Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Szomb. Aug. 15, 2015 8:43 pm
Danielle
egy emberben is akadhat erő
Ragadozókra vadászni egészen más érzés, mint a félelemtől telt szívű emberekre. Évszázadokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy nem fogom bántani ezeket az ártatlan lényeket és megtanultam magára a gyilkosra vadászni. Nem vagyok olyan, mint a többi vérszívó. Ugyan előfordult már, hogy embert öltem. És soha nem is okozna gondot a lelkiismeretemnek végezni eggyel, ha a helyet úgy hozza. Némelyikük nem egy fehér bárány. Tisztában vagyok vele. Ám, jelen helyzetben egy harcias, ugyanakkor fehér gyapjassal van dolgom. A legtöbben halálra rémülnek már egy szokványos mezei vámpír láttán is. Ha pedig akad valakinek kellő sütnivalója, még több tiszteletet ad nekem. Kivéve persze azokat akik magukon viselik a Mikaelson nevet. Merem remélni, hogy ennek ellenére némi távolságtartás akad bennük. Valahogy úgy éreztem Danielle egyszerre bátor és távolságtartó. Tiszteletet ad, ha arról van szó, de mindenekelőtt játékos, kihívásra ösztökélő pimaszsággal bír. Nem egyszerű megérteni őt. Igazság szerint én sem tudom eldönteni, hogy ez lenyűgözzön vagy feldühítsen. Olyat meg mert engedni magának, amiért másnak már lehet a szívét téptem volna ki. Vagy, egyszerűen nem fért meg a fejemben; miként vette a bátorságot a paskoláshoz? Elismerem, hogy ezer éves is elmúltam, de a hagyomány miszerint ezt fordítva kellene csinálni nem sokat változott. Modernebb lett a világ és szégyentelenebb is, egyszerre. Megragadtam a nyakát és természetfeletti gyorsaságomat használva nyomtam neki az egyik fának. Nem szorítottam rá túlságosan. Nem akartam megölni. Belenéztem a barna szemekbe. Félt, de csak annyira, amely egészségesnek mondható egy ilyen helyzetben. Igyekezett bátor maradni és szembe nézett velem, míg lassan a nyakához nem hajoltam. A minden bizonnyal sejtett, és már-már talán vártnak is nevezhető harapás helyett egy csókot kapott. Eltávolodva befejezem a korábban elkezdett és félbe hagyott mondatomat, majd lassan elengedem. Hirtelen nagy levegő mennyiség hagyja el tüdejét és megkapaszkodik zakómban. Lepillantok rá. Elnézve őt alaposan meglephettem ezzel a húzásommal. De, mintha lenne itt még valami. Elenged és ökölbe szorított kezecskéivel mellkasomon dörömböl. Nem a legbölcsebb húzása ez, mert így elveszti egyensúlyát és igen hamar az avarban találja magát. Nekem pedig meg sem fordult a fejemen, hogy elkapjam. Figyeltem, követtem tekintetemmel amint eldől. Mondhatni mindenféle érzelem nélkül, talán komoly arccal néztem le rá. Most. Most már lehet szemétnek nevezni. Csúnyán nézett rám, de hát ez mind kikívánkozott. Ő kezdte. Mindent Danielle provokált ki belőlem. És még csak nem is mentem át dühöngő gyilkosba. Arckifejezésem akkor változott meg, amikor ez az egyszerű kis ember utasítást mert adni nekem. Normás esetben kitépném ezért a torkát, de lássuk be, a mai napon semmi sem normális. Különösen most, hogy ő is itt van. Szemöldökeim a homlokom közepéig kúsztak fel, ahogy hallgattam a szavait. Milyen lassan és tisztán adta tudtomra; a továbbállás nincs a választható lehetőségek között. Csupán néhány másodpercig mertem nézni az arcán lévő elszántságot, mielőtt beadva a derekamat leguggoltam hozzá. Ismét a karjaimba vettem, mint legelőször. Felegyenesedve hitetlenkedő mosolyt és egy apró fejcsóválást engedtem meg magamnak a szavaim mellé. - Sokat megengedsz magadnak. – jegyeztem meg és miközben felvetettem vele a táskáját folytattam utamat kifelé, vele a karjaimban. Kiérve az erdő széléhez, az úton megálltam. Egy autónyi széles földút volt, mely visszavezet New Orleans nyüzsgő városába. Oda már nem kísérhetem el. Alig pár napja vagyok újra az élők között. Egyenlőre jobb szeretném elkerülni a feltűnést. Minél kevesebbet tudnak, annál könnyebb dolgom van, ha a megfigyelésükről van szó. Nem gyanakodnának rám jelenlegi információjukkal. Épp ezért letettem az út szélére Danielle-t. - Nem vihetlek el a városig. Itt minden bizonnyal össze fogsz futni valakivel. – fordultam meg és léptem pár lépéssel odébb – Örülök, hogy megismerhettelek… D. – tettem hozzá, majd vámpírsebességgel elmentem. Nem hagytam volna ott, ha sokkal kitűnőbb hallásommal nem érzékelem egy, a város felé tartó jármű hangját…..
a hozzászólás Daniellenek készült, 595 szót tartalmaz, és írás közben a ... című számot hallgattam. Köszönöm a játékot! Élveztem!
Danielle Beckett
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
33
❦ Érkezés :
2015. Aug. 11.
❦ Kor :
32
❦ Tartózkodási hely :
Whitmore
HUMAN
keep my secrets well
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Szomb. Aug. 15, 2015 1:12 am
Mikael & D
Kellene valamiféle időnyerő ebbe a világba is. De most komolyan! Van amikor az ember nem szeretne hangosan is kimondani dolgokat. Én mégis megtettem, miközben Fiona módjára itt csüngök a félelmetesnek nem nevezhető őskövület vállán. Nos igen, vannak furcsa helyzetek az életben. Ráadásul a fene se gondolta volna a sok hülye fruskával teli horror film után, hogy pont ilyen körülmények között fogok találkozni egy nemhogy kellőképpen idős vadásszal, de még vámpír is. Bah! Ilyen az én formám. Nem tehetek mást, minthogy a duzzogást félretéve szóba állok vele. Ugyan akadnak kisebb szünetek egy-egy téma közben, pláne azon a szakaszon amikor sértődöttet játszottam, de hát ebből az elrablásból már jó semmiféleképpen nem sülhet ki. Elég csak ezekre a furcsa, mi több, bizarr megjegyzéseimre gondolni. Hogy kérdezhettem meg tőle, hogy szingli-e? Ez valahogy nem fér a fejembe. Pedig saját magamról van szó. Ez olyan… abszurd. Látod magad előtt a jelenetet? Mert én igen. Még Mikael arcát is elmerem képzelni. Elvégre, elhallgatott. Rólam nem is beszélve! Tisztára el fogom ásni magam a történet végére, segítséggel vagy anélkül, nem számít. A reményt végül a férfi szavai adják vissza. Ugyan ő maga sem felelt valódi határozottsággal, de a lényeg benne volt. Csak ez számít! Ezek szerint nem tippeltem félre és a pöcegödör nem is olyan mély. De, attól még belefulladok. A létra, amin pedig fel szeretnék mászni nem a legjobb. Lássuk be, még „rajongani” is a származása miatt nem éppen a legjobb. Mi több, az én helyzetemen kicsit sem segít. A vikingek mogorvák, szigorúak és harciasak. Kétajtós szekrények, akik mellett eltörpülök. Ráadásul ez itt még vámpír is. Bár anélkül is keresztbe lenyel. Hajaj. Végül csend telepszik közénk. Kezdem azt érezni, hogy kínossá válhatna, de valahogy jobban leköti figyelmem az egyre sajgó testrészeim. Megkapaszkodom hát abban a bizonyos létrában és felmászok rajta, még pedig úgy, hogy rávágok egyet egy bizonyos testrészre, mitől a fenekemen találom magam rögvest. Nem hagyhatom szavait szó nélkül. Ez már keringő köztünk, nem játék. Hát egy számára értékes helyen találom rúgni. Na igen, lehet az a létra mégis csak eltörött. Ennél nagyobb slamasztikába nem is sodorhattam volna magam. Mire kettőt pislogok már érzem is fojtogató ujjait a nyakam körül. Ez a te formád, Danielle. A különleges étrendhez szokott fazon most desszertet csinál belőled. Érzem, hogy í szívverésem felgyorsul. Már-már kiugrana a mellkasomból és elszaladna. Tudom, legalábbis sejtem, hogy most mi fog következni. Belenézek a kék szemekbe. A szavak eljutnak tudatomig, mely bátorságra ösztönöz. Úgy sem lenne esélyem ellene. Igen, ő nem egy egyszerű vámpír. Lassan, a határ drámaibb fokozása végett e módon hajol közelebb nyakamhoz. Meg fogom verni ezért, ha életben maradok. Nem mintha árthatnék neki, szóval, de akkor is! Elnézek, de a szemem nem hunyom le. Már várom a pillanatot, amikor a szemfogak felsértik a bőrömet és meleg vérem előbugyogva csillapítja éhségét. Ehelyett az ajkaival találom magam szembe. A döbbenettől kikerekednek szemeim. Ő most… komolyan megcsókolta a nyakam? Ez a gondolat egyszerre hozott zavarba és dühített fel. Hát már egy rendes vámpírharapásban sem bízhat az ember? Milyen világot élünk mi, hah? Eltávolodik, én pedig rászegezem tekintetem. Befejezi szavait. Mi az, hogy nem bántja az embereket? Tudom, már mondta korábban és nem tudom, hogy ezzel most hősies volt-e vagy… ki merészelte tenni a pontot a keringő végére. Ajj! A kis… piszok! Elengedi a nyakam, nekem pedig gyorsan kell reagálnom. Levegőért is kapni, na meg a vegyes érzelmektől dúltan még el is kapni a ruháját a mellkasánál, mielőtt totál padlót fogok. Szerencsémre, abban a pillanatban, hogy kifújom a benntartott levegőt sikerül megkapaszkodnom a tervezett helyen a férfiben. Most először érzem úgy igazán, hogy haszna van alacsony termetemnek. A lábam ugyan fáj, de elviselem egy darabon. Muszáj elviselnem! Mélyeket lélegzem miközben homlokom a mellkasának nyomva próbálom összerakni magamban azt, hogy most zavarban legyek attól a puszi szerű nyakra csóktól vagy kiboruljak. Végül nem gondolkozva elengedem a ruhát és ökölbe szorított kezekkel rávágok. - Te szemét! – csattanok fel némi dühvel. Ott rontottam el, hogy nem gondoltam arra, nem tudok lábra állni. Ugyan célba ért a miniatűr dühöngésem, de abban a pillanatban is dőltem el oldalra a lábamba nyilaló fájdalomtól, és az egyensúly eltűnése következtében. Felnézve rá összehúztam szemöldökeimet – Ezért, most követelem, hogy vigyél ki az erdőből! Meg kell nézetni a lábamat, és… NE, MERJ, ITT, HAGYNI! – olyan elszántsággal mondtam, hogy még magamat is engedelmességre bírnám ezzel. A hangsúly pedig ott volt, ahol kellett. A kérdés mindössze az, hogy Mikael-t is sikerült-e némi együttműködésre bírnom. Elvégre, ő volt az, aki csak úgy felkapott. Nem? Ő kezdte! Mosom kezeimet!
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Pént. Aug. 14, 2015 7:40 pm
Danielle
egy emberben is akadhat erő
Ez a nő sokat megenged magának. Nagyot változott a világ az elmúlt ezer évben. Nem is! Inkább száz esztendőben. Nem is tudom okozott-e nekem valaha valaki ennyi meglepetést. Minden egyes reakciója valami új. Vállamra dobva sétáltam vele kifelé a fák közül. Eleinte egy kissé szúrósra sikerült a beszélgetésünk, de végül kellő hallgatás után elkezdhettünk komolyan beszélgetni. Legalábbis az lett volna, ha nem kapok ilyen hirtelen egy ennyire komoly és nyílt kérdést. Döbbenetem kiült arcomra. Kikerekedett szemekkel pillantottam felé, de csak a kerek fenekével találkozhatott tekintetem. El se akarom hinni, hogy tényleg azt kérdezte tőlem, amit. Először nem tudtam rá mit válaszolni. Lássuk be, a feleségem halott, de ez ebben a családban sosem tartott örökké. Ugyan szívből gyűlölöm, ettől még a feleségem. Tehát, jelen pillanatban özvegy vagyok. Tulajdonképpen akkor igen, egyedülálló. Bár ebbe sosem gondoltam bele így korábban. Arra meg végképp nem számítottam, hogy egy húszas éveit járó nő fogja éppen ezt megkérdezni tőlem. Hihetetlen, de ezek szerint akad még olyan dolog a világban, ami meg tud lepni, és komoly arckifejezésemet semmivé változtatja. Vagyis, inkább döbbenetté. Hirtelen telepedett közénk a csend, melyet először én, majd ő tört meg. - Tulajdonképpen… igen. – feleltem a családi állapotomra utaló kérdésre, melyet Danielle lakását illető szavai követtek, hogy ezzel nem csak a témát terelje el, de még a kérdésemre is válaszoljon. Ezek szerint azért is érdeklődik a természetfeletti iránt, mert épp abban a városban lakik, ahol az ő jelenlétük mindennapos. Kellő ösztönző ereje akadt. Csendben hallgatom az újabb témaváltást, amely ezúttal a származásoknál kötött ki. Ahogy szóba hozza, hogy benne skót vér folyik már kezdem érteni honnan ez a sok bátorság. A benne dúló ellenéteket és változatosságot pedig másik szülőjétől örökölhette. Ez csak még érdekesebbé tette a hölgyeményt. - Igen. Viking volnék. – válaszolok és tovább sétálok. Az utolsó, akit éppen emiatt legutóbb maga Niklaus szúrt szíven. Egy újabb ok, amiért meg akarom őt ölni. A családból tán már csak a drága Freya maradt, akire határozottan mondhatom, szeretem. A fattyút egyenesen gyűlölöm, ez egyértelmű, a feleségemmel együtt. Még ha csak rágondolok is felfordul a gyomrom. A többiek pedig… változó. Nem tudok dűlőre jutni velük kapcsolatban, de az biztos, hogy nem az én oldalamon állnak. Valamint, nem szívlelnek. Így lehet meg is adtam magamnak az okot arra, hogy ne szeressem őket. Egyébiránt is, tőrt fogok szúrni a szívükbe. Visszatérve a jelenlegi helyzetre, gondolatmenetemből nem Danielle szavai, sokkal inkább a cselekedete hoz vissza. Újabb dolog, mellyel meglepett. Hát megadom neki a hőn áhított dolgot és mindenféle finomkodás elkerülése mellett teszem le formás hátsófelét a talajra. Felöltöm szigorúbb megjelenésemet és megkérdezem elégedett-e, mire a válasza mellé szintén nem várt reakciót kapok. Ohohó! Szóval nem is annyira nyuszi. Ha kell ki tud állni magáért és vadmacskaként sem fél viselkedni. Kis harcias. Na megállj! Hirtelen elkaptam a nyakát, és annál fogva felemeltem. A lába, hogy kevésbé fájjon neki - bár minek is finomkodnék vele ezek után -, nem érte a talajt. A táskája azonban ott kötött ki. Vámpírsebességgel szegeztem neki az egyik fának, majd közelebb hajoltam hozzá. Egyenesen belenéztem azokban a kifejező barna szemeibe. - Nagy vaddal kezdtél… – mondtam neki nem túl hangosan, némi gonoszsággal a hangomban. Lassan közelítettem a nyakához, hogy hüvelykujjam mellett tökéletesen odaférve hozzá… megcsókoljam a nyakát. Egy apró puszi, mely így is heves szívverést váltott ki belőle. Hallgattam dobbanásait, és eszembe jutott milyen vadászni valakire. Elhúzódva nyaki ütőerétől egy egészen röpke pillanatra ravasz mosoly bújt meg szám sarkában – …de nem bántok embereket. – fejeztem be a mondatot komolyan és lassan elengedtem a nyakát. Nos… megijedtél?
a hozzászólás Daniellenek készült, 577 szót tartalmaz, és írás közben a ... című számot hallgattam. No more comment.
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Pént. Aug. 14, 2015 6:04 pm
Mikael & D
Valamiféle mesébe csöppentem. Biztos nem vettem észre amikor beleestem egy lyukba és a valóság helyett, most a nyúl varázslatos üregében mászkálok. Azaz, csak mászkáltam. Most éppenséggel egy mondhatni vadidegen férfi vállán csüngök és azon gondolkozom, hogy a megmentőmből mégis hogyan válhatott hirtelen az elrablóm. Lássuk be, nem efféle folytatásra számítottam miután megmentette minden bizonnyal az életemet. Persze, arra már rájöttem a kisebb szünetekkel tarkított beszélgetésünk közepette, nem fog megölni, de ez ekkor is emberrablás! Szóval, van okom azt feltételezni; eleve azért segített, hogy utána az övé lehessek. Nem vagyok tárgy, amit birtokolni lehet. Sem pedig egy darabka föld. A kis kedvence meg végképp nem leszek! Ebből a hatalmas slamasztikából már sosem fogok kilábalni. Lábalni, hehe, nincs is épp alsó végtagom. Teljesen elgémberedett még a sérült is. A válla pedig nyomja a hasam. Hiába, szabadulásnak apró reményét se látom. Így belemegyek a beszélgetésbe. Választ is kapok. No lám! A végén még így fogunk megismerkedni. Pff! - Értem. Ezek szerint szingli vagy? – el se hiszem, hogy ezt megkérdeztem! Úristen! Sztornó! Nem lehet visszatekerni az időt? Itt miért nincs időnyerő, mint a Harry Potter filmekben? Menten elsüllyedek. Hirtelen engedtem le a másik kezemet és a fejemet. Kész. Mostantól csendben maradok és olyan leszek, mint egy zsák krumpli. Hiába. Én mindig is kimondtam amit gondoltam és emiatt gyakran születtek félreértések vagy éppen kínos helyzetek, mint ez utóbbi. Végül ismételten felemelem a fejemet, hogy válaszolhassak a feltett kérdésre. Már nincs veszteni valóm. Egy több, mint ezer éves vámpírral beszélgetek. Aki tudja hol tanulok. Most már igazán nem oszt avagy szoroz a város kiléte - Ha sikerül befejeznem a főiskolát ott fogok lakni, igen. Már van is ott egy házam, ha valami csoda folytán a nyáron oda akarnék menni. Néha elmegyek és körbenézek ott, de még nem állandó lakhelyem. Több időt vagyok a koleszban. – magyarázom baráti hangszínben. Éppen elhallgatnék, mikor valami új ötlik fejembe. Ezt nem hagyhattam szó nélkül. Kíváncsi természet vagyok, é ha már ismerkedünk akkor mit árthat – Egyébként, akkor te most viking vagy? Valamiféle régi nagy harcos? Ez tök izgi! Menő lehet. Én félig skót vagyok. Részben pedig angol. – lelkesedtem be a közepe felé, majd meséltem magamról is egy keveset a végére. Érdekes belegondolni, hogy egy olyan személy rabolt el, aki ilyen rablós néphez tartozik. Egy igazi ősi viking. Akarva akaratlan mosolyra húzódtak ajkaim és úgy néztem tovább a távolodó erdőt. Egyszer csak, miközben gondolataimat megzavarták a fájó pontok új lehetőség nyílt meg előttem. Szinte láttam a fejem fölött megjelenő villanykörtét, amint felvillan. Jobbik, azaz erősebbik kezem fel is emeltem és olyat rávágtam Mikael alfelére, hogy még az én tenyerem fájdult bele. Sajgását kézfejem rázásával próbáltam enyhíteni. A következő, amire felfigyelek az az, miként a férfi megáll. Úgy látszik mégiscsak sikerült elérnem ezzel valamit. Türelmes várakozásra ösztökéltem magam, hátha kisül valami jó is a tettemből. Hát, tévedtem. Hirtelen emelt vissza, előre és zsupsz, máris a földön kötöttem ki. Olyan lendülettel, melytől alaposan megfájdult a popóm. Összeráncoltam homlokom, ahogy felnéztem a férfira. Ösztönösen nyúlva egyik kezemmel a sajgó terület felé, mintha a simogatás annyira segítene rajta. Először elcsodálkoztam a döbbenettől, de az a bizonyos elszánt vadmacska énem előbújt Mikael szavai hallatán. Arckifejezésem megváltozott és épnek tekinthető lábammal azon a bizonyos testrészen rúgtam, ami a pasiknak olyannyira fáj. Ekkor elszántan feleltem a némi indulattól telt kérdésre. - Meg! – el kell ismernem nem lenne szerencsés összeverekedni valakivel. Különösen akkor ha az a személy egy nálam erősebb férfi, na meg vámpír is emellé. Szerintem adjatok egy ásót és egy mankót, hogy lábra állhassak és megássam a saját síromat. Utána még bele is fekszem, csak temessen be valaki. Vagy, tudjátok mit? Ki érdekel, ha a tetememből a farkasok fognak táplálkozni? Ugyan mit számít ez már?
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Pént. Aug. 14, 2015 4:50 pm
Danielle
egy emberben is akadhat erő
Ilyen bátor és pimasz személlyel még sosem hozott össze a sors. Egyszerre találtam kiábrándítóan gyerekesnek és érdekesnek. Ahogy hosszú, barna fürjei őszinte arcát keretezték és szintén barna szemei érzelmeit fejezték ki. Minden egyes rezdülése egyszerre volt szemtelen és érdeklődő. Mihelyt ketten maradtunk odasétáltam mellé és karjaimba véve úgy döntöttem segítek rajta. Mit sem változott. Ahelyett, hogy felismerte volna a helyzetet, újabbakat teremtett és követelt meg. Felhívását nem hagyhattam figyelmen kívül, így jobbomba véve táskáját megszabadítva a zavaró tényezőtől balommal átvetettem a vállamon. Alaposan kiakadt, ám éreztem egyfajta játékosság a részéről, így nem foglalkoztam követelőző dörömböléséről a hátamon. Kitartó volt, de nem eléggé. Zavart ugyan cselekvése, de könnyedén kizártam azt, így fojtathattam a sétát. Először azt hittem Danielle felvette a durcás, sértődött arcát, amit persze nem láthattam, és azért nem felelt a kérdésemre. Végül beadta a derekát és válaszol. Csendben hallgattam a szavait, majd helyeslően bólintottam. - Mystic Falls-ban elég sok természetfelettivel találkozhatsz. A családdal pedig hadilábon állok. Most New Orleans-t tekintik otthonuknak. – magyaráztam – Mystic Falls-ból jöttél? – kérdeztem, ha már megemlítettük azt a várost. Pár nap múlva sort kell kerítenem arra is. Meglátogatni a kedves Elena-t és beszélni vele. Feltámadásom hírét nem bíznám másra, akárkire. Danielle pedig nem tűnik olyannak, mint akitől bárki is azt kérdezné mit tud. Különösen rólam. Ő egy azon szerencséseknek, akik átlagos embernek mondhatják magukat hétköznapi problémákkal. Bár személye egy kicsit sem tűnik olyannak, amivel ne tűnne ki a sorból. Az egyetlen ok, amiért még nem hagytam itt vagy haragudtam meg rá, az ama kivételessége, miszerint pimaszága nem ismer senki olyat, akivel szembe ne vethetné be. Mégis, ott van benne a felismerés a tiszteletre. A kitartását és azt, miként próbálta meg elnyomni magában a fájdalmat csak azért, hogy felállhasson és egyedül hagyhassa el az erdőt már csak azért is ki kell emelnem. Beszélgettünk még egy keveset. Pár mondatot, majd ismételten némaságba burkolództunk. Egy darabig bírtuk is, míg Danielle újabb szabadulási kísérletbe nem kezdett. Szavait figyelmen kívül hagytam, ellenben a hátsó felemet ért ütéssel. Hirtelen torpantam meg. Ilyen élményben sem volt még részem. Ez a nő tényleg képes elmenni bármilyen messzire, csakhogy újra talajt érezhessen a lába alatt. A paskolást fordítva kellene csinálni. Mindegy. Fogtam és nem szépen levágtam a nőt a földre. Hadd érezze a törődést. Szemet szemért alapon. Most már az ő alfele is kapott. - Megfelel, Hercegkisasszony? – emelem fel hangomat és dőlök enyhén előrébb, hogy némi indulatot is érezzen hangszínemben. Na, erre mit fog lépni? Kikaparja a körmével a szememet? Kétlem, hogy bármiféle kárt tudna bennem tenni. De, jó a gondolattal eljátszani. Nos, kényes kisasszony vagy vadmacska énjével fogom szembe találni magam? Sosem fogok kiigazodni rajta, már most látom. A nőkön sosem lehetett.
a hozzászólás Daniellenek készült, 438 szót tartalmaz, és írás közben a ... című számot hallgattam. Sajnos ma fáradt vagyok, jobbat nem tudok írni. Bocsánat!
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Pént. Aug. 14, 2015 3:55 pm
Mikael & D
Ezt nem akarom elhinni! Ilyen nincs csak a mesében! Kikérem magamnak, én egy ártatlan áldozat vagyok! Hát, kérem szépen mi ez a viselkedés? Csak így sitty-sutty felkap és már visz is a ki tudja miféle titkos gyilkos óvóhelyére. Élve nem akarsz felboncolni, csak úgy véletlenül, mert miért ne? Komolyan, néha miért nem tudom befogni. Nyílvánvalóan a mesék valósággá váltak és valóban egy vámpírral van dolgom, ami egy kicsit furcsa érzést kelt bennem, de hát nem tudok mit tenni ez ellen. Van nagyobb problémám is. Például az, hogy megint bajba kevertem magamat azáltal, hogy nem maradtam csendben és most oda a kényelmes kis cipelési helyzetem – ami némileg intimen zavart egy kicsit -, de hát mégis csak jobb, mint ez! Ez?! Úgy érzem magamat, mint Fiona a Shrek című mesében. Természetesen ezt sem hagyhattam kiborulás nélkül. Ütögetni kezdtem Mikael hátát, mint valami hisztis kislány és követeltem tőle, hogy tegyen le. Persze nem hallgatott rám. Úgy tűnik mégiscsak leányrablásba csöppentem itten. A fene enné meg! Tíz perc után feladtam a tiltakozást. A lábam állapotáról nem is beszélve. Kénytelen voltam kényelmetlenül távolabb tartani a férfitől mielőtt valami, bármi hozzáér és olyat visítok itten, hogy az a csúcs-szuper hallása hátránnyá válik és kilyukad a dobhártyája. Könyököm hátába vájtam és úgy támasztottam a fejemet. Másik kezem egyszerűen lelógattam és csendben vártam. Tisztára, mint valami mesében. Ezek után mi következik, az élet egy nagy játék? Hol a valóság? Figyeltem az egyre távolodó bokrokat, fákat és egyéb apró részeit az erdőnek. A némaságot végül a megmentőből lett elrabló törte meg. Ezek után még vette a fáradtságot megkérdezni hol tanulok? Te kis… Bah! Azt hiszem joggal borultam ki újfent és kérdeztem vissza. Érzéseimet sosem rejtegettem a világ elől. Így most sem tettem. De, amikor belém hasított a felismerés elszégyellve magam bocsánatot kértem és válaszoltam is a kérdésre. Lefelé pillantva láttam cipője sarkát, amint felváltva tűnik el és bukkan fel ismét. Újabb csend telepedett le közénk. Egyedül az avar zaját lehetett hallani Mikael lába nyomán. Meglepődve vettem tudomásul, hogy a még jóval korábban feltett kérdésemre emlékszik és még felel is rá. Pislogtam párat, míg feldolgoztam a tényt, melyet talán eddig is sejtettem, de a lehető legkevésbé sem vettem komolyan. Ő most akkor tényleg… tényleg egy vámpír? Ráadásul a legöregebb? Oh, My, God! Hogy én mekkora slamasztikába másztam bele! A felismeréstől duplájára kerekedtek ki a szemeim. Mint valami ultra degenerált és gülüszemű halnak, amit akarva akaratlan is kiröhögsz ha megpillantasz. Valahogy így festhettem, de szerencsémre senki sem volt itt a férfi kivételével és éppenséggel ő is most a fenekemmel szemezget. Minden bizonnyal. Melyik pasi ne használná ki az alkalmat. Már csak egy alacsony termet kell Mikael mögé, aki a melleimet stírölheti. Bah! Ilyeneket is csak én tudok kitalálni. És már fáj a hasam. Nem is kicsit! A sérült lábam pedig lassan végleg elgémberedik, és akkor már rögvest vágjuk is le! Szemem forgatva szólalok meg újfent. - Nem túl sokat. Világéletemben érdekeltek, így kutakodtam párat felőlük, de hát annyi a kitaláció és kevés a valóság, hogy sosem vennék mérget a tudásomra. De, ha te tényleg az vagy, akinek mondod magad akkor már elég sok pletykát kizárhatok és a lényegre fókuszálhatok. Szóval, Mystic Falls nem vadállatoktól hemzseg, hanem vérszívóktól. Igaz? – válaszolok végül a kérdésére – Neked pedig, a feleséged egy boszorkány, és több gyermeked is van. Jól tudom? – folytattam, majd elhallgattam. Elgondolkozva kizártam a külvilágot és azon morfondíroztam, hogy még mi lehet igaz és mi nem. Valamint, ha hazaérek és nem kell fekvőgipszben szenvednem, akkor jobban belemélyedek a kutatásba, hogyha nem veszem fel a kapcsolatot a természetfeletti világgal akkor is kellően tájékozott legyek az olyan esetekre, mint a milyen ez is. Bár kétlem, hogy bármi esélyem lenne. Pláne ezzel a férfival szemben, de ki tudja. Legalább megpróbálom nem olcsón adni, azt, ami kell neki. Ha már itt tartunk! Ismételten rávertem kettőt a férfi hátára. - Most már igazán letehetnél! Nem hallod?! Tegyél le! Ez kényelmetlen, Shrek! – mondom kevés dühvel hangomban. Új ötletem támad! Ha eddig nem reagált, akkor erre biztosan fog. Jaj, csak ne törje el a másik lábam is! Felemeltem jobbik kezemet és ahogy csak tudtam olyan erővel vágtam rá Mikael seggére, hogy belefájdult a tenyerem. A hangjáról nem is beszélve. Au, au! Ez fájt! Gyorsan rázni kezdtem kézfejemet emberi reakció lévén. Au!
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Pént. Aug. 14, 2015 2:37 pm
Danielle
egy emberben is akadhat erő
Az emberek mindig tudnak meglepetéssel szolgálni a szörnyek számára. Most is ez történt. Ők azok a teremtmények, akik sokszínűségükkel váratlan fordulatokat hoznak az életbe. Ha egy pillanatra megállunk és hajlandóak vagyunk körbe nézni észrevehetjük felsőbbrendűségüket. Többször is akadt alkalmam megfigyelni őket, mikor velük együtt dolgozva Niklaus-t kerestem. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyikük sem tökéletes. Csiszolásra szorulnak és ez az, ami miatt vámpírráválásom óta vagy éppen még előtte, nem találtam őket elég erősnek és méltónak az uralkodásra. Ugyan, igazi vadásszá csak ők válhatnak akkor sem lesz meg bennük minden, ami elég magasra emelné őket. Igyekeztem kemény kézzel nevelni fiaimat, hogy ők legalább méltók lehessenek. De, a dolgok megváltoztak. Egyedül maradtam. Feladva annak reményét, miként akad még kivételes halandó ezen a világon abba hagyta a megfigyelésüket és a rájuk való gyökeres támaszkodást. És most, annyi év elteltével látok valamit ebben a nőben. Magam sem tudom még mi az, de abban egészen biztos lehetek, miként ő is furcsán néz fel rám, úgy én is szokatlan megjelenéssel méregetem őt. Sejtettem, hogy nem lesz szükség a családnevem elmondására. Nocsak, nocsak, nocsak. Danielle még sem annyira tudatlan, mint amilyennek elsőre tűnt. Ezek szerint tud egyet s mást. Valami keveset. Válaszra nyitottam ajkaimat, de még mielőtt egyetlen hangfoszlány is elhagyhatta volna a mögöttem fekvő vámpír mocorogni kezdett. Azonnal reagálva a helyzetre megigéztem és elküldtem. Eztán visszafordultam a fiatal nő felé és mellé lépve karjaimba véve indultam el vele a város felé. Reakciója várható volt, arra ellenben nem számítottam, hogy még arról kezd el nekem, pont nekem, magyarázni miként kell elrabolni a csinos nőket. Kérdőn pillantottam le rá kihívást keresve szavaiban. - Nem-e? – kérdeztem vissza és egyik kezemmel elvettem a táskáját, míg a másikkal átvetettem a vállamon és úgy cipeltem tovább. Nem rablás céljából emeltem fel, de ha neki így kényelmesebb nem fogok vitatkozni. Utoljára emberi mivoltomban vikingként raboltam el nőket. Tovább megyünk, majd utunk során eszembe jut és felteszek egy kérdést. A kissé harcias kedvébe jött ifjú Danielle visszakérdez. Nem reagálok szavaira. A következő amire felfigyelek, hogy visszavéve stílusából bocsánatot kér és felel is. Ezt értékelve kicsit megkésve ugyan, de magam is válaszolok korábban feltett kérdéseire. - Igen. Én vagyok az egyik eredeti, és A vadász. Vámpír, ki megtanulta a ragadozó vérét inni. Ezért is mondtam, hogy nem bántok ártatlan embereket, amikor arra kértél ne táplálkozzam belőled. – mondtam komoly hangon – Mennyit tudsz a természetfelettiről és a családról? – érdeklődtem utána. Eléggé úgy tűnt, mint aki nem akarja elhinni a létezésüket és félvállról veszi ezt az egészet. Mégis tudott egyet s mást.
a hozzászólás Daniellenek készült, 415 szót tartalmaz, és írás közben a ... című számot hallgattam. No more comment.
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Pént. Aug. 14, 2015 12:54 am
Mikael & D
Totális értetlenség ült ki arcomra. Egyre jobban összekuszálom saját magamat. Szerencsére ez a fazon, annak ellenére, hogy a semmiből előbukkanva nyakon harapott egy másik furafigurát, egész rendesnek tűnik nekem. Már csak azért is, mert megengedte, hogy tegezzem. Ki tudja, a végén még öribarik is leszünk. Úristen, nevetnem kell! Milyen kár, hogy ebben a városban nincsenek ilyen szórakoztató alakok. Bár őszintén meg mondom, saját magamat mulattatom itten. Szóval válaszoltam a kérdésekre, melyek újabbakat indítottak el bennem és ennek végére teljesen összekutyultam a fejemet. Értetlenül ráztam még pillantottam fel a férfira. Ohohó! Nem idevalósi. Akkor fújhatom a reményét annak, hogy jövőnyáron vagy valamikor egy hosszabb hétvége alkalmából eljöhessek ismét New Orleans házai közé. Lett volna akár egyetlen ismerős arc is. Habár jobban belegondolva a nem is olyan rég történtekre lehet nem akarok ide visszajönni. Legközelebb tényleg legyilkolnak, mint valami horrorban ami nem is ijesztő, csak gusztustalan. Igen. Ezek a filmek sosem rémítettek meg. Inkább undorral töltött el egy-egy jelenet belőlük. Ajkaimmal egy át formáltam ahogy végül bemutatkozott a nálam jól láthatóan idősebb férfi. Alighogy összecsuktam ajkaimat eszembe jutott egy érdekesség. Amikor, lévén szeretem a természetfelettit, olvasgattam és kutakodtam tudomásomra jutott pár dolog az eredeti vámpírcsaládot illetően. Nem sok. Már majdnem semmi, de azok után amit láttam azt hiszem joggal vettem a bátorságot visszakérdezni. - Mikael… Mint a Mikaelson család feje? Az ős vámpírapa? – kérdeztem enyhén összeráncolt szemöldökkel, de még mielőtt választ kaphattam volna eme két kicsi kérdésre a földön fekvő fiatal férfi magához tért. Te jó ég! Azt hittem neki már kampec. Nuku, zéró, halott. Ezek szerint mégsem. És lám-lám, a nem is tudom még most se, hogy nevezhetem a megmentőmnek fogta magát és beadott neki valami agymosós szöveget. Váó. Ezt már tutira homlokom közepéig felcsúszott szemöldökökkel néztem végig. Kikerekedett szemeim pedig csoda, hogy nem potyogtak ki. Végül sikerült pislognom egyet-kettőt és becsukni enyhén elnyílt ajkaimat. Időközben persze már rég összepakoltam a cuccomat és újfent megpróbáltam felállni, de eredménytelenül. Azt hiszem itt fogok meggebedni az erdő közepén. A kérdés csak az, hogy Mikael a csúnya farkas vagy a vadász? Lehet utóbbi, mert elküldte a másik akármicsodát, talán vámpírt, és most… most meg. Hé! - Hé! – csattantam fel hirtelen, ahogy felkarolt – Mit csinálsz? A lányokat nem így szokás elrabolni! – folytattam hitetlenkedő kiakadással, míg fel nem ismertem a helyzetemet. Nem csak kiszolgáltatott vagyok neki, de valamiért remélnem is kell, hogy segít rajtam. Ha magamra hagyna soha az életben nem kúszok el időben orvosért. Így nagyot sóhajtva csendben maradva szorítottam magamhoz a táskámat. Némi csend telepedett le közénk, míg ő maga meg nem törve azt feltett egy kérdést. Hirtelen micsoda érdeklődést mutat őnagysága! Cöh! „Melyik főiskolába jársz?” Még az előzőnél is hangosabban csattantam fel. - Mi közöd van neked ahhoz? – kérdeztem vissza némi méreggel arcomon, de amikor találkozott a tekintetem az övével elpirulva húztam meg magam. Szégyellem magam. Persze, ő egy idegen és akár vámpír akár nem, nem bízhatok meg benne rögtön annyira, hogy elmondom neki hova járok. Végül mégis csak kiböktem egy bocsánatkérés mellett. Végtére is, rá vagyok most utalva – Bocsánat… Whitmore. – lesütöttem a szememet. Egyszerre vagyok vakmerő és gyáva. Ilyen az én formám. Sose tudtam rendesen szembenézni másokkal vagy megvédeni magam, mert tartottam, tartok attól, ami utána következik. Pláne, ha a rosszindulatú sulis fiúkról vagy „menő” csajokról van szó. Remélem, azért nem haragítottam magamra.
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Csüt. Aug. 13, 2015 7:39 pm
Danielle
egy emberben is akadhat erő
Lohasztó a gondolat, hogy nem lehet a segítségemre. Egy ilyen merész nőnek nem okozna gondot kideríteni egyet s mást az itt történő természetfeletti eseményekről. Sebaj. Mindig is megoldottam az efféle problémákat. Ellenben velem, ő leplezetlenül mért végig. Szavaiból csak úgy áradt a nyitott őszinteség. Nem rejtette függöny mögé egyetlen érzését sem. Arcizmai ennek megfelelően rándultak. Különös érzés volt ilyes valakivel találkozni, beszélni. Őt még nem rontotta meg a hazug társadalom. Nem lelt rá a kétely és bűn mocsarára. Meglepettségemet és kíváncsiságomat nem volt egyszerű leplezni a közelében. Fenn tartani a kegyetlen és sivár maszkot. Persze, világéletemben kemény voltam, így merevségem semmit sem változott. A kérdés a megszólítási formát illetően valóban jó volt. Egy tisztelettudó személy magázna. De mivel már nem öregszem egy jó ideje, így mindig is idősebb leszek másoknál. Ez pedig engedélyt ad rá, hogy tegezzen. Ráadásul azok alapján amit eddig láttam belőle utóbbi jobban is illene hozzá. - Tegezhetsz. – felelek komolyan egyik kérdésére, majd a másikra is – Nem vagyok idevalósi. – mondom változatlanul. Tekintetem követi mozdulatait miként veszi elő a táskából az elsősegélydobozt és látja el komolyabb hozzáértés nélkül a lábát. Nézem, ahogy visszateszi a helyére és bemutatkozik. Biccentek felé üdvözlésképpen mielőtt magam is elmondanám tulajdon nevemet. - Mikael. – nem érzem szükségét, hogy családnevemet is elmondjam. Mindössze udvariasságból árultam el ezt is. Azt pedig végképp nem tagadom, makacs kitartásával felkeltette a figyelmemet. Még most is azzal próbálkozik, hogy talpra álljon. Újfent eredménytelenül. Lassan fejet csóválok, de mielőtt még közelebb mehetnék hozzá az eddig földön fekvő vámpír magához tér. Azonnal reagálok mocorgására és elkapom a torkát. Egyenesen a szemébe nézve a következő szavakat intézem felé: Felejtsd el, hogy az erdőben jártál és azt, hogy találkoztál velem. Nem történt veled a mai nap semmi érdekes. Most pedig tűnj el! Igéztem végeztével elengedem a nyakát ő pedig természetfeletti sebességét kihasználva távozik. Eztán visszafordulok a sebesült ifjú nő felé. Teszek egy pár lépést, míg oda nem érek mellé. Nem gyógyíthatom meg a véremmel. Meg kell tanulni a fájdalmat elviselni, tűrni. Felülkerekedve rajta erősebbek lehetünk. Megtanulni uralni az érzéseinket, és higgadtan ítélkezni kulcsfontosságú. Így másfajta segítségnyújtás maradt nyitva. Ugyan a nőkkel elnézőbb voltam, tekintettel arra, hogy a férfi a család feje és az ő kötelessége megvédeni asszonyát. Nem pedig fordítva. Danielle elszántsága emlékeztetett valamire. Hát egyszerűen lehajoltam érte és karjaimba vettem. A helyes irányba fordultam és, ha nem is kockáztathatom meg a lebukásomat azzal, hogy a városba viszem, addig igen, amíg olyan helyre nem érünk ahová kilehet hívni a hozzáértő szakképzett orvosokat. Néhány lépéssel odébb feltettem egy kérdést, mely régebb óta motoszkál a fejemben. - Melyik főiskolába jársz? – kérdezem ugyan továbbra is komolyan, némi érdeklődéssel a hangomban. Csakhogy barátságosabbnak tűnjek és ne ugorjon ki a karjaimból gondolván úgy könnyebben elmenekülhet. Merő meggondolatlanság lenne részéről.
a hozzászólás Daniellenek készült, 450 szót tartalmaz, és írás közben a ... című számot hallgattam. No more comment.
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Csüt. Aug. 13, 2015 6:11 pm
Mikael & D
Az a pasi csak áll ott, mint szürke szamár a ködben és néz. Mi az? Még ott az előző szendvicsem maradéka az arcomon? Biztos, hogy nem. Akkor meg mi a fene lehet olyan érdekes bennem? Oh, tudom már! Én leszek a fincsi kis desszert. De hát nem azt mondta épp az imént a köszönöm után, hogy nem bántja az embereket?! Embereket… hmm… mintha ő nem az lenne. Habár be kell valljam, ezek a gyors eseménysorozatok után már halvány lila gőzöm sincs arról mit gondoljak. A természetfeletti nem csak legenda? Dajka mese amiben hihetünk, vagy épp retteghetünk sötétedés után, hogy ne szökjünk meg az otthon óvó falai közül. Mindegy. Én nem akarom elhinni, bármi is legyen a dolog hátterében. Kétszer is megpróbálok felállni, hiába. Mindennek tetejébe egyre erősebb a fájdalom. Ez minimum a triplájára fog dagadni, remek! Ráadásul ide még mentőt se hívhatok. A telefonom olyan béna, hogy erdős területen haszna vehetetlen, hacsak nem épp az időt akarom megtudni általa. Pislogok kettőt az ismeretlenre, majd barna szépségeimmel alaposan, a feltűnést a lehető legkevésbé sem kerülve mérem végig. Nem rossz. Az apám lehetne. A különbség csak az, hogy skót származású nemzőm születésem után egy kiskosárkában egy másik család küszöbén hagyott egy aprócska levélkével. Miért ő? Mert anyám nem élte túl a küzdelmet világra hozásomkor. Már akkor nagyon makacs voltam és harcias. Bár egy plüss medvénél nagyobb vaddal nem verekednék. A férfi végül megszólal. Kijelentésétől „ezt most ugye nem mondtad komolyan” arcot vágok. Mintha ez nem lenne kellőképpen egyértelmű. Mondjuk aláírom, még mindig ott tartok, hogy nekem bizony innen valahogy el kell vergődnöm a civilizációhoz. A kérdést illetően pedig el kell keserítsem. A válaszom ugyanis nemleges. - Nem. Csak egy kis időt töltök itt a nyáron. Utána irány vissza a főiskolára. Na és te… vagy maga? Tegezhetem? Ide valósi? – érdeklődöm mikor fejembe ötlik valami. Hát nem az ilyen vagy ehhez hasonló helyzetek miatt cipelem magammal azt a fránya dobozt, amin egy piros pluszjel van? Dehogynem! Közelebb húzom magamhoz a táskámat és matatni kezdek benne. Előveszem az elsősegély ládikót és megpróbálok valamiféle használhatót találni benne, ami segíthet a lábamat illetően. Bár nem vagyok orvos – Már csak a fekvőgipsz hiányzik. – morgolódom hangosan, majd nagyot sóhajtva ismét felnézek a férfira – Danielle. Danielle Beckett. De, mindenki csak D-nek szólít. – mutatkozom be végül. Nem hívhatom mindig pasasnak, vagy egyéb más szép kis jelzőkkel illessem. Visszateszem a fehér dobozt és megkapaszkodva a tuskóban újra megpróbálkozom a lehetetlennel. Őszintén mondom, véletlen volt, de úgy belerúgtam a rossz lábammal az egyik kőbe, mitől olyannyira belém nyílalt a fájdalom, hogy azt hittem menten összepisilem magam. Gyorsan le is ültem. Hajaj. Ebből kúszás lesz a szállásig. Én mondom, ennél „mázlistább” senki sem lehet.
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Csüt. Aug. 13, 2015 5:12 pm
Danielle
egy emberben is akadhat erő
Ébredésem második napja. Nem vagyok messze a várostól, ahol hűtlen feleségem fia királynak képzeli magát. Sokat képzel magáról az a fiú, de már nem sokáig. Visszatértem a halálból ismét, és ezúttal teszek róla, hogy ő legyen az, aki a másvilágon köt ki. Amióta megszületett az a szörnyeteg lánya a sajátjaim is úgy védik őt, mintha annyira jó lenne hozzájuk. Az összetartásuk ereje büszkeséggel töltene el, ha nem annak a fattyúnak az oldalán állnának. Undorodom még a gondolatától is. Haragos leszek tőle, mely talán még ahhoz is vezethet, hogy kénytelen leszek az ő módszeréhez folyamodva tőrt döfni gyermekeim szívébe. Utána elrejtve őket a világ elől a természet egy kissé fellélegezhet. Foglalkozhatom mások levadászásával, nem csak velük. Éppen ideje lenne már rendet tenni ebben az átkozott, bűzölgő világban. És, akinek halottnak kell lennie az is maradjon. Kezdve a sort Esther-el és a szeretőével. Még a neve gondolatától is felfordul a gyomrom. Egykor szerettem, de már nem érzek mást csak gyűlöletet. Jelen agresszivitásom pedig csak fokozza éhségem. Az erdőt járva kicsi az esélye, hogy épp vámpírral futok össze nem pedig az egyik félholdfarkassal. De, szerencsém volt. Mindennek a tetejébe egy olyan egyeddel találkoztam, aki egy halandó embert akart bántani. Gyorsabb voltam nála, így még azelőtt elkaphattam a torkát, hogy akár egyetlen ujjal is hozzáért volna az ártatlan áldozathoz. Egy másodpercre sem haboztam. Belemélyesztettem szemfogaimat a nyakába és addig szívtam, amíg lehetett. A táplálkozás végeztével megfordultam az ember felé. Zakóm belső zsebéből elővettem egy kendőt és megtöröltem vele a számat. Ekkor tűnt fel csupán, egy fiatal hölggyel van dolgom, aki talán nem is olyan ártatlan, mint amilyennek először gondoltam. A történtek ellenére kevés félelmet láttam rajta, és a kelleténél több önbizalmat a közvetlenségre. Szavai biztosítottak efelől. - Nem bántok ártatlan embereket. – mondtam miközben ő hátrébb lépett és elesett. Komoly arccal figyeltem amint megpróbál lábra állni. Hallottam a reccsenést. Ha valóban olyan szerencsétlen, mint amilyennek beállította magát akkor ez valóban egy törött lábat jelent. Mások már rég feladták volna, de ő továbbra is kitart amellett, hogy segítség nélkül akar nemhogy lábra állni, de még a városba is visszamenni. Az erdő mélyén vagyunk. Ha sikerül is felkelnie, nem juthat messzire. Figyelemre méltó az elszántsága. Épp ezért nem fogom itt hagyni. Korábbi hitetlenkedéséből és viccelődéséből arra következtetek ő azon tudatlanok egyike, akiknek megadatott a természetfeletti mentes élet. Halálra kellett volna rémüljön és azt kérdezgetni mi a fene történik itt. Vagy, rögtön sarkon fordulni és elszaladni. De nem tette. Már nem is lenne rá képes, hacsak a félelem és az adrenalin nem nyomja el benne a fájdalmat és felkel a földről. - Törött lábbal nem jutsz messzire. – bökök mutatóujjammal a bokájára, miközben a többivel a véres kendőt fogom – A városban laksz? – amennyiben a válasz igen talán még a hasznomra is lehet ezzel a bátorságával és kitartásával. Nem lenne hátrány, ha ő, aki szabadon bejárhatja alkalom adtán némi információval látna el. Mondjuk nem szívesen rángatok bele egy teljesen külsős embert ebbe a veszélyes játszmába.
a hozzászólás Daniellenek készült, 485 szót tartalmaz, és írás közben a ... című számot hallgattam. No more comment.
Tárgy: Re: Danielle & Mikael - NO-i erdő Csüt. Aug. 13, 2015 2:15 pm
Mikael & D
New Orleans. Micsoda pezsgő város. Teljesen más, mint a drága Mystic Falls, ahol lakást vettem magamnak. Persze, oda majd csak iskola után fogok beköltözni. Nyári szállásnak a kolesz is megteszi, amíg nem rúgnak ki onnan. Úgy érzem, hogy itt mindig történik valami. Valami misztikus, melytől felforr a véred és az ünnepségek is magával ragadnak. Három nap múlva megyek haza. A várost már keresztül-kasul bejártam. Éppen itt volt az ideje, hogy körbe nézzek a külső területeken is. Mindig is vonzottak ezek a helyek. Holnap például a temetőbe megyek. De ma. Egy kisebb erdei túrát terveztem. Na, nem valami nagyot. Éppen csak annyit, hogy érezzem a természet és a fák közelségét. Ezért sem hoztam magammal többet a félvállas táskámnál, mely némi harapnivalót, innivalót és még néhány olyan apróságot tartalmazott, mint az elsősegély doboz. Sosem lehet tudni mi történik az emberrel ha távolabb kerül a civilizációtól. De nem aggódom. Miért is tenném? Jön a mumus és megesz? Ugyan már! Legfeljebb farkasokkal találkozhatok, arra pedig ott van a még korábban beszerzett kimondottan erdei túrákra magammal cipelt késem. Na, nem mintha hatásos lenne egy falkával szemben és őszintén szólva nagyon nem is vagyok mestere a használatának. Jobb szeretem gallyak kiélezéséhez használni, ha éppen szalonnát akarnék sütni egy jó kis táborban. Nem ez a mai program. Csupán sétálok egy keveset. Ez lett volna a terv, ha nem alakulnak másképp a dolgok. Jó néhány órája mászkálhattam, amikor észre vettem egy idegen férfit alig néhány méterrel odébb. Mivel fogalmam sem volt arról, hogy épp merre járok, így gondoltam megkérdezem. Csak nem fog megharapni! - Hé! Szia! Nem tudod véletlenül merre járok? – kissé béna kérdés, de hát engem nem az érdekelt hol van a város. Nem állt szándékomban jelen pillanatban visszamenni oda. Még nem. Az idegen baljóslatú vigyorral az arcán fordult meg. Mint amikor egy horror filmben a gyilkossal találkozik a szerencsétlen és az előbbi mindennel tisztában van, illetve, esze ágában sincs segíteni. Inkább torkod metszi. Nem gondoltam volna, hogy ennyire közel járok az igazsághoz. Az illető szemei megváltoztak. Furcsán néztem rá, enyhén összeráncolt szemöldökkel. Ennek meg mi baja lehet? Lassan elnyíltak vigyorgó ajkai és elővillantak szemfogai. Hallottam, hogy még annyit mond: ebéd. Hogyne! Persze! Tudod ki legyen az ebéded! Ennyire „mázlista” is csak én lehetek. Elindult felém. Segítség! Voilá! Pislogtam kettőt és már meg is lettem mentve. Ez valami titkos varázslat lehetett. Megtörténik amire gondolok? Beszélnem sem kell. Hmm… akkor kérek egy fagyi kelyhet. Fenébe! Nem vált be. De, nem is emiatt kellene aggódnom, hanem azért ami történt. Egy másik férfi bukkant fel és neki ugorva az elsőnek nyakon harapta. Kikerekedett szemekkel néztem rájuk, és akarva akaratlan léptem hátra kettőt. Rossz helyen vagyok. Én mondom. Reccs! Ez az! Danielle újabb „mázlista” húzása! Hirtelen vágódtam hanyatt miként a nem is olyan régen még átlépett tuskót most sikerült megtalálnom és lám-lám el is estem benne. A bokámba nyilalló fájdalomról már nem is beszélek. A fiatalabbik elterül a földön, míg az idősebbik felém fordul szája szélén némi vérrel. Kérdőn kúszik fel egyik szemöldököm, míg alkarjaimmal megtámaszkodva feljebb tápászkodom. - Ez most valami kandi kamerás vámpíros átverés? – kérdezem értetlenül. Vámpírok… vérfarkasok, boszorkányok. Ezek a lények nem léteznek. Vagy igen? – Minden esetre remélem, hogy nem fogsz megenni. És köszi. – teszem hozzá változatlan lazasággal és közvetlenséggel. Eztán megpróbálok felállni, de a lábamba újult erővel hasít a fájdalom és visszaesem. Aucs! Némi fájdalommal arcomon ülök fel és kezdem el a fájó bokámat vizsgálgatni. - Remek! Ha mázlim van még el is tört! – hitetlenkedek egy sort fennhangon, magamban – De én akkor is visszamegyek a városba! – határozom el makacson és ismételten erőt veszek magamon, hogy talpra álljak. Ügyelek rá, hogy sérült részem ne érjen semmihez, de hiába. Ami fáj az fáj. Én pedig egy egyszerű ember vagyok. Esélyem sincs visszamenni egyedül. Újra a popsimon találom magam és nézek fel az idegenre, akit talán még a megmentőmnek is nevezhetek. Na, most mi lesz? Valami mesebeli főhősként fogom végezni, vagy a szerencsétlen desszertként? De, miért harapta meg azt a másikat? Mennyi, mennyi kérdés. Már engem bosszant. Magamat bosszantom, ez milyen már!
A Caelestis Infernum egy, a The Vampire Diaries és a The Originals sorozatokon alapuló szerepjátékos oldal, ahol te magad irányíthatod a történéseket és pezsdítheted fel akár Mystic Falls, akár New Orleans életét. Oldalunk 2015. 08. 08-án egy rövid szüneteltetés után, megújult erővel és dizájn-nal nyitotta meg újra a kapuit azok előtt, akik belemernek csöppenni a természetfeletti lények lepte Mystic Fallsba vagy a hibrid király uralta New Orleansba. Ha van benned elég bátorság az ilyenkor egészséges félelem mellett, ne habozz, az éjszaka lényei csak rád várnak! Talán azért, hogy bekebelezzenek a sötétségbe, talán azért, hogy leszámolj velük, de az is megeshet, hogy sorsdöntő ajánlatot szeretnének tenni neked. Rengeteg lehetőség áll előtted, minden út csak arra, vár, hogy végig járd. Lehetsz a város jótevője, ugyanakkor lehetsz az, akinek már a neve hallatán kirázza a hideg az embereket. Te döntöd el, milyen hírnévnek örvendhetsz! A sorozatban történtek –némi változtatással ugyan, de – párhuzamban vannak oldalunk történéseivel. A veszélyes helyzetek és az izgalmak ugyanakkor nem változtak, ha biztosan jól átgondoltad a döntésed, kis csapatunk szívesen vár téged! :) Oldalunkat négy kedves, segítőkész, mindenre elszánt Admin vezeti, akik éjjel-nappal készenlétben állnak óhajaitokat, sóhajaitokat valóra váltani, kérdéseitekben, kéréseitekben segíteni. Ne félj segítséget kérni, normális esetben nem harapnak… A világunk nyitva áll előtted. Van elég bátorságod belépni?
2013.12.20
come to us, darling
we won't bite you
tweet-tweet
it's like screaming, but no one's hear
they are here
and they enjoy every second
Jelenleg 129 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 129 vendég :: 1 Bot