KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

 

Megosztás
 
 Kol Mikaelson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kol. Mikaelson
No one's gonna take my soul away


Kol. Mikaelson


❦ Hozzászólások száma :
4
❦ Érkezés :
2015. Sep. 05.
❦ Tartózkodási hely :
x mindenhol x

Kol Mikaelson Empty

Inactive
keep my secrets well

TémanyitásTárgy: Kol Mikaelson   Kol Mikaelson EmptySzomb. Szept. 05, 2015 7:22 pm

Kol Mikaelson

I was a bit of a child prodigy! I loved it. I loved the power, I loved the rush... and then, when we turned, I lost it all. Went through a bit of a dark period.

cinder • 18

• becenév: Kol
• születési hely, dátum: Mystic Falls környékén, 1000 évvel ezelőtt
• faj: boszorkány
• kor: 1000+
• családi állapot: Míg a halál el nem választ? Ez a mi esetünkben nem igaz
• foglalkozás bosszúállás
• play by: Daniel Sharman
• kapcsolat a családdal: Hol is kezdjem? Eleinte jó család voltunk, csupa szeretet meg öröm és játék, persze az apámat kivéve, aki borzasztó ember volt. Még ma is az. De persze minden családban van egy kirekesztett, akit kihagynak a bújócskából, vagy ha be is veszik sosem találják meg. Ez voltam én. Az egyetlen menedékem a mágia volt, amire anyám tanítgatott, aki maga is boszorkány volt. Aztán meghalt Henrik és a dolgok még rosszabbá fordultak. A többit már a történelem könyvekben is tanítják, vagy fogják, a lényeg, hogy zűrös a családi életem.
• amik egyedivé tesznek: Teljesen más ember vagyok, mióta megszülettem, nem csak külsőre, de belsőre is. Persze a külső jobban meglátszik, hisz teljesen más testem van, mint, amiben megszülettem. Kaleb Westphall teste nem sokban különbözik az eredeti testemtől mégis sokkal másabb. Magasabb, és nem is olyan izmos, mint voltam, nyurga és olyan az arca... az arcom, mint egy édes gyermeknek. Nem mondom ez néha nagyon is jól jön, de így nehezebb előhúzni az "ördögi mosoly" kártyámat. Bárhogy is tagadom, a sárm elkísér, bármilyen testben is ragadok. Barna szem színemet felváltotta a kék, de a játékos csillogás nem tűnt el belőle. Sőt, talán még jobban ott van, pont, mint kiskoromban, amikor rávettem Rebekah-t, hogy lopjuk el anyánk egyik medalionját. Persze, utána jól kikaptunk, de sosem érdekeltek a következmények. Ez vámpírráválásom után csak felerősödött és most, hogy újra emberi testben vagyok kezdek visszatérni önmagamhoz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a test ráhatása, vagy a vérszomj elmúlása miatt történik, de sokkal emberibbnek érzem magam. Pimaszságomat még mindig felveszik magukra az emberek, egy-egy szemtelen megjegyzésem gyorsan betalál. Szeretem nyomogatni a gombokat és mások toleranciáját tesztelni. Ez sajnos nem egy jó tulajdonságom, hisz az esetek többségében nem én jövök ki jól a helyzetből, főleg most, hogy már nem vagyok halhatatlan. Az arroganciám elsősorban onnan fakadt, hogy tudtam, senki sem árthat nekem, amíg vámpír vagyok. Fennhéjazó magatartásom azonban könnyen bajba sodorhat, de egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle. Ezért is vagyok mindig olyan önző és próbálom magamat kihúzni a slamasztikából, másokra nem gondolva. Nekem sosem volt ott Nik, vagy Elijah, hogy kihúzzon a bajból, csak saját magamra számíthattam. Ez - ha nem is teljesen - de megváltozott, amikor Davinával találkoztam. Őt valahogy néha sikerül előbbre tennem magamnál, ahogy a halálom előtt is próbáltam tenni. Nem akartam, hogy gyengének lásson, hogy lássa, ahogy az utolsókat rúgom, mégis megnyugvást teremtett, hogy velem maradt. Végre volt mellettem valaki, megbízhattam valakiben.
nincs • sok-sok év
• hallgasd történetem...

Először, mikor a saját apám tette

Már abban a pillanatban tudtam, hogy valami nincs rendben, mikor apám ránézett. A tekintete nem a megszokott félelmetes maszk volt. Valami sötétség rejtőzködött szemeiben, amit nem tudtam volna megmagyarázni, de mostanra már teljesen megértem. A tőr a kezében volt és én nem futottam, hisz az apám volt és bármennyire is brutális módszerekkel nevelt minket... az apám volt. Különben is tudtam, hogyha futni kezdek, azzal csak rosszabb lesz a helyzet. A tőr már véres volt, ami azt jelentette, hogy már használta mielőtt értem jött. Vajon a testvéreim jól vannak? A gondolat csak egy pillanatra ütötte fel a fejem, mert a saját épségem abban a pillanatban veszélyben volt és én lefagytam. Tekintetemből tisztán kiolvashatta a rettegést, de mint mindig, ez nem érdekelte. Sokkal jobban féltem, mint életemben bármikor. Jobban, mint mikor elvesztem az erdőben és majd egy napot a fák között töltöttem.
- A te érdekedben teszem - azzal egy határozott és tiszta mozdulattal a szívembe szúrta az éles pengét. A fájdalom elviselhetetlen volt, de szerencsére apám jó vadász volt, pontosan tudta hovakell szúrni, így gyorsan elmúlt. Az igazi fájdalom csak ezután jött. Az árulás fájdalma.

Másodszor, mikor a vadász szúrt le

Mindig azt mondták az önteltségem lesz a vesztem. Igazuk volt. Ős vámpírként erősebbnek hittem magamat bárkinél és bárminél, nem voltak határaim és ha mégis azokat is eltöröltem. Aztán Jeremy Gilbert-ből vadász lett és én véget akartam vetni az életének. Igazából csak az egyik karját akartam lecsapni, hogy ne ártson senkinek, de ez már csak részletkérdés. Nem számítottam rá, hogy a testvérek felkészülnek a látogatásomra. Ostoba módon a kabátom zsebében hagytam a fehér tölgyfa karót, mert biztos voltam benne, hogy lesz képes használni.
Tévedtem.
Lángok lepték el a testem és a forróságot nem kívülről, hanem belülről éreztem. Rosszabb volt, mint mikor vámpírrá váltam, mintha csak a poklot éltem volna át. Életemben először éreztem magam sebezhetőnek és gyengének. A két érzelem, amit a legjobban utálok.
Nem pergett le szemem előtt az életem, ahhoz túlságosan is fájdalmas volt, ahogy a lángok utat törtek sötét lelkemig és darabokra cincálták azt. Mintha csak felmérték volna azt a sok gonoszságot, amit tettem és megkaptam érte a büntetést.
A legrosszabb mégis az volt, hogy egyedül voltam. Megint csak egyedül haltam meg, a testvéreim nélkül, és azzal a tudattal, hogy sosem fogok teljesen közéjük tartozni. Mindig én leszek a fekete bárány.

Harmadszor önnön bátyám gyilkolt meg

Az átok lassan hatott és ez volt benne a legrosszabb. A tudat, hogy meg fogok halni mindig ott motoszkált a fejemben, egy olyan dolog, amihez nem voltam hozzászokva. Finn, akiről sosem gondoltam volna, hogy ilyen módszerekhez folyamodhat ölt meg. Finn, aki megtanította hogyan kell erős csomót kötni. Finn, aki megvédett, amikor az apám kardozni akart tanítani és én nemet mondtam. Az árulás fájdalma nagyobb volt, mint maga az átok. Miért mindig a családtagjaim azok, akik a föld alatt akarnak tudni? Nem elég, hogy Niklaus többször is koporsóba rakott és Marcel-t választotta helyettem. A fekete báránynak tovább kellett szenvednie.
És most volt mit veszítenem. Davina, a kis boszorkány, akiben nagy potenciál van. Kovent akartunk alapítani, csak mi ketten, de az én életem túl bonyolult, sosem kapom meg, amit akarok. Pedig végre nagyon akartam volna valamit. Végre nem éreztem magam egyedül. Igaz, hogy a testvéreim is ott voltak mellettem, és végre úgy éreztem, hogy törődnek velem, mégis csak Davina számított igazán. Mintha csak tompította volna a fájdalmat.
- Nem félek - mondtam a szemébe nézve és életemben először tényleg nem féltem meghalni. Tudtam, hogy találni fog majd egy módot, hogy visszahozzon. Ennek így kell történnie.

Vissza az elejére Go down
Whimsy De'Schreave
No one's gonna take my soul away


Whimsy De'Schreave


❦ Hozzászólások száma :
206
❦ Érkezés :
2015. Jun. 26.
❦ Kor :
30
❦ Tartózkodási hely :
☾ Where am I? ☾

Kol Mikaelson Empty

HUMAN
keep my secrets well

TémanyitásTárgy: Re: Kol Mikaelson   Kol Mikaelson EmptySzomb. Szept. 05, 2015 11:07 pm

elfogadva, gratulálunk

üdvözöllek családunk körében

Kol! :*:
Nagyon örülök neki, hogy végre te is köztünk vagy! :já: És biztos forrásból tudom, hogy rajtam kívül még sokan várták az érkezésed, főleg egy bosszú szomjas boszi, akire nem akarok mutogatni... *Davina felé kalimpál a kezével* Very Happy
Rátérve a lapodra, egy piszkosul jól megírt jellemzést és előtörit olvashattam tőled, ezt pedig köszönöm neked, feldobtad az estémet! :bú: Telibe találtad Kol egész lényét, ráadásul a színes fogalmazásoddal csak még jobbá tetted az egészet. Kimondottan tetszett, hogy emlékeztettél rá, hányszor lehettünk tanúi a halálodnak és arra is, hogy ti francos Mikaelsonok sosem vagytok képesek igazán halottak maradni! Very Happy Nagyon ötletes megoldás és nagyon imádtam!  :tita:
Nem rabolom tovább az idődet, NO utcáira engedlek! Very Happy De mielőtt bevennéd a játékteret, foglalózz gyorsan és keress játszópajtit! Jó szórakozást nálunk!  :hug:


Vissza az elejére Go down
 
Kol Mikaelson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Rebekah Mikaelson
» Elijah Mikaelson
» The Wildest Mikaelson
» Niklaus Mikaelson ~ Devil in the Disguise

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Archívum :: Előtörténetek-