Kai & Bonbon

idézet idézet idézet idézet idézet idézet idézet

De most hogy újra tudok, ki kéne használnom a lehetőséget és újra iskolába kéne járnom, jó jegyeket kéne szereznem és reménykednem, hogy majd később sikerül valamilyen állást szereznem és egy átlagos felnőtt leszek… Átlagos, sose leszek átlagos, mert boszorkány vagyok, mindig megfognak támadni majd a vámpírok és félnem kell, hogy ha nem leszek elég erős, akkor az egyik megöl. Igaz ezt még nem meséltem senkinek, de egyszer egyedül sétáltam nem sokkal azután, hogy visszajöttem. Megtámadott egy vámpír, aki a véremet akarta, de én… én megöltem. Olyan egyszerűen és könnyedén tettem, sose hittem volna magamról, hogy képes leszek is valaha ilyenre. Habozás nélkül cselekedtem, összpontosítottam és fejfájást okoztam neki, majd megszüntettem és megvártam, hogy nagy nehezen feltápászkodjon, majd mikor megtette, mágiával kirántottam a szívét és élvezettel hallgattam, ahogy élettelen teste puffan a padlón. Mellédobtam a szívet, majd felgyújtottam a testet és tovább álltam. Az egészben az volt a legfelkavaróbb, hogy nem éreztem semmit sem, csakis ölni akartam, látni akartam holtan és elértem, hogy holt legyen. megváltoztam, nagyon is megváltoztam, hisz ezelőtt ilyenre még nem volt példa, és többet nem is lesz ilyen... Nem akarok még egyszer ilyen nem én lenni. És az egészben az a legrosszabb, hogy nem tudtam és mai napig sem tudom, hogy kinek meséljem el és hogyan. Félek, hogy megváltoztam, hogy már nem vagyok az az ember, aki egyszer régen voltam… Na de ott tartottam, hogy felnőttnek kell majd lennem, de a suliba még csak be sem mentem. Beültem a kocsimba és eljöttem a Whitemore-ról, ide Mystic Fallsba, valamiért idejöttem, talán reménykedtem valamiben, hogy majd találkozok valakivel, akivel nagyon is szeretnék találkozni, de ahogy a találkozó sem lenne helyes,úgy az érzelmeim sem. Nem tudom, hogy mit érzek pontosan, de valamit érzek és nem akarok ezt érezni, nem akarok ezt az a bizonyos személy iránt érezni, aki iránt nem szabadna. Annyi rosszat tett ellenem, annyi mindenen mentem keresztül, míg be voltam zárva vele,hogy szavakba se tudnám önteni. Utálnom kéne, gyűlölnöm és megvetnem,egy velejéig romlott valaminek kéne látnom, akinek nem jár második esély, mert eljátszotta! Bent kapott egy esélyt, mikor elvitt a régi házukhoz, ott én naivan elhittem,hogy képes a változásra, hogy meg tud változni és érdemes benne hinni, de mi történt? Mikor képes lettem volna arra, hogy megcsókoljam ő beelőzött és hasba szúrt egy késsel. Ezek után érdemes adni valakinek esélyt? Érdemes hinni benne, hogy változni akar és érdemel még egy lehetőséget? A józan ész azt kívánja, hogy NEM! NEM ÉRDEMEL SOHA TÖBBET SEMMIT! De én a szívemre hallgatok és ő adni akar neki egyet… Miért is akarok neki adni? Nem tudom és nem is akarom tudni, jobb ha nem foglalkozom vele, úgy sokkal könnyebb lesz neki megbocsátani és elfelejteni, hogy miket csinált?.. Butaság és olyan buta vagyok, nem tudom miért akarok esélyt adni neki, nem szabadna esélyt adnom neki.
Épp a Mystic Grill előtt vagyok, leparkoltam a kocsit és indultam befelé, mikor megpillantottam valakit, akit nem kellett volna… nem hittem volna, hogy itt lesz, hogy újra itt fogunk találkozni, az eszem reménykedett benne, hogy nem találkozunk, de a szívem titkon remélte, hogy újra megpillanthatom, hogy újra láthatom magam előtt… Buta egy szívem van, ki kéne valakinek tépnie, meg kéne valakinek ölnie, hogy ne érezhessek újra fájdalmat és ne történjen velem semmi rossz. Annyival könnyebb lenne holtan, de nem halhatok meg, mert a barátaim számítanak rám, fontos vagyok nekik és nem tehetem meg még egyszer, hogy meghalok, hisz csak most jöttem vissza. Szóval kinyitom a Grill ajtaját, a csengő jelzi, hogy egy új vendég érkezett. Sok ismerős, kíváncsi és egyben érdeklődő szempárt érzek a hátamba fúródni, mikor elindulok valakihez… ahhoz a valakihez, akit inkább kerülnöm kéne, de én mégsem tudom megtenni, látnom kell, látni akarom,valami húz felé, valami érthetetlen erő,ami jobb lenne,ha megszűnne és eltűnne. Majd lassan, de biztosan megérkezem az úti célhoz, Kai mellé. Nem is tudok rá figyelni, hogy mit csinál, eléggé leköt az hogy próbáljam túlélni ezt a beszélgetést… Igaza van, furcsa ez az egész, nagyon is furcsa és én sem tudom, hogy mit mondhatnék neki.
-  Igen, tényleg furcsa. - sóhajtok egyet, majd felnézek az órára, még nincs is olyan későn, bár az óráknak vége és Elenaék tuti észre fogják venni, hogy eljöttem a suliból, tuti kapni fogok SmS-t is. De most nem ezzel kéne foglalkoznom, hanem inkább azzal, hogy most itt vagyok Kai mellett és nem tudom, hogy mit csináljak..Aztán meg szólal én meg köpni-nyelni nem tudok. Most komolyan az "érzéseiről" beszél, mert ez fura, de nagyon is. Egész eddig azt hittem, hogy nincsenek érzései, se érzelmei, most meg arról fogunk beszélgetni.
"Van ez az érzés… nem tudom pontosan mi ez, de folyamatosan csak erősödik, mikor a közelemben vagy, én meg utálom, mert hiába jó érzés, tudom, hogy rám nézve ez nem jelent jót." Na jó... ezzel most nem azt akarja mondani, hogy... nem tudom, ez most összezavar, mert én akartam neki mondani valami ilyesmit, erre most beelőz és azt mondja, hogy vannak érzelmei irántam, és jó érzés, de nem tetszik neki. Persze, hogy nem tetszik neki, mert egész eddig azt se tudnak, hogy léteznek ilyen dolgok. Nem volt lelke, nem tudott együtt érezni, képes volt lemészárolni a családját és még csak meg sem bánta, nem érdekelte.. Szerintem ez számára tök természetes dolog volt, számomra ez egy természet ellenes dolog, egy ember nem képes érzelem mentesen lemészárolni a családját, a család hiába szétzilált, vagy gonosz velünk... Akkor is a családunk ott van, és ott is marad.- Kai.. - mondanék neki valamit, de nem tudok, mert ő folytatja és olyanokat mond, amit annyira furcsák az ő szájából. Én csak ott vagyok és hallgatom őt, és újra és újra lejátszódnak a szavai a fejemben. "A múltkori találkozásunk óta meg csak rosszabbodott. Meg akartál csókolni - és kérlek, most ne tagadd, nem szeretnék erről vitatkozni, mindketten tudjuk, hogyan történt." Na jó, most már egyértelmű az, hogy miről próbál nekem beszélni, hogy mit is akar ezzel mondani, de egyelőre nem tudom, hogy ez most számomra jó, vagy rossz e. Bár igaz elkezdnék vitatkozni, hogy hogyan is volt a múltkori, mert letagadnám, hoyg meg akartam csókolni. Már ott meg kellett volna tennem, de én nem tudtam megtenni és félek, hogy most sem tudnám. Bár az, hogy számára ez a valami, ami kettőnk közt van rossz és a helyzet csak rosszabbodott azóta, mióta múltkor találkoztunk... Na jó én ezt most nem értem teljesen és most is össze-vissza beszélek itt magamban. Nem tudom, hogy mire céloz, de tuti nem szeret engem, vagy mégis? Talán azt próbálná elmondani nekem ilyen bénán, hogy szeret?
- Nem értelek. - mondom neki őszintén. Inkább mondom ezt, minthogy elbízzam magam, mert biztos vagyok benne, hogy nem szerethet engem. Kai nem olyan fajta és szerintem pont nem abba szeretne bele, akit nem rég kínzott, meg nem is hiszem hogy én vagyok az esete.. Van neki egyáltalán esete? És ő... nem is volt ott bent egyetlen lélek sem, vagyis nem is szerethetett bele senkiben ott bent és akkor nem is volt nővel... nem, most miért is gondolok erre? Ez egy részben gonosz, más részben pedig bizarr. Ő pedig behunyja a szemét én pedig nem is tudom, hogy most mi a franc van, mert befogta.
Majd kinyitotta a szemét és az ajkaimat nézte, majd a szemeimet és olyan fura volt, már majdnem kicsúszott az a számon, hogy: Mi van? Miért nézel így rám? De inkább nem mondtam semmit sem, maradtam csendben és vártam, hogy mi lesz most, mert abbahagyta a beszélést és ideje lenne végre megmagyaráznia azt, amit az előbb próbált magyarázni. Mert én most azt sem tudom, hogy mit mondjak, hogy mondjak e egyáltalán valamit, hogy kérdezzek, vagy megmozduljak, vagy valami ehhez hasonló.
Meglepett az, hogy letámadott, hogy ajkait az enyémekre helyezte és arcomat két keze közé szorította, automatikusan becsuktam a szemem és élveztem a csókot. Nem tudtam, hogy mit tegyek, inkább visszacsókoltam és tudtam, hogy nem helyes, de nem érdekelt, jól esett ez a csók és élvezni akartam addig, ameddig csak lehetett. Miért csókolt meg egyáltalán és ezzel mit akar mondani? Mert nekem ebből csak az jön le, hogy szeret, hogy érez valamit irántam, amit eddig még egy nő iránt sem érzet. Vajon én most mit mondjak, vagy megszakítsam a csókot? Nem... azt nem én fogom tenni, mert tényleg nagyon kellemes, annak ellenére, hogy tőle kaptam. Meleg áradt szét a mellkasomban, és rég nem volt már ilyen, Jeremy óta senkivel sem csókolóztam, ő azóta az első. De ahogy mindeni szokás, miden jónak egyszer vége szakad.
És most is pont így történt, megszakította a csókot és elhúzódott, én meg csak felhúztam a szemöldököm és értetlenség tükröződött a szememből. Nem értettem, hogy miért csinálta ezt, hogy miért csókolt meg. Ő visszafordult a pult felé, és én is így tettem, csak annyi különbséggel, hogy én még mindig semmit sem értettem az egészből, ő pedig nem mond eddig semmit sem. És arcáról már semmilyen érzelem sem tükröződik, szóval újra visszajött az az érzelem mentes és faszfej Kai, akit eddig is ismertem. Jó lett volna csak egy kicsit elgondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha mondjuk most nem a pult felé fordult volna, hanem megfogta volna a kezemet, a fülemhez hajolt volna és azt suttogta volna bele, hogy szeret. Csak egy a baj, hogy az a sok volna ott van és nem is megy sehova. Nem szabad elgondolkodnom azon, hogy mi lenne, ha. Mert nincs ilyen, csak a zord valóság van, Kai megcsókolt és csak ennyi, semmi több, nem is lesz semmi több belőle. Szóval Bonnie Bennett töröld le az arcodról azt az értetlen arckifejezést, és fogadd el, TI NEM LESZTEK EGYÜTT KAIVAL! nem is szabadot volna, hiába adtam volna fel mindent érte, hiába álltam ki volna mellette és választottam volna őt, ő nem engem választ, vagyis nem kellek neki. Nem is tudom, hogy miben reménykedtem, hogy mi lesz köztünk. Azt hittem valami lehet, de most szembesülnöm kellett vele, hogy nem lesz semmi sem. És ez így van rendjén, mert ez is olyan tipikus "Tiltott szerelem" lett volna, mint a filmekben.
- Nem Kai, nem értek semmit sem - mondom neki őszintén, de számít is ez valamit. Nincs is mit értenem, és jól van ez így.. De el kell tűnnöm a városból, el kell mennem innen, most ezt érzem. Nem tudnék itt maradni, és nem tudnék vele mindennap találkozni, hogy miért? Mert én szeretem, és vele ellentétben nem mennem ilyen könnyen az elutasítás, mondhatok és gondolhatok hirtelen haragból bármit, akkor sem fogom elfelejteni ilyen könnyen.. De most nem hagyhatom itt csak egy szó nélkül, nem lenne bölcs döntés. Szóval kérek én is egy pohár whiskyt, majd legördítem és sóhajtok egyet. Nem könnyű helyzet, de nem tudok vele most mit kezdeni. Ezt a majd találkozunk és minden happy end lesz történet nem vált be, és soha nem is fog, butaság. Ami a könyvek lapjain van az sose válik majd valóra.
De most sokkal jobb kérdés az, hogy mit fogok csinálni, mit kéne most mondanom? Inkább elmerülök az italom nézésében és próbálok gondolkodni, olyan szerencsétlen helyzet áll most fent. Talán beszéljünk arról, hogy milyen neki újra itt az emberek között, bár nem hiszem hogy ez számára oly kellemes téma lenne, szóval még gondolkodom, és ha nem mond semmit, akkor én sem.. jó lenne egy kis kínos csend, amit majd kicsit később megtörhetek, de nem is tudom... talán okosabb lenne, ha mégis itt hagynám és elmennék. De egy gond van ezzel, nem lennék képes rá, mert... attól, hogy ő nem, én szeretem és fontos nekem. - Esetleg vannak terveid a jövőre nézve? - ez most pont úgy hangzott, mintha egy negyedikest, vagy egy végzőset kérdeznék arról, hogy volna e valamilyen terve a következő időszakra. Egy biztos, Kai nem fog egyetemre járni, és nem is fog tanulni egyetlen iskolában sem, szerintem gyilkolni fog és le fogja vadászni a családját, mert utálja őket.. De nem kéne őket utálnia, nem tehetnek semmiről sem, mert csak az embereket akarták megmenteni tőle. Szegény Liv, most biztos nem lennék a helyében, én rettegnék, hogy mi lesz egyszer, ha Kai megtalál, mert biztos, hogy nem megölelni akarja és elmeséltetni vele, hogy mi történt vele az eddigi években, amíg ő bent rohadt miattuk. Szóval míg a válaszára várok, addig én körbe nézek és sok ismerős arcot látok, remélem nem látták sokan azt a nyavalyás csókot, nem akarom hogy ennek híre menjen a városban... Reménykedni szabad, nem?

✖ note ✖ music ✖ words

✖ K.P ✖

Kai & Bonbon

idézet idézet idézet idézet idézet idézet idézet

Mindenkinek meg van előre írva a sorsa, de én csak azt nem értem hogy az enyém miért ilyen gonosz velem. Annyi minden történt velem, annyi rossz dolog, hogyha listába akarnám foglalni, örökké csak azt írnám. Nem mondom hogy nem voltak és kellemes pillanatok, de az utobbi időben minden olyan rossz lett, olyan fájdalmas és reménytelen. Még meghalni sem engedtek, pedig képes lettem volna rá a szülinapomom, az magány, fájdalom és elkeseredettség melyet éreztem már teljesen elviselhetetlen lett, nem tudtam volna tovább élni… de Elenáék mégis megmentettek, nem hagyták hogy meghaljak, vajon azért, mert pont a szülinapomon tettem volna meg? Nem tudom, de ez most nem is annyira fontos, hisz élek, még itt vagyok és itt is maradok még sokáig, vagyis addig míg meg nem halok, ami talán már nem is annyira távoli, mert olyan sok veszély leselkedik ránk… hiába bizonygatta Kai, hogy megváltozott, akkor is veszélyes mert bármelyik pillanatban megváltozhat, újra elő törhet a régi énje, aki minden egyes napomat elviselhetetlenné tette oda bent… De most még ne térjünk rá erre, mert most jó kedvemnek kellene lennie, nem rég volt egy csajos este Care-rel, ami kicsit boldogabbá tett, feltöltött és kis életet lehelt belém. Na és persze az a csodálatos ruha sem semmi, annyira tetszik, hohy legszívesebben csak abban járnék kelnék, de nem lehet… be kell látnom, hogy hozzám képest túl menő és vagány. De majd a következő alkalommal, mikor megyünk valami buliba, akkor újra magamra vehetem. Vajon Kai mit gondolna, ha meglátna abban a ruhában? Mit mondana? Ahhh,tudom, vagyis sejtem… A kicsi Bennett felnőtteset akar játszani, miközben egy ronda és undoritó lány… na jó, lehet ilyet nem mondana, de valami hasonlót biztosan mondana, mert ő Kai Parker, egy faszfej, akit… akit… nem… ahh, hagyjuk a fenébe, elegem van ebből,hogy ő jár a fejemben, úgysincs semmi értelme annak, hogy rá gondolok. Csak hülyeségeket képzelek és én is hülye leszek ezáltal,mert elhiszem, hogy megváltozott, hogy érdemel még egy esélyt arra,hogy jobb ember lehessen.
De iskolába kéne járnom, jó jegyeket kéne szereznem és reménykednem, hogy majd később sikerül valamilyen állást szereznem és egy átlagos felnőtt leszek… Átlagos, sose leszek átlagos, mert boszorkány vagyok, mindig megfognak támadni majd a vámpírok és félnem kell, hogy ha nem leszek elég erős, akkor az egyik megöl. Igaz ezt még nem meséltem senkinek, de egyszer egyedül sétáltam nem sokkal azután, hogy visszajöttem. Megtámadott egy vámpír, aki a véremet akarta, de én… én megöltem. Olyan egyszerűen és könnyedén tettem, sose hittem volna magamról, hogy képes leszek is valaha ilyenre. Habozás nélkül cselekedtem, összpontosítottam és fejfájást okoztam neki, majd megszüntettem és megvártam, hogy nagy nehezen feltápaszkodjon, majd mikor megtette, mágiával kirántottam a szívét és élvezettel hallgattam, ahogy élettelen teste puffan a padlón. Mellédobtam a szívet, majd felgyújtottam a testet és tovább álltam. Nem tudtam és mai napig sem tudom, hogy kinek meséljem el és hogyan. Félek, hogy megváltoztam, hogy már nem vagyok az az ember, aki egyszer régen voltam… Na de ott tartottam, hogy felnőttnek kell majd lennem, de a suliba mégcsak be sem mentem. Beültem a kocsimba és eljöttem a Whitemore-ról, ide Mysfic Fallsba, valamiért idejöttem, talán reménykedtem valamiben, hogy majd találkozok valakivel, akivel nagyon is szeretnék találkozni, de ahogy a találkozó sem lenne helyes,úgy az érzelmeim sem. Nem tudom, hogy mit érzek pontosan, de valamit érzek és nem akarok ezt érezni, nem akarok ezt az a bizonyos személy iránt érezni, aki iránt nem szabadna. Annyi rosszat tett ellenem, annyi mindenen mentem keresztül
L, míg be voltam zárva vele,hogy szavakba se tudnám önteni. Utálnom kéne, gyűlölnöm és megvetnem,egy velejéig romlott valaminek kéne látnom, akinek nem jár második esély, mert eljátszotta! Bent kapott egy esélyt, mikor elvitt a régi házukhoz, ott én naivan elhittem,hogy képes a változásra, hogy meg tud változni és érdemes benne hinni, de mi történt? Mikor képes lettem volna arra, hogy megcsókoljam ő beelőzőtt és hasba szúrt egy késsel. Ezek után érdemes adni valakinek esélyt? Érdemes hinni benne, hogy változni akar és érdemel még egy lehetőséget? A józan ész azt kívánja, hogy NEM! NEM ÉRDEMEL SOHA TÖBBET SEMMIT! De én a szívemre hallgatok és ő adni akar neki egyet…
Épp a Mystic Grill előtt vagyok, leparkoltam a kocsit és indultam befelé, mikor megpillantottam valakit, akit nem kellett volna… nem hittem volna, hogy itt lesz, hogy újra itt fogunk találkozni, az eszem reménykedett benne, hogy nem találkozunk, de a szívem titkon remélte, hogy újra megpillanthatom, hogy újra láthatom magam előtt… Buta egy szívem van, ki kéne valakinek tépnie, meg kéne valakinek ölnie, hogy ne érezhessek újra fájdalmat és ne történjen velem semmi rossz. Annyival könnyebb lenne holtan, de nem halhatok meg, mert a barátaim számítanak rám, fontos vagyok nekik és nem tehetem meg még egyszer, hogy meghalok, hisz csak most jöttem vissza. Szóval kinyitom a Grill ajtaját, a csengő jelzi, hogy egy új vendég érkezett. Sok ismerős, kíváncsi és egyben érdeklödő szempárt érzek a hátamba fúrodni, mikor elindulok valakihez… ahhoz a valakihez, akit inkább kerülnöm kéne, de én mégsem tudom megtenni, látnom kell, látni akarom,valami húz felé, valami érthetetlen erő,ami jobb lenne,ha megszünne és eltűnne. Majd lassan, de biztosan megérkezem az úticélhoz, Kai mellé. Nem is tudok rá figyelni, hogy mit csinál, eléggé leköt az hogy próbáljam túlélni ezt a beszélgetést… Majd szavaira csak sóhajtok egyet,ebben igaza van.
-  Nem felejtettem el… - mondom én is halkan neki, hamár ő is halk, akkot én miért legyek hangosabb nála? Nem is tudom, hogy egyáltalán mi a fenének jöttem ide, leülhetrem volna egy másik asztalhoz, vagy egy messzebbi székhez, de én hülye idejöttem Kai mellé, és elkezdtem vele beszélgetni. Majd folytatja és olyat mond, amit még én sem értek, hogy miért változott meg a véleményem ilyen gyorsan,hogy miért gondolom máshogy, mint nem rég. Nem tudom rá tényleg a választ, csakis annyit tudnék neki mondani, hogy valami olyan miatt, amit nem tudok megmagyarázni, bár ez nem is lenne igazi válasz,biztos hogy bővebb és jobb választ szeretne a kérdésére. Újabb sóhaj. - Már ketten vagyunk, akik tudni szeretnék a választ… - pusztán csak ennyit tudok mondani és nem többet. Bárcsak megérthetném,hogy miért adok neki egy lehetőséget,miközben a szívem már kimondana egy bizonyos erős szót, ami nem lenne jó… nem mondhatom ki és nem is gondolhatok arra, csak önámítás lenne. Majd mikor kijelenti, hogy nem zavarok elmosolyodom. Jobb lett volna, ha elküld, jobb lett volna ha meg sem ismerem,most nem lennék itt, mint valami zakkant lány, aki a kínzója iránt érez dolgokat…
Majd egyszer csak hirtelem szófosása lesz, már nyitnám szóra a számat, de ő csak mondja és mondja és mondja. Sok mindent mond, és látom rajta, hogy őszinte. Gondoltam, hogy nem fog mókusokra vadászni, hogy nem fogja megszeretni a családját és békén hagyni azokat, akik nem hagyják őt… tudom, hogy nem képes változni, tudom hogy reménytelen eset, de ennek ellenére én még mindig itt vagyok, még mindig meghallgatom és figyelek rá, majd mikor a hátba szúrásos részhez érünk, akkor felhúzom a szemöldököm,hogy mi? Ki szúr kit hátba? Menjek ki azon az ajtón? Tudod mit Kai Parker, azt kéne, itt kéne hagyjalak egyedül, mert egyedül kell megrohadnod, ott kellett volna maradnod abban a kicseszett börtön világban, de te nem ott vagy, hanem itt… és én nem tudlak itt hagyni és SZERETLEK… de nem tudom kimondani, nem szabad kimondanom!
- Kai… nem hiszem el, hogy ezt mondom, de ne add fel! Jobb ember akartál lenni, képes vagy rá, csak hinned kell benne, hinned hogy képes vagy rá. És tégy úgy, ahogy a dolgokat jónak látod… már az is nagy dolog, hogy megpróbálod. - mondom neki, majd kicsit vonakodva kezemet az övére rakom és megszorítom bátorítoan, majd visszahúzom magam mellé. Majd visszafordul a pult felé és olyat mond, amin meglepődöm… Most tényleg azt mondta, hogy nem lenne képes engem még egyszer bántani? Miért mondta ezt? Miért kell ilyeneket mondania?
- Miért? Miért mondod ezt?… - pusztán ennyit tudok neki mondani, annyira meglep. Miért nem lenne képes engem még egyszer bántani? Nem értem őt, hisz csak olyan semleges szinten lehetek nála, semmit sem jelentek neki, csakis egy babát, akin kénye-kedve szerint játszott eddig, most meg hirtelen azt mondja nem lenne képes még egyszer bántani… Kai nem értelek! Hozzád kell egy használati útmutató! Miért kell ilyennek lenned? Miért kell ezt éreznem irántad!? Annyival könnyebb lenne ha tudnálak utálni, ha úgy tudnálak utálni, ahogy bent miután hasba szúrtál, miután becsaptál és otthagytál egyedül megrohadni…

✖ note ✖ music ✖ words

✖ K.P ✖

Kai & Bonbon

idézet idézet idézet idézet idézet idézet idézet

Annyit gondolkodtam már azon, hogy Kai... nem tudom, valahogy sokszor gondolok rá és nem tudom megmondani, hogy miért. Persze se Elena-val, se pedig Care-rel nem beszélhetek a dologról, mert idióta zakkantnak tartanak már így is, elég nekem elviselni a tudatot, hogy valami húz Kai felé, egy megmagyarázhatatlan erő ami ellen semmit sem tudok tenni, csak elviselhetem. Annyi minden történt, annyi rossz dolgot tett már velem és mégis a bolond szívem hisz neki, hisz abban hogy jár neki még egy esély, hogy tisztességesen bocsánatot kérhessen. Meg kéne keresnem, beszélnem kéne vele, elmondani neki, hogy adok még egy esélyt, de nem tudom megtenni, mert lássuk be nem épp okos döntés bízni olyanban, aki már nem egyszer meg akart kínozni. Nem szabad hinni neki és ez a valami, amit érzek semmit sem jelent... Bár ez a valami pont olyan, mint amit Jeremy iránt éreztem az elején.. Teljesen össze vagyok zavarodva, nem tudom miért van, de kétségbe ejtő ez az egész.. Kai-ba szerelmesnek.. Nem! Nem vagyok szerelmes... csak szeretném ajkainak lágy érintését érezni... érezni, ahogy átölel. Nem! Bonnie Bennett térj már észhez, hisz Kai egy pszichopata gyilkos. De akkor is, valamiért nem érdekel, jobban megakarnám ismerni, de az nem lenne helyes, meg amúgy is, megakarom ölni, vagy nem?..
Nem kéne most ezen gondolkodnom, nem helyes ezen gondolkodni, inkább másfelé kéne terelnem a figyelmemet... Talán fel kéne kelnem és felöltöznöm és elmenni iskolába, majd utána azon gondolkodni, hogy mit fogok magammal kezdeni, mert jelenleg halálra unom magam és nincs jobb elfoglaltságom, minthogy Kai-ra gondoljak...Nem! Áhhh... ez most lehetetlen... újra és újra lejátszódnak a szavai a fejemben és bánt.... komolyan bánt a dolog, hogy olyan... gonosz?... igen, ez a legmegfelelőbb szó arra, de végül is engem is meg lehet érteni, nem? Bár erre nem tudom az őszinte választ...
Na jó, felöltözés pipa, és... hát a suliba menés már annyira nem jött össze, hisz Bonnie drága nem suliba ment, hanem a Mystic Grill-be ment el.. Nem is tudom, hogy miért mentem pont oda és miért nem iskolába, mert jelenleg az iskola fontosabb, mint bármi más, vagyis fontosabbnak kéne lennie mindennél. De mikor belépek, akkor nem gondoltam volna, hogy pont Kai-t fogom megpillantani, miközben ott ül egyedül... A szívem hevesebben dobog és nem is tudom, hogy mit csináljak... sóhajtok majd vonakodva megindulok felé... Vajon jó ötlet vele beszélni, hisz múltkor kijelentette, hogy lemondott rólam és nem is akar többet látni... nem, meg kell tennem, nem menekülhetek! Leülök mellé, majd felé fordulok...
- Tudom, hogy utálsz és látni sem kívánsz... De... sajnálom a múltkorit... sajnálom, hogy nem hittem neked! - és még ezer dolgot mondanék neki, vagyis a legfontosabbat el kéne neki mondanom, de nem megy... még korai lenne vele közölni, hogy hát... én... szeretem... vagyis a fene tudja, valamiért vele szeretnék lenni, de nincs értelme, hisz csak az időmet pazarlom, mert utál... gyűlöl... megvet és hasonló szép dolgok még...
- Maradhatok, vagy menjek el? - teszem fel neki a kérdést, bár félek attól, hogy tudom a választ... biztos azt akarja majd, hogy takarodjak el mellőle... de én nem akarok, én itt akarok lenni vele és adni neki egy második esélyt, mert... talán.. megérdemli..

✖ note ✖ music ✖ words

✖ K.P ✖