• becenév: Kai
• születési hely, dátum: 1972. június 13. Portland, Oregon
• faj: Boszorkányvámpír
• kor: 43 ~ 22
• családi állapot: Egyedülálló
• foglalkozás Sorozatgyilkos
• play by: Chris Wood
• kapcsolat a családdal:
A szüleim annyira szerettek már kiskoromban is, hogy elneveztek Malachainak. Ki ad egyáltalán ilyen nevet a gyerekének? Mintha eleve gonosznak akartak volna...
Na jó, csak hogy el tudjátok képzelni a "családi" helyzetünket: kis tesók rohangálnak a teraszon a kicsi kis lábukkal, boszorkányok kántálnak az udvaron, anyu és apu szörnyszülöttnek neveznek. Idilli, nem igaz? És csak azért nem voltak képesek normálisan bánni velem, mert nem volt önálló erőm. A családunkat nem is nevezném családnak. Apámnak mindig a koven volt az első.
Na, de visszatérve, nem volt erőm, de varázsolni akartam, úgyhogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül megöltem négy testvéremet a hétből - sajnos nem tudtam befejezni, amit elkezdtem, mert a szüleim bezártak egy börtön világba. Pedig a Gemini koven szabályai szerint az ikreknek meg kell küzdeniük egymással 22 évesen az erőért, miközben az egyikük meghal. Hát nem lett volna egyszerűbb, ha hagyják, hogy csináljam a dolgom?
Röviden és tömören; a mi családunk a szeretet mintaképe.

• amik egyedivé tesznek:
A legfontosabb dolog talán az, hogy szociopata vagyok. Persze ez nem egy olyan tulajdonság, ami túl jó benyomást keltene az emberekben, de felesleges lenne tagadnom.
Nagyon meggyőző tudok lenni, valamint rutinos hazudozó vagyok. Ha valaki számon kér valami miatt, azonnal ki tudok találni egy oda illő történetet, és azt olyan komolysággal tudom előadni, mintha igaz is lenne. Bárkit képes vagyok megtéveszteni, és ha jót akarsz magadnak, nem bízol meg bennem. A saját érdekeimet helyezem mindig a középpontba, és bármire képes lennék, hogy magamat mentsem.
Általában semmi miatt nem érzek bűntudatot és nem érzem a tetteim súlyát. Nem tudom megkülönböztetni a jót és a rosszat. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy nincsenek érzéseim.
Ezek miatt viszont ha valakit hibáztatnom kell, azok a szüleim. Nem voltam mindig ilyen, de teljesen tönkretettek az elvárásaikkal, arról nem is beszélve, hogy én voltam a különc a családban, a korcs, aki szégyent hoz rájuk. Aztán egyetlen botlásom után bezártak közel húsz évre a személyre szabott börtönömbe, ahol ugyanazt a napot kellett átélnem újra és újra, ráadásul teljesen egyedül voltam. El tudjátok képzelni ez mennyire szörnyű érzés? Ilyen hosszú magány után meg már nem könnyű szociális életet kialakítani.
Egyébként élvezem, hogy újra emberek között vagyok. Annyira más minden, és rengeteget változtak a dolgok. Egyetlen rossz szokásom van, hogy rengeteget beszélek. Folyamatosan. Legyen szó bármiről, akár érdekes, akár unalmas témáról - azt hiszem ez viszont érthető. Élvezem, hogy végre van beszélgetőpartnerem.
Nem érdekel, ha mások nem értenek meg, vagy másoknak ezek a tulajdonságok nem túl megnyerőek, viszont úgy gondolom, hogy magadat szeretni a legfontosabb dolog, és én szeretem magam. Ez viszont nem csak a belsőmre vonatkozik.
Tökéletesen meg vagyok elégedve a 183 centimmel. Nem vagyok egy egoista típus, vagy olyan személy, aki túl sokat foglalkozik a külsejével, mert fontos neki, mit gondolnak róla mások. Ettől függetlenül szeretek, úgymond divatosan öltözni. Ezt persze nem szó szerint kell érteni, de sikerült betalálnom a stílusomat, hogy könnyen beilleszkedjek. Ó, és a gyűrűk. Nem tudom ez miért lett mániám, de imádom őket. Sötétbarna hajam van, amit általában kicsit felzselézek, a szemeim pedig szürkés-kék színűek. Úgy gondolom, hogy a rossz természetemet kompenzálják a külső adottságaim, pontosabban inkább az arcvonásaim, mert a testfelépítésem nem annyira irigylésre méltó. Eléggé vékony vagyok, de azért egy picit mindig próbálom formában tartani magam, de az utóbbi éveimben mindegy volt, hogy nézek ki - nem mintha, most lenne jelentősége, mert amúgy se tudnám hogyan kell beszélgetni egy lánnyal.