|
| | Szerző | Üzenet |
|---|
No one's gonna take my soul away ❦ Hozzászólások száma : 206
❦ Érkezés : 2015. Jun. 26.
❦ Tartózkodási hely : ☾ Where am I? ☾
 HUMAN keep my secrets well | | Tárgy: Re: Hayley Marshall Szomb. Aug. 15, 2015 9:47 pm | |
| elfogadva, gratulálunk üdvözöllek családunk körében Életem!  "Azt a ****** istenit!" - volt az első reakcióm, ahogy végig olvastam az egész lapodat.  Éreztem, hogy valami különlegeset fogsz alkotni, abból, ahogy lelkesen mesélted milyen ihletet szereztél, másra nem is számítottam, most mégis kellemeset csalódtam, hogy még a vártnál is jobbra alkottad meg!  Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy külön rá kellett vennem magam arra, hogy becsukjam a számat, valóban így volt, a kis kezecskémre volt hozzá szükség, hogy sikerrel járjak ebben. Nagyon tetszik, hogy új oldalról fogtad meg a karaktert, ki merem jelenteni, hogy ilyen módon még soha senki nem alkotta meg ezt a karaktert. Csodálatosan írsz, élvezet volt minden szót elolvasni - hiába is volt kissé depressziós hátterű - és újra, meg újra képes is lennék végigolvasni.  Nem húzom el az időt, drága, már eresztelek is tovább, de csak csak azért, hogy rögtön le is csapjak egy játékodra!   |
| | | | No one's gonna take my soul away ❦ Hozzászólások száma : 72
❦ Érkezés : 2015. Jun. 24.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ new orleans
HYBRID keep my secrets well | | Tárgy: Hayley Marshall Szer. Júl. 29, 2015 5:30 pm | |
| hayley + marshall Azt mondd, amit akarsz, vagy egyáltalán ne mondj semmit.  Betti • 18  • becenév: Hayley, Hays • születési hely, dátum: New Orleans; 1991 június 6 • faj: hibrid • kor: 24 (küllemre olyan 20-22) • családi állapot: bonyolult, egy gyermekes • foglalkozás trón fosztott királynő • play by: Phoebe Tonkin • kapcsolat a családdal: Árvaként felnőve, nem igen van kapcsolatom velük. | • amik egyedivé tesznek: Nyers, vad, naturális jellemmel áldott meg a sors, amit javarészt a bennem tomboló tetemes mennyiségű farkasgéneknek köszönhetek. Lázadó, karakán, ugyanakkor nagyon családcentrikus egyénem mégis csak az első átváltozásom után mutatkozott meg a nagyvilágnak. Életem legszebb pillanatinak könyveltem el, mikor az éppen kiszemelt falkák nem üldöztek el úgy, ahogy egy kivert kutyát szokás. Farkasként akkora szabadságot és erőt könyveltem el magamnak, ami nem kevés önbizalomhoz is juttatott még egészen ideje korán. Valószínűleg ugyanis, nem csak a ravasz csalafintaság, hanem az enyhe mohóság is vezérelt, mikor megfoganhatott első és mindmáig egyetlennek tűnő gyermekem, maga a remény. És csak születése ébresztett rá újra a világ rideg és kegyetlen mivoltára. Pedig az idáig azt hittem, hogy azelőtt is tudtam, milyen is az a gyász. Hogy a képletes, nehézsúlyú fekete fátyol bizony nagyon nehéz és lehúz a mélybe egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyelsz. Hogy depresszióba von, mikor a legkevésbé lenne esedékes... hogy egyszerűen nem engedi azt, hogy újra mosolyogj. Ilyenkor az ember egész álló nap csak sír és sír, megállás nélkül. Mert csak azt akarja, hogy kezébe tudja fogni a lányát és a fülébe tudja súgni az apró mágikus szavakat: semmi baj, minden rendben van! Még ha ne hagyj' Isten hazudnia is kell.
Egészen sokáig az esetek 90 százalékában az ember valóm gondos fejtegetését kérték tőlem. Ezidáig. Most ugyanis egy teljesen új felállás lépett az életembe. Így tehát én is egészen más oldalról ragadom meg ezt a bemutatkozási lehetőséget...
Amit fontos rólam tudni, hogy a napjaim szerves részét négy lábon töltöm, amiken már egy ideje nem gyantáztattam. Aranyos, egészen apró méretű tappancsaim egy hosszadalmasra elnyúlt nap után nagyon sajognak, ezért szeretem az éjszakákat -ha lehet- nyugalommal, pihenéssel, minimálisra fogott vonyítással átvészelni. Bundám sűrű, egészen barnás, néhol mégis szürkés színfoltokat tartalmazó finom szőr, amit még a zivataros napok sem csúfítanak el. Pupilláim egészen kicsinykék, mégis látásom tökéletes az éjszakai órákban is. Szemem egészen meleg, füstös, igéző árnyalatot képez, bár az apró pocsolyák nem szolgálnak túl jó tükörfunkcióval ennek pontos megállapítására.
Ruhákat csak a telihold elérkeztével ötlök magamra, mikor is bundám eltűnik, agyaram visszább csúszik ínyemben és emberi talpam, valamint hosszú, vékony karjaim kélnek. Ilyenkor főleg a kényelem és az adott évszak időjárása dönt, hogy milyen textildarabokat is öltök fel magamra. Általában a kék farmert és sima, néha pár színnel tarkított felsőt hordok. Egyetlen ékkövem a fényes, gesztenyebarna hajam, aminek könnyű lejtése a mellkasomat súrolja. |
raquel, adelynn • 3-4 év, kis kihagyásokkal • hallgasd történetem... A koszos mocsárvízbe tükröződő kövér teliholdat nézem. Aranyos-sárgás varázsa egy pillanatra megrészegíti szememet, fejem a túlzott díszességbe megfájdul, így pilláimat szorgosan hunyom le. Sötét vakságom okán pedig a többi érzékszervemet kezdem kiélesíteni.
Hosszú körmös ujjaimmal a nedves talajba vájok, a kellemesen meleg iszapot pedig arcomhoz emelve, almácskáimra kenem. Bűzlik, de mégsem teljesen elviselhetetlen az illat. Hozzá lehet szokni, én is hozzá tudtam. Hallásomat kiélesítem, figyelek minden apróbb neszre, mindaddig míg rá nem jövök, hogy tényleg teljes az egyedüllétem.
Meztelen testemen hirtelen egy lágy szellő nyal végig, mire vékony irhám libabőrössé borzolódik. Vacogásba kezdek és koszos mancsaimmal végigjárom ruhátlan mivoltomat. Melleim sajognak, kezeim és lábaim pedig remegnek. Hűl az idő és az éjszakák is egyre hosszabbak. Két lábra állok és magamat is meglepem azzal, hogy az első bizonytalan lépteknél eldüledezek. Ügyetlenül kapva a fák vaskos törzsébe haladok a jól ismert ösvényemen, míg meg nem találom az apró fényforrást.
Belépve az ajtón jóleső melegség jár át, végtagjaim ismét libabőrösek lesznek köszönhetően a gyors hőmérséklet változásnak. A komódhoz sietek, amin már ott fekszik az estére bekészített ruhám. Ezt gyorsan kapom magamra és utam ezután a konyhához vezérel, ahol már felforrt teavíz vár. Mentateát készítek, bár nem ez a kedvencem. Keserű kortyolgatásokba kezdve fogyasztom.
Már felöltözve, a meleg teától fűtötten lépek ki az apró ház nyikorgó bejáratán. Magam mögött gondosan zárom be az ajtót és ezután tekintetem a felettem uralkodó égitestre emelem, ami pontosan a királykék ég legtetején, középen foglal helyet. Egy percre megengedem magamnak, hogy elgondolkodjak azon, vajon hány órám van még. És hogy vajon Hope most épp mi csinál? Alszik, sír, hiányzom neki, vagy talán még váltást sem észlel zavart környezetében.
Utam egyenesen egy nagyobb kőtömbhöz vezet. Ráülve a sziklára csodás megvilágításból eszmélhetem a tájat. Minden teljesen természetes, a fények, a lombok, a kijárt utak. És a hangok is. Talán tücskök. Minden szörnyen csendes és... unalmasan egyszerű.
Magányos. |
| | | | |
Similar topics |  |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
