Tárgy: Re: See you again || Bonnie & Kai Kedd Okt. 20, 2015 5:20 pm
Bonnie & Kai
- I need to apologize -
Kissé összevont szemöldökkel néztem rá, mikor elkezdett kuncogni és a fejemhez vágta, hogy nincsenek érzéseim. Rá akartam vágni, hogy „de vannak, sajnos”, viszont jobbnak láttam, ha csendben maradok. Gyűlöltem ezt az egészet. Főleg az új felemet. Mikor belekezdett a kis monológjába, egy minimális szinten dühös lettem. Persze, bántottam és ott hagytam egyedül, miután elnyertem a bizalmát, de ő volt az, aki először hátba szúrt engem, mikor bíztam benne. Nem éreztem fairnek, hogy rám akarta hárítani az egészet, mintha csak én lettem volna a hibás. Én tényleg bíztam benne is, és Damonben is. Segítettem nekik. Eszemben sem volt átvágni őket, egészen addig, amíg el nem játszotta a bizalmát velem szemben. Ha úgy vesszük, magának köszönhette az egészet. Már nem is értettem, miért bizonygattam neki annyira, hogy megváltoztam. Egy lehetetlen küldetés volt. - Ne próbáld rám fogni az egészet… - mondtam kicsit halkabban. Valami enyhültséget láttam végre az arcán, miközben hallgatta, amit mondtam neki. Reménykedni kezdtem benne, hogy végre észhez tér, és hisz nekem, de valami egészen mással volt elfoglalva, mert közeledni kezdett felém. A bőrömön éreztem a leheletét, amit akadozva fújt ki, mintha zaklatott lenne, vagy… nem is tudom. Értetlenül álltam előtte egy ideig csak mozdulatlanul, majd mikor az ajka már súrolta az enyémet, egy pillanatra visszatartottam a levegőt lányos lepettségemben, aztán újra észhez térve felcsúsztattam az egyik kezem a vállára végig simítva a karját. Mintha magától mozdult volna. Ezzel párhuzamosan hirtelen megéreztem a kezét a mellkasomon, majd meghallottam azt a bizonyos szót, amit úgy suttogott az ajkaim közé, így nem ért annyira váratlanul a lökés. Párat léptem csak hátra, mivel annyira taszított csak el magától, hogy egy tisztes távolság legyen újra köztünk. A szívem egy pillanatra megint meglódult, amit nem tudtam hova tenni. Talán az izgalom lehetett az oka. Nem is emlékszem, mikor volt hozzám utoljára ennyire közel egy lány. Nyeltem egyet, miközben fapofával felnéztem rá újra. Mikor ismét azt mondta, nem hisz nekem, teljesen feladtam. Dühösen ráncoltam a homlokom, és már egyáltalán nem érdekelt, mi lesz. - Tisztázzuk; nekem nem jár több esély, mikor hajlandó vagyok bocsánatot kérni valamiért, amit amúgy okkal tettem? A kovenem ügyét nem hozhatod fel ellenem, mert nem érted, mi is állt a dolgok hátterében. Bántottalak és cserbenhagytalak, igen. De gondolkozz el, minek a következménye volt, hogy kiváltottad belőlem azokat az érzéseket, ami miatt megtettem. Nem fogom hagyni, hogy valaki szórakozzon velem. Elismerem, tettem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna, de tudod mit? Szerettem, sőt imádtam szociopata lenni! Nem éreztem bűntudatot, nem érdekelt mi helyes, mi nem. Azt tettem, amit akartam. Most viszont itt vagyok annak a nyomorult Luke-nak az éréseivel. Szóval a lényeg, hogy őszintén megbántam, amit tettem ellened Bonnie, ha megérdemelted, ha nem. Még sem adsz nekem még egy esélyt, viszont Damon minden egyes alkalommal megkapta az új esélyt, mikor megbántott. Vagy kiderült, mit csinált azzal a terhes nővel. Damon sem tartozik a jó emberek listájára, neki mégis mindig jár egy új esély. Ez szép – elkezdtem nevetni, akkor már kínomban. Annyira szánalmasnak találtam az egész szituációt, hogy egyszerűen már nem tudtam rá hogyan reagálni. – Elegem van az álszent dumádból – ráztam meg kicsit a fejem. - Mindenesetre, örülök, hogy legalább meghallgattál. Igaz, hogy időpazarlás volt idejönnöm, de legalább elmondtam, amit akartam és az én lelki ismeretem innét kezdve tiszta. A többi meg már nem érdekel, ahogy te sem, Bonnie – mosolyodtam el kicsit gúnyosan. – És ha szerencséd van, akkor nem sűrűn fogunk összefutni. – Elkezdtem hátrálni közben, végül zsebre dugott kezekkel hátat fordítottam neki és kisétáltam az épületből.
Tárgy: Re: See you again || Bonnie & Kai Hétf. Okt. 19, 2015 10:07 pm
Nem tudom miért és hogy hogyan, de az a gond, hogy… én már nem vagyok a régi. Aki voltam pár hónappal ezelőtt, az az erős, vidám, mindenre képes lány megszűnt, elnyelte a föld és talán már soha többet nem tér vissza… Az erős Bonnie minden egyes bent töltött nappal jobban eltűnt, míg végül az erős részem meghalt. Csak egy lelkileg instabil, kiszámíthatatlan boszorkány vagyok, semmi több… De már hinni se tudok neki, vagyis eddig sem hittem, de ezután sem fogom, inkább csak halkan kuncogok, mikor kijelenti, hogy jobb ember akar lenni. - Jobb ember? És rosszul esnek a szavaid? Ugyanmár… nincsenek érzéseid sem! - méghogy rosszul esik neki, amiket mondok. Tekintete egy kicsit sem hat nem, nem tudom sajnálni, egy fikarcnyit sem és nem is fogom, egyszer megtörtént, hogy sajnáltam, utána hasba szúrt egy késsel, volt értelme? Nem! Nem is lesz soha… nem hiszek neki! Szavai elértek hozzám, de nem érdekelt, és tudjátok miért? Mert részben igaza volt, megakartam ölni, hogy másokat mentsek. Egy gyilkos volt, aki semmi sajnálat nélkül megpróbálta legyilkolni a családját, hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Nekem már családom sincs… Bár mondandója végén felkuszik a szemöldököm a homlokom közepére… - Mintha te nem próbáltál volna megölni… és tudod miért volt bent annyira szar ez a három hónap, és hidd el szarabb volt,mint neked az a 18 év, mert engem itt kint szerettek, vártak rám és megbíztam benned! Hittem benned! És talán… talán… sze… de te hasba szúrtál egy kibaszott késsel! - nem csak egy nyelvbotlás volt, igen… belátom, hogy talán… talán… áhhh, mindegy… teljesen lényegtelen, mert már bánom, bánom hogy voltak érzelmeim iránta, én hülye! Bár arcán érzelem jelei mutatkoznak, de nem tudom elhinni, nem tudok bizni benne és soha nem is fogok tudni… valamiért ez most lehetetlen feladat. Nem akarom most itt látni, nem akarom hallani a hangját és nem akarom érezni a közelségét, mert csak összezavar! Majd még közelebb lép hozzám, túl közel van, nem akarom hogy ilyen közel legyen, mert akkor akaratlanul is ránézek és elkezdek naiv módon hinni abban, hogy megváltozott, hogy van esély arra, hogy ő már másmilyen, de… nem! Nem hihetek ebben, nem szabad butának lennem, ő az a Kai, aki kínzott, csak szerepet játszik! - Nem… - motyogom halkan, bár biztos hogy meghallotta, mert közel van, elég közel. De nem akarja abbahagyni, csak bocsánatot kér én meg kezdek neki hinni, kezdem érezni, hogy sajnálja, és az a szikra amely eddig… eddig eltűnt, újra lángba lobbantja a belsőmet… olyan közel van, olyan kézzel fogható és… a testem automatikusan cselekszik, elkezdi az ajkaimat az ő ajkai felé közelíteni, de még mielőtt megcsókolnám, kezemet a mellkasára teszem… - Trobum. - nagyon aprót lököm és nem repítem el, csak megállítom ezzel azt a valamit, aminek nem szabadna megtörténnie, mert nem csókolhatom meg, nem lenne helyes és okos lépés, hisz ő Kai… nincsenek érzései, nem igaz? - Nem hiszek neked! - jelentem ki határozottan, majd elfordulok és átölelem magam… nem tudok neki hinni és kész!
Malachai Parker
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
29
❦ Érkezés :
2015. Oct. 13.
❦ Kor :
52
❦ Tartózkodási hely :
△ mystic falls
VAMPWITCH
keep my secrets well
Tárgy: Re: See you again || Bonnie & Kai Hétf. Okt. 19, 2015 8:14 pm
Bonnie & Kai
- I need to apologize -
Bonnie érzelmi kitörése sem rettentett el attól, hogy beszéljek vele. Felemeltem az egyik alkarom a homlokom elé, mielőtt egy szilánk eltalált volna, majd mikor sikerült csillapítani az érzéseit, ismét leengedtem a kezemet. - Komolyan rosszul esik, amiket mondasz. Bonnie, megváltoztam! Próbálok változtatni. Komolyan próbálok jobb ember lenni - komoly tekintettel néztem rá, hátha használ valamit, de nagyon makacsnak tűnt, amit valahol megértettem. - Legalább egy kicsit nézhetnéd a dolgot az én szemszögemből is. Tényleg szörnyű dolgokat tettem ellened, de... nekem sem volt egyszerű. Tudom, hogy ez nem mentség arra, amit veled tettem, de megérthetnéd. Ha jól emlékszem, meg akartál ölni, és ott hagytál volna, mikor megbeszéltük, hogy mindhárman kijutunk arról a pokoli helyről. Abból a pár hónapból, amit te átéltél ott, nekem 18 évet kellett elviselnem. Felfogod ez milyen érzés? - kicsit összevontam a szemöldököm egy fájdalmas tekintet kíséretével. Akárhányszor eszembe jutott bármi a múltammal kapcsolatban olyan érzések kerítettek a hatalmukba, amitől őszintén undorodtam. Abban reménykedtem végig, hogy ez csak átmeneti. Hogy egy idő után sikerül megtanulnom kezelni és nem uralkodnak el rajtam az öcsémtől kapott adottságaim. Életem egyik legszebb pillanata volt legyőzni Lucas-t a párbajban, de talán ez a karmám. Elvégre ennél jobban nem is lehetett volna kicseszni velem… Gondolataim közben még egy lépést tettem Bonnie felé, hogy már tényleg csak pár centi választott el minket egymástól. Mélyen a szemeibe néztem és pár másodperces csend után a legnagyobb komolysággal mondtam ki a szavaimat. - Sajnálok mindent, amit ellened tettem. Nyeltem egyet, miközben félrepillantottam, majd egy újabb kis szünet után ismét ránéztem. - Folyamatosan te jársz a fejemben. Nem tudom mik ezek az érzések. A bűntudat... folyton azt érzem, hogy jóvá kell tennem, amit elrontottam. Nem bírok aludni éjjelente, mert állandóan azon kattog az agyam, hogy mit tettem veled. Csak... szeretném, ha legalább megpróbálnál hinni nekem. Ha elfogadnád a bocsánatkérésem. Akkor talán tovább tudnék lépni, és esküszöm, soha többet nem látnál. Úgy is ezt akarod. Nem akartam felzaklatni, nem ez volt a célom. Talán kissé önző vagyok, de nem is az volt a legfontosabb, hogy elhiggye, megbántam mindent. Első sorban a saját lelkiismeretemen akartam könnyíteni. Abban reménykedtem, hogyha ezt meg tudjuk beszélni, végre kiverhetem a fejemből és folytathatom az életem - pontosabban nyithatok egy új fejezetet a Gemini koven vezetőjeként. Elértem minden célom. Minden befejezetlen ügyemet sikerült lezárnom, az egyetlen dolog, ami visszatartott az a bűntudat volt. Kaptam még egy esélyt az élettől. Újra kezdhetek mindent, és nem akartam azzal elrontani ezt, hogy holmi szánalmas érzelmek visszatartanak. Akkor Bonnie volt az egyetlen, ami miatt nem tudtam tovább lépni, ami felettébb bosszantó volt - kösz, Luke.
szavak száma: kevés || zene: I'll be good || megjegyzés: csak hogy ne bízd el magad
A hozzászólást Malachai Parker összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:17 pm-kor.
Bonnie Bennett
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
13
❦ Érkezés :
2015. Aug. 11.
❦ Kor :
25
❦ Tartózkodási hely :
❀ Mystic falls
WITCH
keep my secrets well
Tárgy: Re: See you again || Bonnie & Kai Vas. Okt. 18, 2015 10:23 pm
Már egy ideje visszatértem és mivel nincs jobb dolgom, azaz nem kereshetem megrögzöttwn Kai-t mindenhol, ezért mindennek vissza kell térnie a rendes kerékvágásba, tehát főiskolára kell járnom, megint. Igaz szeretek tanulni, szeretem mikor leterhelt vagyok, mert akkor nincs időm semmire sem gondolni, akkor az agyam üres és megadja magát, csak szívja az új ismereteket és informáciokat, de ez így van rendjén, nekem még tanulnom kell. Szerettem ide járni, itt mindhárman együtt lehettünk, csak az a baj az egésszel, hogy lemaradtam sok mindenről… arra már nem is gondolok, hogy a szülinapomat egyedül töltöttem bent és majdnem öngyilkos lettem, feladtam volna mindent, csakhogy ne kínozzon tovább a magány, epekedtem a társaságért, még Mr. Faszfej Kai is sokkal jobb lett volna, mint a semmi, de ő ott hagyott egyedül, hagyott szenvedni… megforgatatta a hasamban Jo kését és elment… én pedig elraktam azt az átkozott kést, hogy majd egyszer én is megforgathassam a hasában, hogy lássam milyen érzés az, amikor ugyanazt teszik vele, mint amit ő szokott másokkal… nem jelentene nagy gondot megölni, talán élvezettel is tenném, mert a bent töltött idő alatt azt hittem megismertem egy másik részet, amely kedvesebb és normális,amelyik… amelyik… szerethető és… megszerettem valamennyire… de nem volt semmi értelme, mert átvágott és otthagyott, mikor szükségem lett volna rá… Ez jár az utolsó Bennett-nek a magány, a szenvedés és a fájdalom. Mennyivel könnyebb lett volna az életrm, ha nem lettem volna boszorkány, ha csak egy sima ember lettem volna… de én nem voltam szerencsés. Am ami napon csodával határos módon tök jó volt, semmi bonyodalom, semmi rossz pillanat, minden tökéletes volt. Kevés órám volt, jófejek voltak a tanárok és tök sokan akartak barátkozni velem, ami meglepett, mert szerintem nem tűnök annak a hű de nagyon értékes személynek. Bár be kell látnom, hogy nagyon is jól esett az, hogy foglalkoztak velem és érdeklődtek utánam. De már az óráimnak vége van és Jessica elcsípett egy gyors beszélgetésre, hogy hova tűntem -ő volt az egyik osztálytársam, akivel sokat beszélgettem, barátok lettünk és egyszer csak eltűntem, ergo meghaltam… többször haltam meg eddig, mint kéne-. Mivel nem mondhattam meg neki, hogy hé Jess képzeld egy börtönvilágban voltam rab egy seggfejjel, aki többször kínzott meg, mint ahányszor kimondta a nevem, és gyakran mondta ám. Szóval jött az egyszerű és mégis nagyszerű duma,hogy anyu beteg lett és elutaztam hozzá, hogy ápoljam. Szerencsére bevette és nem nagyon érdeklődött tovább, szóval a napom még mindig jó és a beszélgetés a kellemetlen kezdés után jól alakult… mesélt, hogy mi történt és hogy ha kell segítség csak szóljak neki, meg majd átküldi az anyagokat. Én csak hálásan mosolyogtam és majd elköszöntem. Jó kedvem volt, mosolygtam, míg a csodálatos álom napból rémálom lett… Ki állt ott előttem a folyoson? Ki? Na tippel… segítek… a neve K betűvel kezdődik, i betűvel végződik és a középső betű a nevében nem más, mint az ABC első betűje… szóval barkopának vége… Kai állt előttem… a mosoly eltűnt az arcomról, mintha soha nem is lett volna ott, csak néztem és nem értettem mit keres itt, minek jött ide, bár megkönnyítette a dolgom… nem kell kereső varázslatot használnom. Csak állunk egymás előtt, miközben előttem lepereg minden egyes szörnyű perc, melyet együtt töltöttünk bent… nem akarom, hogy itt legyen,látni sem akarom, de bosszút már annál inkább,megérdemli azt, majd amit kapni fog, de előbb… az emlékezésből az ránt vissza, mikor kimondja a nevem… összerezzenek, kiráz a hideg és feszült leszek, átkarolom magam… menjenel innen! Most! - Téged egyáltalán nem akarlak látni, takarodj innen! - nem, ez nem volt szép kérés, ordítottam és egyáltalán nem érdekelt, hogy meghallhatnak. Nrm akartam, hogy itt legyen, nem akartam látni, azt se akartam tudni, hogy létezik… bár meghalt volna valamibe, bár láthatnám élettelen testét, és élvezhetném a látványt… majd elkezd beszélni… az ablakok kivágodnak, szél keletkezik… a közelben lévő lámpatestek szétrobbannak, szikráznak, erős szél fúj idebent és mindezt az én felkavarodott érzéseim okozzák… nem tudom visszafogni magam, nem tudom leállítani az erőm… de meg kell próbálnom, mert olyan helyen agyunk, ahol rengetegen vannak… veszek egy mély levegőt és a szél csillapodik… - Nem hiszek neked… egy érzelmek nélküli senki vagy… egy doboz vagy,egy elromlott kicseszett doboz, amit már nagyon rég ki kellett volna dobni! Utállak… nem hiszek neked, és látni sem akarlak! - úgy köpöm a szavakat, akár a mérget… utálom a lényét és minden egyss szavamat komolyan is gondolok… Kai csak egy doboz, egy üres doboz melyből hiányoznak az érzelmek és az érzések… ki kellett volna dobni őt egy sivatagba,ahol éhenhalt volna, akkor most nem lenne semmi gond… minden rendben lenne és normális életem lenne… -Egyszer megbíztam benned… többször nem követem el ezt a hibát, menj! - és remélem ezzel felfogja, hogy nincs itt semmi keresnivalója, nem kell itt lennie… menjen csak el… majd a bosszúmat máskor követelem. Majd megkapja, ami nrki jár, de nem most… most nem menne, mert… nem tudom, valamiért egy részem hinni akar neki és azt akarja, hogy újra meglássam benne azt a valamit, ami miatt tudnám szeretni, de NEM! Elvágta magát, minden elcseszett… nincs több esély!
Malachai Parker
No one's gonna take my soul away
❦ Hozzászólások száma :
29
❦ Érkezés :
2015. Oct. 13.
❦ Kor :
52
❦ Tartózkodási hely :
△ mystic falls
VAMPWITCH
keep my secrets well
Tárgy: See you again || Bonnie & Kai Vas. Okt. 18, 2015 9:43 pm
Bonnie & Kai
- I need to apologize -
Amikor megtudtam, hogy Bonnie-nak sikerült kiszabadulnia a börtönvilágból, elkezdtek bennem kavarogni az érzések. Valami furcsa melegség öntött el. Örültem, hogy végre láthatom, ugyanakkor féltem is. Nem tőle, vagy attól, hogy esetleg bosszúból bántani akar majd, hanem attól, hogy nem akar látni. Szörnyű bűntudatom volt egész idő alatt, főleg, hogy kiderült, a születésnapját is ott kellett töltenie egyedül. És ez mind az én hibám volt. Mióta érzelmeket kaptam Luke-tól, teljesen zavarodott voltam. Olyan érzések kerítettek a hatalmukba, amik ijesztőek voltak számomra. Látnom kellett Bonnie-t. Bocsánatot akartam tőle kérni. Semmi másra nem vágytam jobban, csak még egy esélyre tőle. Nem volt más hátra, mint kiszedni valakiből, merre találom meg. Utam egyből a Whitmore kollégiumhoz vezetett, és mikor észrevettem a folyosón beszélgetni valakivel, a szívem olyan hevesen kezdett verni, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Kissé félve figyeltem pár méteres távolságból. Annyira izgultam, hogy először komolyan elgondolkoztam rajta, hogy inkább visszafordulok. Fogalmam sem volt, mit kéne neki mondanom. Féltem tőle, hogy elküld, hogy nem fog hinni nekem. Végül sikerült összeszednem magam és félve indultam meg felé, mikor elköszönt a lánytól, akivel beszélgetett. Egy boldog mosollyal az arcán fordult meg, hogy elinduljon, aztán velem találta szembe magát. A mosoly egyből lefagyott az arcáról, mikor rám nézett. Azonnal megtorpantam, ahogy a szemeibe tudtam nézni, és még így is volt közöttünk legalább öt méter távolság. Bűnbánóan néztem rá, miközben ajkaim résnyi távolságra váltak egymástól. Eszembe jutott, milyen volt egyedül tölteni egy csomó karácsonyt, a születésnapjaimat, vagy már eleve minden egyes napot. Szörnyű érzés volt. És mégis képes voltam megtenni ezt Bonnie-val, mikor meg sem érdemelte. Nála jobb emberrel talán még nem is találkoztam életem során. Bátor, önzetlen, és mindenre képes lenne a barátaiért. Csak fele ennyire szeretnék egyszer jó ember lenni, mint ő. Úgy éreztem, ehhez az első lépés az, hogy bocsánatot kérek tőle. A pillanat, amire már hetek óta vártam, ott volt, és én csak álltam szótlanul, mint egy idióta. Annyi minden volt, amit mondani szerettem volna. De nem bírtam megszólalni, nem jött ki egy hang sem a torkomon. A szívem szinte a torkomban dobogott, végül egy mély levegővétel után összeszedtem magam. - Bonnie... - elcsuklott a hangom. Akkor és ott utáltam Luke-ot a legjobban. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha az érzelemmentes Kai állhatott volna ott helyettem. - Tudom, hogy én vagyok az utolsó, akit most látni szeretnél - folytattam végül, miközben lassú, bizonytalan léptekkel indultam meg ismét felé -, de muszáj volt találkoznom veled. Borzasztóan sajnálok mindent, amit ellened tettem. Hogy bántottalak, hogy ott hagytalak egyedül. Hogy átvertelek. Mindent. El sem tudod képzelni, milyen bűntudatom van. Tudom, ez elég hihetetlenül hangzik, elvégre rólam van szó, de történtek dolgok, amíg te nem voltál itt és... szóval csak azt akartam, hogy tudd; sajnálom. És... - nem tudtam folytatni. Közben megálltam előtte és mélyen a szemeibe bámultam, mintha csak arra várnék, hogy a fejembe lásson. Annyira szerettem volna, ha hallotta volna a gondolataimat, amiket egyszerűen nem tudtam szavakba önteni, vagy csak nem mertem. Nem kellett volna szólnom egy szót sem, mindent érthetett volna egyetlen pillantásomból. De nem értette, én pedig csak abban reménykedtem, hogy idővel hinni fog nekem.
szavak száma: 511 || zene: I'll be good || megjegyzés: Remélem tetszik.
A hozzászólást Malachai Parker összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 26, 2015 3:16 pm-kor.
A Caelestis Infernum egy, a The Vampire Diaries és a The Originals sorozatokon alapuló szerepjátékos oldal, ahol te magad irányíthatod a történéseket és pezsdítheted fel akár Mystic Falls, akár New Orleans életét. Oldalunk 2015. 08. 08-án egy rövid szüneteltetés után, megújult erővel és dizájn-nal nyitotta meg újra a kapuit azok előtt, akik belemernek csöppenni a természetfeletti lények lepte Mystic Fallsba vagy a hibrid király uralta New Orleansba. Ha van benned elég bátorság az ilyenkor egészséges félelem mellett, ne habozz, az éjszaka lényei csak rád várnak! Talán azért, hogy bekebelezzenek a sötétségbe, talán azért, hogy leszámolj velük, de az is megeshet, hogy sorsdöntő ajánlatot szeretnének tenni neked. Rengeteg lehetőség áll előtted, minden út csak arra, vár, hogy végig járd. Lehetsz a város jótevője, ugyanakkor lehetsz az, akinek már a neve hallatán kirázza a hideg az embereket. Te döntöd el, milyen hírnévnek örvendhetsz! A sorozatban történtek –némi változtatással ugyan, de – párhuzamban vannak oldalunk történéseivel. A veszélyes helyzetek és az izgalmak ugyanakkor nem változtak, ha biztosan jól átgondoltad a döntésed, kis csapatunk szívesen vár téged! :) Oldalunkat négy kedves, segítőkész, mindenre elszánt Admin vezeti, akik éjjel-nappal készenlétben állnak óhajaitokat, sóhajaitokat valóra váltani, kérdéseitekben, kéréseitekben segíteni. Ne félj segítséget kérni, normális esetben nem harapnak… A világunk nyitva áll előtted. Van elég bátorságod belépni?
2013.12.20
come to us, darling
we won't bite you
tweet-tweet
it's like screaming, but no one's hear
they are here
and they enjoy every second
Jelenleg 77 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 77 vendég :: 1 Bot