - Glory and Gore ⊰